Egy székesfehérvári lap, az FMC.hu értesülései szerint elfogták azt az illetőt, aki több alkalommal is rálőtt légpuskájával egy helyi buszmegállóban várakozókra. Ahogyan arról a héten mi is beszámoltunk, egy lányt az arcán lőttek meg, a lövedék kis híján a szemén találta el. A lány egy Facebook-posztban számolt be a történtekről, ekkor derült ki, hogy másokra is rálőttek ugyanabban a megállóban.
A hírportál szerint csütörtök délután „legalább egy gyanúsítottat” előállított a rendőrség. Az elfogás a hírek szerint egy Budai úti panelház hetedik emeleti lakásában történt, a gyanúsított kihallgatása pedig folyamatban van. Ezt Novák Rita, a Fehérvár Televízió riportere mondta el a helyszínen. A lakásban állítólag azt a légpuskát is megtalálták, amelyből a feltételezések szerint leadták a lövéseket.
A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a hírportál értesüléseit.