Tiltakozott, mégis beavatkoztak a nők ötödének szülésébe – NLCafé Nagy Szülés Kérdőív

Sokan szeretnék, ha sokan szülnénk sokat. Csak hát… a szülés fáj. Ez azonban még soha, senkit nem tartott vissza attól, hogy gyermeket vállaljon. Egy traumatikus szülésélmény viszont igen. Úgyhogy – addig is, amíg ez az ország igazán gyerek- és családbaráttá válik, amíg mindenki megtalálja élete szerelmét még reproduktív korában, és amíg mindenki egészségügyi akadálya elhárul – javasoljuk a szülésélményt olyanná tenni, hogy legyen kedvük a nőknek másodszor is átélni. Vonatkozik ez persze mindarra a körülményre, ami az emberen – orvoson, szülésznőn, kórházfenntartón, társadalmon – múlik. Mert váratlan helyzetek, kivédhetetlen bajok sajnos így is történhetnek. Úgyhogy szerintünk nem az a kérdés, hogy hol jobb, biztonságosabb, méltóságteljesebb a szülés: otthon vagy kórházban, hanem az, mi szükséges ahhoz, hogy minden magyar nő emberi, egyszerre békés és biztonságos módon szülhessen – akár kórházban, akár otthon. Sebek – felesleges sebek – nélkül. És főként: tudja, hogy mire számíthat, ha eljön a nagy nap. Ami jó esetben tényleg élete egyik legboldogabb, nem pedig legfájdalmasabb napja lesz. Nézzük, jelenleg mennyire képes a társadalom megugrani ezt a szintet, és hol vannak a főbb elmaradások!

5% otthon szülés, 63% apás szülés

A szülés helyének megválasztásában a többségnek a kényelem, a biztonság és a közelség a mérvadó, az orvos személye tekintetében pedig a szimpátia, a bizalom, a tapasztalat, a rutin és az emberség. A szülésznő esetében sokaknak fontos, hogy az övéivel hasonló elveket valljon, de fontos a szimpátia és a szaktudás is.

A négyezer-kilencvenötből negyvenöt olyan édesanya van, aki az otthon szülést választotta. A többieknél a szülészorvoson kívül szinte mindig volt bent szülésznő is a nagy napon, és kétharmaduk gyermekének világrajövetelénél az apa is jelen volt.

 „Elvitték a gyermekemet, inkubátorba tették, és órákig nem lehetett velem. Az apa nem vehette kézbe a babát.” – 2014, város, első gyermekét szülő, 32 éves édesanya

30% császármetszés

Örvendetes hír, hogy a válaszadó nők 70%-ának sikerült természetes úton világra hozni gyermekét (az OEP által közölt országos átlag 39%), ugyanakkor még mindig soknak tűnik a császármetszéssel végződő alkalmak 30%-os aránya még úgy is, hogy 9%-ukat eleve így tervezték. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a műtéti befejezés legfeljebb 10-15%-ban indokolt orvosilag. Vajon mi okozza a tetemes különbséget? Orvosi türelmetlenség? A kockázat minimalizálása? Anyai félelmek? A baba érdeke biztosan nem. Annyit tudunk a válaszokból, hogy azon 861 nő közül, aki hüvelyi szülésre készült, mégis műtét lett belőle, 46 kifejezetten ellenezte a beavatkozást.

 „Hüvelyi szülés helyett császár lett, de nincsen bennem rossz érzés emiatt. A teljes tájékoztatásnak köszönhetően megértettem a helyzetet, és sikerült is feldolgozni.” – 2018, város, első gyermekét szülő, főiskolát végzett édesanya

A többséget kiskorúnak nézték

A válaszadók 55%-a állítja, hogy nem választhatta meg a vajúdás módját, 82%-a pedig a szülési pozíciót. Utóbbi nem meglepő, hiszen tudjuk: a kórházak többsége jelenleg futószalagszerű ellátásra alkalmas. Nem kételkedünk abban, hogy az egészségügyi dolgozók többsége mindent megtesz azért, hogy egészséges baba szülessen, de a jelek szerint az, hogy a dolog milyen élmény akár neki, akár az anyának, illetve hogy a szülés csak annyira nehéz-e, amennyire természetszerűen az, vagy a környezet tovább nehezít-e rajta, sokadlagos szempont. Fontosabb a hatékonyság, vagyis a gyorsaság. Kórháza, orvosa válogatja, hogy mennyire. Ehhez képest örömteli, hogy a nők 18%-a megmondhatta, milyen pozícióban a legkönnyebb neki a kitolás, és ezt figyelembe is vették.

„Nem ott és nem annál szültem, ahogy elterveztük. Egy számomra vadidegen orvos vezette le a szülést, akit egy cseppet sem izgatott, hogy én ezt hogy élem meg.” – 1997, Budapest, második gyermekét szülő, érettségizett édesanya

Az már kevésbé érthető, hogy a kismamák felénél megkötötték, hogy a sokórás vajúdást hogyan tölti, 38%-ukat még enni vagy inni sem engedték, pedig ezek igazán nem nagy vagy pénzigényes dolgok – legfeljebb az egészségügyisek kényelmét szolgálják.

„Az orvosom késett, és az ügyeletes azt mondta, hogy az apás szoba kényelmetlen… neki” – 1997, Budapest, második gyermekét szülő, érettségizett édesanya

Az anyák 80% feletti része kellemes érzeteket társít a saját nagy napjához: nyugodt, bizalmat keltő, emberséges és biztonságos légkört érzékeltek (Fotó: Thinkstock)

21%-ból kinyomták a gyereket

 „Milyen legyen az orvos? Megértő, támogató, ugyanakkor kedvesen határozott. Megbeszéltük, hogy háborítatlan szülést szeretnék, de a baba az első. Ha szükséges, azonnal cselekedjen.”

Itt elképesztő számok következnek még akkor is, ha tudjuk, számos beavatkozás van, amely adott esetben életet ment. Ennél pedig semmi nem lehet fontosabb. Sem a baba élménye, sem az anya kényelme, semmi. Azt azonban laikus szemmel nagyon nehéz megmondani, hogy valóban ez volt-e az indikáció, vagy valakinek így volt egyszerűbb. Ebben a kérdésben bizony az orvos dönt, sokszor egy személyben, az indokai pedig nehezen vagy nem minden esetben ellenőrizhetők – műhibapereknél láthatjuk ezt. Övé a döntés joga, mivel övé a felelősség is. Úgyhogy mi hiába gondolkodunk azon, hogy vajon a 21. században reális-e az, hogy az anyák csaknem fele csak oxitocinnal (mesterséges szülésserkentő hormon) képes szülni, hogy 22%-nak annyira nem tágul a méhszája, hogy az orvosnak kézzel kell tágítania azt, hogy 36%-nál nem reped meg a burok, ezért muszáj mesterségesen berepeszteni, hogy minden ötödik nő hasát kívülről erőteljesen nyomni kell (lásd még: Kristeller-manőver vagy a népnyelvben: belekönyöklés), és minden harmadik szülésnél még így is át kell vágni a hüvelybemenet és a végbél közti izomszövetet (gát), mert nem vagyunk szakértők. Csak bízni tudunk abban, hogy a szakértők tudják, mit csinálnak, és hogy ezt minden szempontot (a „csak” nekünk fontosakat is) figyelembe véve teszik. Örömhír: 4098-ból egy baba fejét sem ragadták meg fogóval, hogy annál fogva húzzák ki – legfeljebb vákuumos szülésbefejezést alkalmaztak, 101 babánál.

De vajon mint mondtak maguk a nők mindezekről ott, az ágyon fekve, nyitott lábakkal? Egyáltalán, kérdezték-e őket, mondták-e, mi fog következni, kérték-e a beleegyezésüket? Nos, a nőknek csupán felétől kértek engedélyt minden beavatkozásra, további 16%-ot tájékoztattak ugyan, de beleszólásuk nem volt a dologba. Nagyon magas aránynak tartjuk a 34%-ot. A nők ekkora része mondja, hogy nem szóltak neki, hogy mit kívánnak tenni, vagy nem minden esetben. Kereken 50%-uknak nem, vagy nem mindig kérték az engedélyét, de ami igazán ijesztő: 19%-uknál akaratuk ellenére avatkoztak be. Ismerve sok szakmailag és emberileg is nagyszerű orvost, bízunk benne, hogy itt minden egyes esetben az anya vagy a baba épsége érdekében tették.

„Az alternatív szülőszobában nem használhattam egyik eszközt sem, kértem fájdalomcsillapítót, érzéstelenítést, de nem kaptam.” – 2018, megyeszékhely, 29 éves, érettségizett édesanya

16%-nyi komplikáció

Hogy az orvosok esetenként valóban életet mentenek, bizonyítja, hogy a több mint négyezer szülésből elég soknál lépett fel komplikáció: 667 esetben az anyánál, 490 esetben pedig a babánál.

3423 biztonságos szülés

Szívmelengető azt olvasni, hogy akárhány traumatikusszülés-beszámolót olvashattunk is (bár ez nyilván nem mennyiségi kérdés, hiszen az a nap megismételhetetlen, a sebek nyoma megmarad), az anyák 80% feletti része kellemes érzeteket társít a saját nagy napjához: nyugodt, bizalmat keltő, emberséges és biztonságos légkört érzékeltek.

„Mindenki iszonyat kedves volt, és segítőkész, ez mérhetetlen sokat jelentett. A látogatók akkor jöttek és mentek, amikor akartak.” – 2018, város, első gyermekét szülő, főiskolát végzett édesanya

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 6-800 nő feszültnek, nyugtalanítónak, ridegnek, sőt félelemkeltőnek írta le a szülése hangulatát.

Négyes osztályzatot kaptak az orvosok

Összességében a válaszadók az ötös skálán 4,45-re értékelték az orvos szakmai munkáját, viszont a viselkedését, kommunikációját 4,22-re, ami mutatja, hogy van még fejlődési lehetősége. Ennél jobb „osztályzatot” a szülésznőknek sem szavaztak meg olvasóink: ők 4,38-as és 4,26-os értékelést kaptak a két mutatóban. „Mennyire érezte úgy, hogy partnernek tekintik, felnőttként kezelik?” – kérdeztük olvasóinkat, amire összességében 4,12-es átlagot kaptunk.

 „A szülésznő csodálatos, megnyugtató és kedves volt. Abszolút szolgálatkész volt mindenki. Ha nem fájt volna semmim, olyan lett volna, mint egy ötcsillagos hotel.” – Budapest, 1985, 8 általánost végzett édesanya

„Idegen városban, nem a megszokott kórházban szültem. A csecsemős nővérek hozzáállásával nem volt baj, de az orvosok, nővérek modorával igen.” – 2006, 52 éves, szakmunkás végzettségű anya

„Pár csecsemős nővér stílusa kritikán aluli” – 2018, község, első babáját szülő, 19 éves, érettségizett nő

Eufória és/vagy halálfélelem

E kérdés azért került a listába, mert beszámolók alapján tudni lehet, hogy mindkét érzés előfordulhat szülés közben – természetesen ahány történet, annál sokkal többféle érzelem, amelyek akár szélsőségesen váltogatják egymást. Ez pedig már nem is feltétlenül azon múlik, hogy milyen gondoskodással, odafigyeléssel veszik körül a főszereplőt. Hiszen hiába fejlődött mind a társadalom, mind az orvostudomány századokon keresztül, a szülés – ahogy mondani szokták – a kukoricaföldön éppúgy elemi érzelmekkel tarkított, ösztönszintű folyamat, mint a legdrágább magánkórházban. Olyan eseménysor, ahol az ember nemcsak azt érezheti át, mekkora erő van benne, de néha azt is, hogy ezzel az erővel együtt is képes kis ponttá zsugorodni, ha jön a félelem, a fájdalom, a nem várt események – amin persze nem segít az esetenként nem elég érzékeny hozzáállás. Így nem csoda, hogy válaszadóink 52%-a kiszolgáltatottnak érezte magát, sőt 16% halálfélelmet is átélt. Ugyanakkor 67% számol be eufóriáról – vélhetően már azokból a percekből, amikor a gyereksírás is felhangzott.

51% nem ezt várta

Mindenesetre az érdekes, hogy az anyák fele azt írta nekünk, a szülése nem olyan volt, amilyennek elképzelte.

40%-tól elvették az aranyórát

Ha eljutottál idáig az olvasásban, akkor neked nem kell elmagyarázni, mi az az aranyóra. Azért gyorsan összefoglaljuk: a szülést követő 60 perc, amikor – jó esetben – még magzatmázasan, de legalább mosdatás után még meztelenül az anya vagy apa mellkasára helyezik az újszülöttet. A bőrkontaktus, az anya szívhangja megnyugtatólag hat mindenkire a megterhelő folyamat, a fizikai szétválás után. Válaszadóinknak csak 60%-a kapta meg ezeket a pótolhatatlan perceket, a többiek legalább egy-két órával később, sokan már felöltöztetve látták viszont a babájukat, és 21%-uk a következő, kórházban töltött napok alatt sem lehetett akkor vele, amikor szeretett volna.

A gondozási segítség extrának számít

Amire végképp nincs ideje a csecsemős nővéreknek, az a tanácsadás, segítségnyújtás a gyermek gondozásában, noha első gyereknél bizony sokaknak fogalmuk sincs a szoptatás, pelenkázás, fürdetés mikéntjéről. És hát nincs mindenhol nagymama, aki majd bevezeti az embert ezek rejtelmeibe – arról nem beszélve, hogy a legjobb nagyi sem szakember. 67%: ennyi válaszadónkra jutott némi pluszideje az ápolóknak a magyar egészségügy jelenlegi viszonyai közt. Ha úgy vesszük, szép eredmény.

Hármas fölé a kórházaknak

„A kórtermek és összességében a kórház higiéniája katasztrofális.” – Budapest, 1985, 8 általánost végzett édesanya

„Szép új kórházi szoba. Kevés pelenka, tiszta babaruháért könyörgés.” – 2003, város, 45 éves, érettségizett édesanya

Végezetül: rákérdeztünk az ennivaló minőségére, a higiéniafokra, a kórtermek zsúfoltságára és az ápolás minőségére. 3,4-es lett az átlag, azon belül az ételre panaszkodtak a legtöbben, és a zsúfoltsággal volt a legkevesebb bajuk a megkérdezetteknek – akiknek ezúton köszönjük a hasznos részvételt és a nyíltságukat.