Aktuális

Év végéig házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló

December 21-ig meghosszabbította a tavaly a fővárosi Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét, és fenntartotta mozgásának ellenőrzését nyomkövetővel a Budai Központi Kerületi Bíróság.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint ügyészi indítványra született a még megfellebbezhető döntés, noha a védő ismételten azt javasolta, hogy írjanak elő „enyhébb, a gyanúsítottnak nagyobb mozgásszabadságot biztosító magatartási szabályokat” M. Richárdnak.

A kerületi bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezután még bántalmazott is. 2017. május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A balesetben két ember életét vesztette, többen súlyosan megsérültek – írják.

A gyanú szerint az is megállapítható, hogy az utóbbi baleset előtt M. Richárd kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt hatással.

A bűnügyi felügyelet meghosszabbításának indoka, hogy M. Richárd a korábbi bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatása után a gyanú szerinti újabb bűncselekményt követett el, és a bíróság szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadon bocsátása vagy a mozgási szabadságát kevésbé korlátozó magatartási szabályok előírása esetén ez megismétlődne – írják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top