Aktuális

Repülők zajától szenvednek a lakók Rákoshegyen

Az egyik kifutópályát felújítják Ferihegyen, így Rákoshegy fölött most még több repülőgép zavarja az ott élők nyugalmát.

Évek óta panaszkodnak Budapest 17. kerületében, hogy méterekkel a házak fölött repülnek el az utasszállító repülőgépek. Az egyik lakó szerint elviselhetetlen a zaj, ahogy kétpercenként le- és felszállnak a gépek – közölte az RTL Klub.

Rákoshegynél most ráadásul megnövekedett a légi forgalom, mert felújítják a ferihegyi repülőtér 1-es kifutópályát, így mindegyik repülő a 2-es pályát használja. Tavaly szintén felújítás miatt volt már ilyen helyzet, de a helyiek szerint akkor azzal nyugtatták őket, hogy 30 évente egyszer van erre szükség.

A Budapest Airport azt közölte, hogy a tavaly felújított pályaszakaszhoz várhatóan tényleg nem kell 30 évig hozzányúlni, ám azt senki nem mondta, hogy a pálya többi szakaszát nem kell felújítani.

A kerület polgármestere az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte a zaj miatt sérülnek az ott lakók nyugodt pihenéshez, egészséges élethez fűződő jogai.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése