Ez az írás nem ítélkező, nem arról szól, hogy milyen barát az, aki felnyomja és nyilvánosan megszégyeníti a barátját. Inkább azon van a fókusz, hogy vajon hogyan juthat el valaki addig, hogy egy erkölcsileg kifogásolható lépést nyilvánosság előtt felvállal. Mi lehet a háttérben, ami miatt inkább ezt látja a kisebb rossznak?
Nem ismerem személyesen őket, csak annyit tudok, ami a médiában megjelent. Megnéztem a vágatlan Index-videót, melyben Majka nyilatkozik, megnéztem más kollégáim nyilatkozatait és az azokhoz tartozó hozzászólásokat. És egyre jobban felerősödött bennem az igény, hogy elmondjam, én mit gondolok huszonegy év szenvedélybetegekkel eltöltött munkám és a saját életemből hozott tapasztalatok alapján, mivel függők hozzátartozóival és szerelmi háromszögben szenvedőkkel foglalkozom. A két dolog – bármily furcsa is – nagyon közel áll egymáshoz, ami a jelenségek lelki hátterét illeti.
Én megértem Majkát, sőt, azt gondolom, meglépte a legnehezebbet, amit egy függő hozzátartozójaként (legyen az házastárs, rokon vagy barát) meg lehet tenni.
Hozzátartozóként hosszú éveken keresztül próbálsz ezerféle módon segíteni, számtalanszor adsz bizalmat, esélyt a változásra, és ugyanannyiszor csalódsz.
Tehetetlennek, reményvesztettnek, kilátástalannak, dühösnek, beletörődőnek érzed magad ez idő alatt. Segíteni szeretnél, de belefáradsz, gyakran érzed azt, hogy feladod. Mikor jön el benned az a pont, amikor úgy érzed, meg kell húznod a határt, ennyi, ne tovább? Tapasztalatom szerint ekkor hozunk olyan döntést, ami erkölcsileg kifogásolható, vagy amiről normál esetben mi magunk is úgy vélekedünk, hogy azt soha nem tennénk meg.
Mindeközben mindvégig tudod, hogy ott lapul a zsebedben az utolsó ütőkártyád, amit ehhez a végső határmeghúzáshoz meg tenned kell. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy ezt többször el is mondod a másiknak (konkrétan azt, hogy ennek és ennek ez lesz a következménye, és ha valamikor is bele fogsz állni egy ilyen helyzetbe, akkor ezt és ezt fogod tenni). Vagyis nyílttá teszed számára, mit fogsz tenni, mikor betelik a pohár. De legbelül tudod, hogy utálnád megtenni, hogy nem ez kell legyen az optimális megoldás. De érzed, hogy ha eljön az idő, ebbe fogsz tudni végül beleállni, mert te is keményen megsérültél útközben, és ott, ahol tartasz, erre leszel képes. Amikor egy függő mellett élsz évekig – akár úgy, hogy barátod és kollégád egyben –, sok mindenen végigmész te magad is. Bagatellizálod a függőségét, majd lesz olyan időszak is, amikor vele együtt csinálod (iszol, szívsz, drogozol vele), és ha mázlid van, te nem szoksz rá, próbálod távol tartani magad tőle, de hosszú időkre nem sikerül. Próbálod „megjavítani” a másikat, de az sem sikerül. Nagy, évekig tartó küzdelem ez, leginkább önmagadban, a dilemmával: mi lenne a legjobb a függő számára, és mi lenne a legjobb a te számodra? Ezt szokás társfüggőségnek hívni.
Ismerem ezt az érzést, mert mikor szerető voltam, pontosan hasonló érzésekből adódóan hoztam meg egy kemény döntést. Amiről utólag is azt gondolom, nem a legjobb megoldás volt, nem volt etikus, éppen ezért sokáig nem szerettem magam azért, amit tettem, de véget akartam vetni egy többéves szenvedésnek, és ez volt a végső megoldásom. Felismerve és vállalva azt, hogy milyen következményei lesznek saját magamra és a környezetre nézve. Úgy éreztem, könnyebb lesz elviselnem a címkézést, minősítést, ami jönni fog azután, mintsem még egy perccel is tovább tartsam magam abban a helyzetben. Így hát megléptem azt, amivel mindig csak fenyegettem a hűtlen felet. Az én olvasatomban nem fenyegetés volt, hanem egy számomra is nehéz és kemény határ meghúzása.
És akkor jön a kérdés: mikor szégyenítesz meg valakit? Az megszégyenítés-e, ha egy tényt közölsz vele kapcsolatosan, ami igaz? Ha úgy érzed, érzelmileg nagyon be vagy vonódva, akkor azt is érzed, ehhez neked is jogod van.
Feljogosítod magad arra, hogy te is nyilatkozhatsz, mert te is keményen benne vagy.
Ugyanezt éreztem én. Hogy egy szerelmi háromszögben hárman vagyunk, bár a harmadik nem tud semmit. Talán sejt, de ettől még benne van. Ha a másikat tehetetlennek érzed, úgy érzed, átver, folyamatosan csalódsz benne, és ez rád is nagyon rosszul hat, sérülsz az egészben, csak akkor tudsz egy ilyen helyzetbe beleállni. Nem kell egyetérteni vele, elfogadni sem kell, de érdemes megérteni, mert azáltal sokat tanulhatunk a másikról és önmagunkról is.
Ez is öngondoskodás. Magad miatt is teszed, ahogy Majka is megtette ezt önmagáért és azért, mert közszereplőként felelőssége van ebben.
A társadalmunk arra szocializált minket, hogy titkoljunk minden szégyellnivaló dolgot, drogozást, piálást, félrelépést, viszonyt. Aki nyíltan felvállalja – függetlenül attól, hogy mit élt meg –, azt megkövezik, felcímkézik a dolgot: ilyet nem való tenni, ez „nem lojális”. Nyilvánosan nem tudnak empatizálni vele többé. Nincs ez így jól! Értsük meg, és ne ítélkezzünk egyből (annál könnyebb nincs)!
Ezért is tartom jónak és fontosnak, hogy Majka bevállalta ezt. Talán az ő közszereplésével elindulhat egy nyíltabb, őszintébb kommunikáció, és annak megértése, hogy a függőség és a hozzátartozók viszonya nagyon bonyolult, és nem fekete-fehér. Ebben a történetben mindenki sérül. Pont úgy, mint egy szerelmi háromszögben. Ezt nem lehet megúszni.
Mint ahogy szerfüggőség esetén szenved és sérül a függő és a hozzátartozó is. Mindenki szerepének megfelelően tudatában van annak, hogy amit tesz, annak milyen következményei lehetnek. Itt nem Majka miatt ütközik a Btk.-ba az, amit Curtis tesz (ha úgy van), csakis saját maga miatt. (Ha Majka kihagyta volna a rendőrök előtt történő bejelentést, Curtis életébe bejött volna ez másként, mint ahogy bejött eddig is.)
A megcsaltak gyakran felmentik a hűtlent, és minden felelősséget rátesznek a szeretőre. A hűtlen–- mikor viszonyba kezdett – saját szabad döntését hozta meg, tudva azt, hogy mik lehetnek a következményei egy lebukásnak. A megcsalt félnek is ott a saját felelőssége a tárgyban, hogy mindent megtett-e a kapcsolatáért, hogy jól szerette-e a társát, figyelt-e rá, vagy sem. A szeretőnek is ott volt a szabad döntése és erkölcsi választása: mibe, meddig megy bele, és hogyan jön ki belőle.
A szenvedélybetegségnek van egy leépülési szakasza mélyponttal a végén. Talán ez a fajta nyilvánosság elhozhatja ezt a mélypontot Curtisnek.
A függő hozzátartozója is ilyen lejtőn megy végig a saját mélypontjáig, Majkának ez volt az szerintem. Ahhoz, hogy innen felépülhessen, meg kellett tennie ezt. Az elszenvedett sérülések miatt mindenki úgy lép, ahogy tud, ami nem mindig a legbölcsebb és legjobb döntést jelenti. Egy szerelmi viszonyban is minden egyes szereplőnek megvan a belemerülési és kilábalási szakasza a maga mélypontja után.
Hogy aztán mindenkiben megerősödjön a remény a saját belső felépüléséhez.
Gelsei Bernadett
függőségi és szerelmiháromszög-specialista, döntésmentor
