Aktuális

Lassan és kegyetlenül ölte meg társát a hajléktalan férfi

Rabszolgaként tartotta hajléktalan társát R. László, és kutya módjára bánt vele. A napokban tartóztatta le emberölés miatt a rendőrség.

Kórházba szállítás után meghalt egy 50 év körüli férfi, akire magatehetetlen állapotban, kihűlve találtak rá egy debreceni lakóház udvarán. A férfit, akit mindenki csak Imre néven ismert, halála előtt súlyosan bántalmazta R. László, aki néha vendégül látott egy-két hajléktalant a házban, amit önkényesen elfoglalt.

László nem szívjóságból adott fedelet a hozzá hasonlóan lecsúszott társainak, hanem koldulásra kényszerítette őket, a gyengébbeket megalázta, a pénzüket elvette. A végzetes estén Imre nem tudott elég pénzt adni Lászlónak, aki ezért nagyon mérges lett. Arra utasította a férfit, hogy hason csúszva járuljon elé, majd – akárcsak egy ku­tyához intézve szavait – „Ülj, Állj!, Feküdj!” vezényszavakkal parancsolt neki.

Később László azért is Imrét hibáztatta, amiért hideg volt a házban. A Zsaru Magazin beszámolója szerint ekkor a férfi ököllel és vascsővel esett társának, meggyújtotta a haját, ecetet locsolt az arcába, majd vízzel leöntötte. Később elvette Imre cipőjét és kabátját, majd azzal gyújtott be a kályhába.

Imre aznap este László parancsára a hideg kövön töltötte az éjszakát, majd a kegyetlenkedő társa kihúzta őt az udvarra, és magára hagyta.

R. Lászlót a rendőrség január 24-én elfogta, emberölés miatt indítottak ellene nyomozást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top