Ki volt Ilona?
Merthogy az Ilona Stüberl – azaz „Ilona kis étterme” – egy magyar nő nevét viseli. Egy gyönyörű postáskisasszony, Vayda Ilonának hívták, aki az 1930-as években ment Ausztriába, hogy ott találja meg a szerencséjét. Míg korábban sürgönyöket adott fel, leveleket pecsételt, most kötényt kötött, és dunai hajókon főzött, és szolgálta fel az ételt. Ilona nagyon kedves volt a vendégekkel, nagyon megértő, ha ő vitte ki a menüt, mindig üresen került vissza a tányér a konyhára. Meg is akadt rajta a szeme az egyik kollégájának, és addig udvarolt neki, amíg feleségül nem ment hozzá. Így lett Somlai Mihály felesége. A férje sok mindent ígért fiatal arájának, és amikor a második világháború után Ausztriában maradtak, az egyik álmuk valóra is vált. Persze nem rögtön, éveken át spóroltak, hogy megvalósíthassák. Végül 1957-ben sikerült egy pici éttermet venniük a belvárosban, ez volt mindkettejük vágya. Mihály pedig, ahogy megígérte, Ilonáról nevezte el. Az étterem olyan picike volt, mint egy lakás, ezért lett „Stüberl” – azaz szobácska. Hogy az osztrákok is értsék, és kedveljék a helyet.
Korabeli kép Ilonáról és férjéről, Somlai Mihályról éttermükben. Forrás: vho.at
Kitűnő bizonyítványért ajándék ebéd járt
„Az éttermet 1957. november 4-én nyitották meg – meséli Somlai Mihály fogadott lánya, Fodor Mária. – Akkoriban Bécsben nagyon sok 56-os menekült élt. A magyar szó olyan gyakori volt az utcákon, mint az osztrák. Akik éppen elhagyták a hazájukat, keresték a többiek társaságát, és hamar híre ment, hogy van itt egy magyar étterem, ahol a tányéron az otthoni ízeket tálalják. Ahogy máskor is, a magyaros ételeket Ilona főzte, Miska bácsi pedig a vendégekkel foglalkozott.
Az egytálételeket bőségesen mérték, mert tudták, hogy van, aki csak egyszer eszik: akkor, amikor ide betér. A kenyeret ingyen adták, hogy üres hassal senki se távozzon. Akkoriban a vendégek nagy része nem tudott fizetni, szorult helyzetben volt, ők pedig úgy döntöttek, akinek tudnak, segítenek.
Az étteremnek hamar híre ment, egyre több vendég jött, aki megvetette a lábát idekint, az otthoni ízeket kereste. Ma már senki sem emlékszik rá, hogy kinek az ötlete volt, de mivel a házaspárnak nem született gyereke, diákokat kezdtek el támogatni. Akinek a bizonyítványa kitűnő lett, aki sikeresen letette az év végi vizsgákat, ajándékba kapott egy ünnepi ebédet. Egyre több gimnazista, egyetemista ült be hozzájuk, büszkén mutatva a bizonyítványát.
Nem egyszer fordul elő, hogy idősebb ember jön be hozzánk, és csak az ebéd vagy vacsora végén mondja, azért jött el Amerikából, Tirolból – mert egyszer itt jól bántak vele. Diákként támogatták, és ezt ő soha sem fogja elfelejteni.
Sokan sokra vitték, sikeres üzletemberek lettek, tehetős ügyvédek. Mehetnének a legelegánsabb éttermekbe, mégis minket választanak.”
Fodor Mária (elől), Somlai Mihály fogadott lánya csapatával az étterem hatvanadik születésnapján 2017-ben. Fotó: Fodor Mária
Az étterem nagyon jól ment, híre terjedt a városban, a vendégek egymásnak adták a kilincset. Ám Ilona egy nap összeesett munka közben, és meghalt. Miska bácsi ettől a naptól fogva nagyon megváltozott. Egyik napról a másikra letette a cigarettát, és a borospoharat sem fogta meg soha többet. Csak az éttermet nem adta fel. Az volt az ő közös álmuk, a gyerekük, a mindenük. Belevetette magát a munkába, de hiányzott az asszonyi jó szó, az asszony keze a konyháról. Újranősült, Ilona távoli rokonát vette feleségül. Így került Mária Bécsbe, ő volt a barátnő egyik lánya.
„Mindenki a szívét is beletette ebbe a vállalkozásba – mondja Mária. – Én is. Az első perctől fogva ugyan nem, mert kamaszlányként lázadtam minden ellen, az étterem ellen is. De aztán beláttam, hogy a munka fontos, hogy az étteremnek olyan varázsa van, ami alól én sem tudom kivonni magam. Miska bácsi mindenre megtanított. Rettentően szigorú volt, amit volt, hogy nehezen viseltem, de ma már belátom, hogy igaza volt. 1987-ben vettem át tőle teljesen az éttermet, rám hagyta, mint fogadott lányára. Onnantól fogva mindent én csináltam. A főzést nem, azt profi szakácsra bízom, de minden mást, az anyagbeszerzéstől a könyvelés előkészítéséig, igen.”
S hogy mi az étterem titka?
A házias, otthonos ízek annyira közkedveltté váltak, hogy még az osztrák specialitásokkal is versenyre kelnek. Persze rántott hús itt is van. A bécsi szelet borjúból készül és lelóg a tányérról, jól kiklopfolva, olajban sütve, arany panírban tálalják. A töltött káposzta, a pörkölt, ami készülhet disznó- vagy marhahúsból, a székelykáposzta, a tejfölös bableves vagy a paprikás csirke nokedlival – mind, mind az étlapon van, nem harminc, de hatvan éve. Ami egyszer bevált, azon Mária sem változtatott. Meghagyták a napi specialitást: ha szerda, akkor rakott káposzta, pénteken pedig halászlét lehet kanalazni. Mária kicsit bővítette az étlapot, de a nagy kedvencet, Ilona palacsintáját ugyanúgy készítik, mint annak idején.
Az étlapról nem hiányoznak a magyar konyha fogásai, az ételeket pedig kalocsai mintás tányérokokon szolgálják fel. (forrás: tripadvisor.at)
Fontos az alázat, talán ez a legfontosabb – mondja Mária. – Ha egy vendég a paprikás csirkét mégsem nokedlival enné, hanem rizzsel, krumplival, nekünk a szemünk sem rebben. Számunkra a vendég a legfontosabb.
Próbálunk minden kívánságot teljesíteni, azt is, amit más furcsállna vagy rögtön elutasítana. Az utóbbi három évben a turisták száma nagyon megnövekedett, ez a forgalmunkon is meglátszik. Az ázsiai vendégek ugyanolyan elragadtatással mennek el tőlünk, ahogy a törzsvendégeink. Van, hogy busznyi embernek kell asztalt biztosítanunk. Az én napom 10 óra után indul, mert hajnalban, egy-két óra körül fekszem le. Bár hivatalosan 23 órakor zárunk, sosem sikerül éjfél előtt lepihenni. Az emeleten alakítottam ki magamnak egy kis lakást, így tulajdonképpen az egész napom az étteremben töltöm. Én rendelem meg a hozzávalókat, de ha elfogy a tejföl, akkor is én szaladok ki, hogy legyen újra. A gépek fenntartása, karbantartás nagyon fontos, ez a feladat ugyan nem áll hozzám közel, de belátom, hogy ezt is meg kell oldani. Nálam a szerelők becsben vannak tartva, aki egyszer kihúzott a csávából, megszerelte az elromlott hűtőt, sütőt, dupla adagot kap, s a születésnapjára köszöntőt.
Mindent nem kóstolok meg, és nincs is nyugodt ebédidőm. Van, hogy délután négykor eszem az első falatot. S hogy mi az én kedvencem? Csak sorolni tudom! A brassói, a bableves, a hagymás rostélyos, és a szombati babfőzelék. Jaj, még ha rágondolok is! Összefut a nyál a számban. Azt hiszem, ezzel mások is így vannak,
a magyar ételek olyan gazdag ízvilágúak, aki egyszer kóstolta, nem tudja elfelejteni!
Ma már az étterem vezetése talán annyiban változott, hogy szükség van a közösségi médiára, viberezek, és készítettem Facebook-oldalt is. Haladni kell a korral. Ugyanakkor van, ami nem változik, és az még mindig úgy van, mint Ilona idejében, amikor a vendég volt az első, és a magyaros ételek kínálata. Ettől engem már semmi sem fog eltéríteni.”
