Aki nem mer hazamenni a bizonyítványával, kérjen segítséget!

2007 nyarán egy tizenhét éves fiatal nem jelent meg a bizonyítványosztón: az előző tanévben megbukott, az ismétlés során több tárgyból is javított, de matematikából ezúttal sem sikerült átmennie. Az otthonában találtak rá, felakasztotta magát. 2016-ban egy hatodikos kisfiú azt írta búcsúlevelében, hogy romlottak a jegyei, és nem lát más kiutat, mint a halált: ő is felakasztotta magát a saját szobájában. A bizonyítványosztás a kiskorúak eltűnése szempontjából is csúcsszezonnak számít. De hogy jut el egy iskolás oda, hogy a jegyei miatt ne merjen hazamenni, vagy a halálban keressen kiutat?

Iskola: teljesítő- és megszégyenítő hely

„Évente egy osztálynyi gyermeket veszítünk el öngyilkosság miatt” – Dr. Balázs Judit a fiatalok pszichiátriai betegségeiről

Tavaly naponta átlagosan négyszer csörgött a telefon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál valamilyen iskolai probléma miatt. „A több mint ezerötszáz hívás nagyjából kétharmada az osztálytársakkal és tanárokkal kapcsolatos gondokról szólt, a többi viszont a tanulásról: arról, hogy a jegyeim alapján mire vagyok jó, és hogy merre tovább. A két problémakör össze is függ: gyakori félelem és sajnos tapasztalat is, hogy az osztályzatok határozzák meg a diákok megítélését. A tanulási kudarcok nemcsak a rossz jegyekről szólnak, hanem arról is, hogy ezek mit jelentenek a családi és iskolai közösségben. Különösen a kisebbekre jellemző, hogy a teljesítményt a szeretteik miatt tartják fontosnak, azt nézik, hogy ők mit fognak hozzá szólni. Egy középiskolást már jó esetben inkább a kompetenciák megszerzése motiválja, és a továbbtanulás zálogaként gondol a jegyekre, ugyanakkor a pályaválasztás kérdéseit is átmossa, hogy mit várnak tőle: nem biztos, hogy ugyanoda teszi a mércét, mint a külvilág” – meséli Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője.

A rossz jegy relatív fogalom: van, akinek már egy négyes is az. De nem csak az osztályzatok, a jegyszerzés körülményei is komoly sebeket ejthetnek a szakértő szerint, mert az gyakran együtt jár a megszégyenítéssel. „Az osztálytársak gyakran nevetnek, gúnyolódnak, ha valaki nem tud valamit, a tanárok egy része pedig hagyja ezt. Sajnos nem egy olyan osztály képe rajzolódik ki a hívásokból, ahol a jegyek alapján sokan felhatalmazva érzik magukat arra, hogy bántsák a másikat.

Úgy tűnik, a felnőttek hamarabb beavatkoznak akkor, ha egy fegyelmezett, jó tanulót kezdenek ki, viszont a rossz tanulóval szemben többet megengednek. Ezt a kettős mércét érzik a gyerekek, és fáj nekik, hogy ezt velük meg lehet tenni.

Kinek tanul a gyerek?

Sokaknak otthon sem egyszerű a helyzete: Csekeő Borbála azt meséli, hogy hiába van 2005 óta zéró tolerancia Magyarországon a testi fenyítéssel kapcsolatban, sok családban még ma is verés jár a rossz jegyért. Emellett ott vannak a büntetések, megvonások is, például az internettől, tévétől és a barátoktól. Így a gyerekben a korábbi tapasztalatai alapján lehet egy jogos félelem a következményektől, az otthoni rossz hangulattól, de tarthat attól is, hogy fájdalmat okoz a szüleinek. Sokszor egész következtetésláncok miatt szoronganak: „Ha rossz jegyet kapok, nem vagyok elég jó, ha nem vagyok elég jó, nem fognak szeretni, elfogadni.”

 A pszichológus szerint bár a teljesítmény gyakran az értelmiségi körökben a leghangsúlyosabb, illetve ott, ahol adnak a látszatra, a jegyekből mindenféle hátterű családban baj lehet, hiszen ezek egyértelműnek tűnő mérőszámok. „Minden szülő volt iskolás, és hozza azt a beidegződést, hogy ha ötöst kapok, akkor jó vagyok, ha egyest, akkor rossz. Amennyiben folyamatosan az jön az iskolából, hogy a gyerek rossz, az előbb-utóbb a szülő önértékelését is csökkenteni fogja, ez pedig olyan feszültséget teremt a családban, amiben könnyebben előfordul, hogy már senki nem tud józanul, hátrébb lépve gondolkodni a konstruktív megoldásokon.

A szülők identitásának gyakran része a gyerek iskolai eredménye, így a saját szülői teljesítményüket nem tudják elfogadni amiatt, hogy a gyerekük nem kitűnő, vagy éppen bukdácsol: nem érzik, hogy ettől még lehetnek gondoskodó anyák és apák. Ez a hozzáállás minden családtagra negatívan hat. A gyereknek teher, hogy nemcsak önmagáért kell tanulnia, hanem a szüleiért is. A generációkon át öröklődő elvárások szorongást és lámpalázat okozhatnak, ezek pedig ellene dolgoznak a jó teljesítménynek: a nagy tét elveszi a tanulás örömét.              

„A gyerekek jelzik, hogy nincsenek jól, csak lehet, hogy ezt nem vették észre, vagy nem ajánlották fel időben a segítséget.” (Képünk illusztráció)

Mit tehet az iskola?

Csekeő Borbála hangsúlyozza, hogy ha valaki azt érzi, hogy nem mehet haza a bizonyítványával, akkor kérjen segítséget, ne legyen egyedül abban a helyzetben, amikor a szülei szembesülnek a jegyeivel. „Ne kifelé menjen a világból, hanem keressen kapaszkodókat, mondja el valakinek, hogy mitől fél, mi történhet vele. A kortársak tippjei a bizonyítvány bevallására nem jelentenek megoldást: ilyen például az, hogy akkor kell elmondani, amikor a szülőknek jó kedvük van, vagy ha mással vannak elfoglalva, esetleg vendégségben, ahol nem tudnak cirkuszt csinálni. Még ha be is jön egy-egy ilyen trükk, az csak tüneti kezelés. Mert ha valaki éppen csak megússza a helyzetet, akkor minden marad a régiben, pedig sok minden változásra szorulna.”

Életmentő lehet, ha egy bántalmazott gyerek elmondja a tanárának, hogy ilyen jegyekkel nem mehet haza. 

A prevenció szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. „Ha egy tízéves nem érzi magát biztonságban otthon, mert már egy hármas miatt is csúnyán beszélnek vele, akkor felmerül, hogy mi lesz később, ha tovább romlik az eredménye, vagy kiskamaszként még kevésbé lesz »szófogadó«? Hogyan fog alakulni egy olyan család élete, ahol egy hármas ekkora feszültséget kelt? Ez az a szint, ahol a családterápia még tud segíteni, mert teret ad arra, hogy beszéljünk a problémákról. De amikor már arról van szó, hogy egy tizenhat évest megvernek a bizonyítványért, és kiderül, hogy ez tavaly és azelőtt is így volt, előtte meg »csak« üvöltöttek vele, azzal már nehéz mit kezdeni. Pláne, ha mondjuk az apa az anyát is megüti néha, és közben mindenki alkoholizál. Ilyenkor is be kell vonni a családsegítőt, de itt már kicsi az esélye annak, hogy beszélgetéssel eredményt lehet elérni.”

Inkább az utca vagy a halál

Nagyon nehéz helyzetben vannak azok, akiknek nincs megtartó hátterük, és kívülről sem kapnak segítséget: ez akár tragédiához is vezethet. A rossz bizonyítvány általában nem kizárólagos ok egy végzetes döntéshez, de adhat egy destruktív lendületet, vagy lehet az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, amelytől túlcsordulnak az addig összegyűjtött negatív érzések. „Vagy ők nem tudják tovább tolerálni a kudarcaikat, vagy úgy érzik, hogy így már nem lehet hazamenni. Jelet látnak a rossz bizonyítványban arra, hogy feleslegesek.

Innentől jöhetnek a befejezett öngyilkosságig terjedő önpusztító tettek: a drog, az ivás vagy az, hogy elindulnak az éjszakába úgy, hogy lesz, ami lesz. Már nem elég fontosak maguknak ahhoz, hogy vigyázzanak, eluralkodik rajtuk a nincs mit vesztenem érzés. Feszültséglevezetésként önsértés is előfordulhat: a falcolásba például sokan azért kezdenek bele, hogy a fizikai fájdalommal próbálják csökkenteni a belső feszültséget, mely már elviselhetetlenné kezd válni. Ez egy hamis kiút, mint minden más romboló, addiktív viselkedésforma, mert megadja a megkönnyebbülés illúzióját, azonban még rosszabb dolgok felé vezethet. Abban nem hiszek, hogy egy pszichésen egészséges gyereknél, aki támogató, érzelmi biztonságot nyújtó családban él, egy rossz bizonyítvány ide vezethet. Persze a kamaszokra jellemző az impulzivitás, de ha van elég marasztaló kötődésük, akkor hamar visszakoznak a veszélyes utakról.”

Tavaly mintegy ezerhétszáz öngyilkosság történt az országban, ebből a gyermek- és fiatalkorúak (24 év alattiak) által elkövetettek száma 70-80 köré tehető – ezt már Oriold Károly csoportanalitikus csoportvezető, művészetterapeuta, a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója mondja el. Ő úgy látja, hogy a bizonyítvány inkább ürügy az öngyilkosságra, mint ok: ha valakinek ilyesmi jut az eszébe, vagy akár meg is próbálkozik ezzel, az azt jelzi, hogy komoly problémák vannak a fiatallal és a családdal, amelyben él. Elképzelhető például, hogy gyermekkori depresszió áll a háttérben. „Az öngyilkossági kísérlet ebben a korosztályban gyakran figyelemfelkeltés, segélykiáltás. Már az ezzel kapcsolatos gondolatokat is komolyan kell venni, és szakemberhez kell fordulni: iskolapszichológushoz, nevelési tanácsadóhoz, családgondozóhoz vagy gyermekpszichiáterhez.”

A média felelőssége óriási

Egy gyermek öngyilkossága – történjen bármilyen okból – fontos, közérdeklődésre számot tartó téma, de nehéz róla úgy tudósítani, hogy az ne mutasson mintát másoknak. „Ha azt írják, hogy Laci a rossz bizonyítványa miatt öngyilkos lett, és ezt olvassa Gábor, akkor ez beépülhet a megoldási eszköztárába, és ha hasonló helyzetben van, felmerülhet benne, hogy neki is ezt kell tennie. Még veszélyesebb, ha Gábor ismerte Lacit vagy legalább az iskolát, ahová járt, mert ez a közelség erősíti benne azt az érzést, hogy ez akár ő is lehetne. Mindig fel kell tárni az öngyilkossági esetekkel kapcsolatban azt, hogy tényleg a rossz bizonyítvány miatt történt-e a dolog, hogy ne legyen ennyire sematikus a kép a médiában sem. A gyerekek jelzik, hogy nincsenek jól, csak lehet, hogy ezt nem vették észre, vagy nem ajánlották fel időben a segítséget” – mondja Csekeő Borbála.

„Az osztálytársak gyakran nevetnek, gúnyolódnak, ha valaki nem tud valamit, a tanárok egy része pedig hagyja ezt.” (Fotó: Profimedia)

A média mellett ma már természetesen az internet hatásaival is számolni kell. Az egyik legnépszerűbb fórumon például azt a kérdést tette fel egy iskolás gyerek, hogy legyen-e öngyilkos a rossz jegyei miatt. Oriold Károly szerint ilyenkor azonnal meg kell mondani a kérdezőnek, hogy eszébe ne jusson ilyet csinálni, mert ez nem megoldás.

Mit tegyünk, ha rossz bizonyítványt hoz a gyerek?

„A bizonyítvány valóban sok szülő számára indikátor arra vonatkozólag, hogy mennyire jó szülő – mondja Oriold Károly –, de fontos lenne tudatosítani, hogy ha a gyerek jegyei kikezdik a szülő hiúságát, az a szülőről szól, nem pedig a gyermekről. Pedig ha a gyermekem rossz értékelést kap az iskolában, akkor a személyes érzelmeim helyett őt kell a középpontba állítani, megnyugtatni, és biztonságot teremteni a számára. Sajnos ezt gyakran elfelejtik a szülők, ehelyett a gyerek próbál gondoskodni az ő jóllétükről, ilyen-olyan magyarázatokat talál ki a megnyugtatásukra, szeretné megóvni őket a kudarcától – amiről a gyermek rögtön felfogja, hogy a szülőé. Egyedül marad, pedig lehet, hogy ő is kétségbe van esve. Nagy a nyomás a gyerekeken, ha azt érzik, hogy ők a szülők álmainak megvalósítói. Tudják, hogy nem az a kérdés, hogy ők mit gondolnak a jegyeikről, hanem az, hogy a szüleik hogyan reagálnak ezekre.” 

A szakértő szerint szülőként elsődleges lenne az odafigyelés: ki kell deríteni, hogy a gyerek hogy van, és mit szól a bizonyítványához. Ha tud, akkor hagyni kell beszélni, de ha kell, lehet neki segíteni is, mert a kisgyerekek nem tudják kifejezni magukat, nem tudják megfogalmazni az érzéseiket, a felnőtt pedig legtöbbször kis felnőttként gondol saját gyermekére.

Ha nehéz a kommunikáció, akkor meg lehet próbálni megnevezni azt, hogy mit is érezhet a gyerek: mondhatjuk például azt, hogy »Ugye ez most rossz neked?«. Dühös vagy? Szomorú vagy? Ebben a szorongó, beszűkült állapotban ugyanis lehet, hogy még annyira sem tudja megfogalmazni az érzéseit, mint máskor – pedig fiatalkorban ezzel egyébként is vannak nehézségek. A szégyenérzetre a kapcsolat a legjobb gyógyír: ebben a helyzetben egy ölelés például rengeteget segíthet. Ha jól kezeljük a rossz bizonyítványt, az megerősítheti a családi kapcsolatot: ha a gyerek érzi, hogy odafigyelnek rá, és biztonságban van, akkor nem lehet nagy baj.