Aktuális

Kétszer kell kifizetniük lakásukat az átvert lakóknak

Kegyetlenül rászedte ügyfeleit egy szegedi építési vállalkozó, aki nem fizette 450 millió forintos kölcsönét a bank felé. Hitelét végül azok a lakók dobják össze, akiknek társasházat épített, és akik egyszer már kifizették a lakásaik árát. Harminc család kénytelen újra kifizetni lakása árát a banknak, kivéve egy nyugdíjas házaspárt. Sokan irigykednek most Solymosiékra.

Harminc család került bajba egy csaló építési vállalkozó miatt Csongrád megyében. Ügyük hat év alatt több bírósági tárgyalást megért, most kimondták a végső ítéletet: mindenkinek újra ki kell fizetnie a lakása árát, kivéve egy nyugdíjas házaspárnak.

A lakók lidérces álma akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy a több társasház felépítésére is hitelt felvett vállalkozó nem törlesztette adósságát a banknak, amely így a már a lakásokba is beköltözőktől követelte a 450 millió forintos keretjelzálog összegének kiegyenlítését – foglalja össze a történet elejét a Délmagyar.  

A hat évig tartó pereskedésben kiderült, hiába fizettek a tulajdonosok, mivel a szerződésekben, még ha nem is az első oldalon, de szerepelt a keretjelzálog bejegyzése. Így hiába a fizető lakók igazsága, jog szerint nekik kell helytállni a követelésekért – írja a lap.

A Solymosi házaspárnak hétmillió forintot engedett el a bank, és nem árverezik el a lakásukat, mert a bíróság esetükben elfogadta bizonyítékként azt, hogy az ő befizetésük után a vállalkozó kérte a bankot a jelzálog törlésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top