nlc.hu
Aktuális
Öt év után tárgyalják újra a lúgos orvos ügyét

Öt év után tárgyalják újra a lúgos orvos ügyét

A tanúk meghallgatásával folytatódott a lúgos orvos ügyeként elhíresült büntetőper, amelyet többéves tárgyalássorozat után helyezett vissza az ítélőtáblára harmadfokról a Kúria, miszerint nem bizonyították be elég alaposan, hogy B. Krisztián, a Budai Irgalmasrendi kórház akkori igazgatója öntött lúgot Renner Erika nemi szervére, miután elkábította a nőt.

Miután visszahelyezte a Kúria az ítélőtáblára a lúgos orvos ügyét, novemberben, öt év után újra elkezdődött a másodfokú tárgyalási sorozat. Az első napon iratismertetés tartottak, december 5-én pedig a tanúkat hallgatták meg az ügyben, akik egyre kevesebbre emlékeznek az elmúlt évek távlatából. Az Index beszámolója szerint többen módosították korábbi vallomásukat, mert már másként emlékeznek időpontokra, vagy épp eszükbe jutott valami.

Mint ahogy az ügyről korábban beszámoltunk: a vád szerint a férfi, aki a bűncselekmény idején még kórházigazgató volt, 2013 tavaszán maszkban behatolt volt barátnője otthonába, a nőt megkötözte, injekcióval elaltatta, és lúgot öntött nemi szervére. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2016 tavaszán maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés miatt négy év börtönre ítélte a vádlottat, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltotta orvosi hivatása gyakorlásától.

Idén márciusban aztán a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla már a súlyosabban büntetendő életveszélyt okozó testi sértésnek minősítette a történteket, továbbá magánlaksértés és kifosztás miatt is bűnösnek mondta ki a vádlottat, ezért kilenc év szabadságvesztésre ítélte, és végleg eltiltotta foglalkozása gyakorlásától. Ezután került előzetes letartóztatásba a vádlott.

Az ügyészség további súlyosításért, a védelem megalapozatlanság miatt az ítélet hatályon kívül helyezéséért és új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett a Kúriához. Miután az első- és a másodfokú döntés között a bűnösség kérdésében is volt eltérés, lehetőség nyílt a Kúria harmadfokú eljárására. A Kúria szerint a másodfokon eljáró ítélőtábla terjedelmes bizonyítást folytatott le, és helyesen járt el, amikor az elsőfokú ítéletben rögzített tényállást kiegészítette, pontosította. Ezt azonban nem vitte következetesen végig, azaz odáig, hogy csakis a vádlott lehetett az elkövető, ezért indokolt az új másodfokú eljárás lefolytatása, ahol ezeket a hiányosságokat ki lehet küszöbölni.

A keddi tárgyalási napon B. Krisztián védője a tárgyalás végén azt kérte a bíróságtól, hogy szüntessék meg a vádlott előzetes letartóztatását, ezt a három bíró rövid tanácskozás után elutasította. A tárgyalássorozat 2018 januárjában folytatódik, a korábbi kórházigazgató előzetesben marad – írja az Index.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top