Aktuális

Végeztek az egyik veszélyesnek tartott medvével Tusnádfürdőn

Talán egy kicsit kevésbé félnek mostantól az erdélyi Tusnádfürdő lakói, miután az egyik helyi vadásztársaság megölte az egyik veszélyesnek kikiáltott medvét. A vadásztársulat elnöke néhány medvebocsot is szívesen kilőne.

Miután a román környezetvédelmi minisztérium engedélyezte a tusnádfürdői medvék kilövését, a Szent Anna Vadásztársulat mozgósította tagjait, és szerda este lelőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét.

A medvegyilkosságról Rafian Zoltán, a vadásztársulat elnöke számolt be, közlése szerint azt a mintegy 5-6 éves, körülbelül 300 kilogrammos hím medvét sikerült kilőniük, amelyik tíz nappal ezelőtt behatolt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthonba, és kirámolta az egyik hűtőszekrényt.

Mivel a vadásztársaságnak nincsen tapasztalata, sem felszerelése a medvék áttelepítéséhez, így azzal nem is próbálkoznak, viszont reménykednek, hogy pár napon belül a másik magányos medvét is sikerül lelőni, amelynek a kilövéséhez hozzájárult a minisztérium. Ez az állat tusnádfürdői gazdaságokba tört be, háziállatokat, kutyákat pusztított el – tette hozzá Rafain.

A vadászelnök az MTI-nek azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a populációszabályozás céljából a bocsos medvék közül is ki kellene lőni néhányat. Hozzátette: az elmúlt napokban olyan anyamedvét is láttak, amely öt boccsal sétált. Szerinte ez ellentmond mindannak, ami a szakirodalomban szerepel, mert egy-egy anyamedve öt bocsot nem szokott a világra hozni, és más medve bocsait sem szokta befogadni. Hozzátette: ahol ilyen sok a bocs, ott a populáció elkorcsosul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top