nlc.hu
Aktuális
Több tízmilliót kunyerált össze hazugságokkal két budapesti gyerek – volt, akitől 32 milliót csaltak ki

Több tízmilliót kunyerált össze hazugságokkal két budapesti gyerek – volt, akitől 32 milliót csaltak ki

Megdöbbentő csalássorozatot lepleztek le.

Megdöbbentő esetről számolt be a Bors: a portál információi szerint két budapesti kiskorú több tízmillió forintot (!) csalt ki jó szándékú emberekből. A két fiatal először kisebb összegeket kéregetett össze nehéz anyagi helyzetükre, családi problémáikra hivatkozva, azoktól azonban, akik egyszer beadták a derekukat, újabb és újabb összegeket követeltek. Döbbenetes, de volt olyan is, aki összesen 32 millió forintot adott nekik.

A Bors megszólaltatta az egyik áldozatot: V. Szabolcs karácsony előtt néhány nappal találkozott a két 12 éves gyerekkel, akik előadták, hogy édesapjuk elhagyta őket, elvitte minden pénzüket, édesanyjuk pedig szívbillentyűműtéten esett át. Arra kérték a férfit, hogy segítsenek neki egy 7800 forintos villanyszámla kifizetésében, amit fel is mutattak neki.

A férfinak megesett a szíve a fiatalokon, ezért adott nekik 8000 forintot. A gyerekek azonban ekkor vérszemet kaptak, és még több pénzt kértek, mondván, hogy vonatjegyre sincs pénzük, illetve ételt is kell venniük, hogy a gyámügy lássa, nem éheznek – ha ugyanis ezt nem tudják bizonyítani, nem tölthetik édesanyjukkal a karácsonyt. A férfi végül még 20 ezer forintot adott nekik, a gyerekek pedig megígérték, hogy a családi pótlékból vissza fogják fizetni az adósságot.

A fiatalok már másnap reggel jelentkeztek, de nem azért, hogy visszafizessék a pénzt, hanem azért, hogy még többet kérjenek. Azt állították, hogy édesanyjuk rosszul lett, és ki kell váltaniuk egy különösen drága gyógyszert. Szabolcs további 40 ezer forintot utalt át nekik, de a történet ezzel még nem ért véget.

Másnap délután ismét csörgött a telefon. A gyerekek ezúttal azzal álltak elő, hogy nem elég a villanyszámlára adott 7800 forint, az összes tartozásukat rendezniük kell az ELMŰ-nél. Hogy a történetüket alátámasszák, megadták egy állítólagos ügyintéző telefonszámát (valójában az egyik társukét), akit Szabolcs többször is felhívott. A dolog vége az lett, hogy ismét átutalt nekik 40 ezer forintot.

A fiatalok már este újra jelentkeztek, mondván, hogy ki kell cserélniük a villanyórát, és ehhez további 60 ezer forintra lenne szükségük. Szabolcs erre már nemet mondott, a gyerekek azonban nem hagyták annyiban a dolgot: másnap is folyamatosan hívogatták, könyörögtek neki, hogy ne hagyja őket a fűtetlen lakásban fagyoskodni. Szabolcs végül kiküldött egy rendőrt a megadott címre, az ott lakó család azonban közölte az egyenruhásokkal, hogy ők köszönik, de jól vannak.

Szabolcs feljelentést tett az ügyben, de nem ő volt az egyetlen, aki így járt: a Bors egy olyan férfiról is tud, akitől négy hónap alatt 32 millió forintot csaltak ki a szóban forgó fiatalok hasonló módszerekkel, egy nőt pedig egy hónap alatt 2 és fél milliótól szabadítottak meg.

A rendőrség a három esetet összevonva vizsgálja, többszörösen minősített csalás miatt nyomoznak. A lap információi szerint fő gyanúsítottjuk egy bizonyos M. Dávid, aki több társával közösen hajthatta végre a csalássorozatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top