Van egy videó, amelyben Clint Pulver amerikai dobos mesél a tanáráról, Mr. Jensenről, aki a folyton mocorgó, a padját ütögető, kisiskolás Clintben, aki képtelen volt nyugton maradni, és aki mindenki más számára csak problémát jelentett, meglátta a dobost. Abban a pillanatban megváltozott a kisfiú élete. Frusztrációból hivatás lett, s mindezt egy tanárnak köszönheti, aki a problémát lehetőségként látva terelte őt az útjára. Meggyőződésem, hogy sok, hasonlóan inspiráló és lelkes pedagógus dolgozik Magyarországon is. De azt nem tudom, vajon hány, Clinthez hasonló problémával küzdő gyerekkel találkoznak éppen ők.
A rendszernek a pedagógusok is áldozatai
És Clint – ha mondjuk nem Clintnek, hanem Karcsinak vagy Bécinek születik – vajon mekkora eséllyel ússza meg, hogy magatartási problémás kategóriába sorolják, mert nem lehet mit kezdeni a kényszeres dobolásával, és zavarja a tanítást? „A gyerekek nagy része mellett elmegy a mai magyar oktatási rendszer – mondja egy, a neve elhallgatását kérő, dunántúli pedagógiai szakszolgálat munkatársa. – És a sok beilleszkedési, tanulási és magatartásproblémás gyereket mind a magyar oktatás termeli ki. Aki nem tudja tartani a tempót, lemarad. Az őrült tempó, az egyenlő elvárások, a frontális oktatás nem veszi figyelembe a különbözőséget, az eltérő képességeket. Sajnos így működik ma a magyar iskola.
Október 5-ét 1994-ben kiáltották ki a pedagógusjogok világnapjának. Az UNESCO és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete 1966-ban ezen a napon fogadta el a pedagógusjogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot, amely a tanárok jogain és felelősségén túl a tanárképzésre, a pedagógus-továbbképzésekre, a tanárok alkalmazására és az oktatás körülményeire vonatkozóan nemzetközi sztenderdek kialakítását is kezdeményezte. A dokumentum ajánlásokat tartalmaz arra vonatkozón, hogy a tanárokat be kell vonni az oktatást érintő döntések előkészítésébe a minőségi oktatás biztosítása érdekében. Forrás: sulinet
És a rendszernek a pedagógusok ugyanúgy áldozatai, hiszen folyamatos a nyomás rajtuk is: mérések, kerettantervek, amelyeknek eleget kell tenni. Feszültek, mert a szülők panaszkodnak, hogy nem veszik figyelembe a gyerekükről készült szakvéleményt. Ami a másik oldalon érthető, 25-30 gyerek között, megfelelő tudás és eszköztár hiányában nem is várható el. Befeszülnek, mert haladni kellene, és van tizenöt átlagos vagy annál jobb képességű gyerek, akikkel lehetne. Mindenkinek jobb lenne, ha működhetne a kompetenciaalapú, a gyerekek különbözőségét figyelembe vevő oktatás, sokkal kisebb csoportlétszámokkal. A sok fejlesztés és anyagi ráfordítás ellenére egyáltalán nem könnyebb a pedagógusok dolga. Nem csoda, ha sokan kiégnek, mert egyszerűen ellehetetlenülnek. Ahelyett, hogy sikerélményük lenne a munkájukban, folyton frusztrálódnak. Aki hosszútávon nem talál örömöt a mindennapi tevékenységében, attól nem várhatjuk el, hogy azt lelkesen végezze.”
A gyerekek miatt érdemes
Szerencsés helyzetben van, aki viszonylag homogén csoportokban taníthat, mert nem extra fegyelmezésre megy az energiája. Az a tanár legalább a gyerekeknek örül, még akkor is, ha amúgy az ő tantárgyát nem tudja mindenki négyes-ötösre. „Jó a hangulat, a gyerekek nyitottak, könnyű velük szót érteni, egészen lelkesek, még azok is, akik csak közepesen vagy gyengébben tudják a matekot – mondja egy budai gimnázium matek-fizika szakos tanára, András. – Miattuk érdemes csinálni. Muszáj mindenkinek leérettségiznie, nincs felmentés. De egyáltalán nem zavar, ha nem sikerül hármasnál jobbra, mert tudom, hogy nekik más az erősségük: az egyik gyenge matekosom egyébként kitűnően rajzol, a másik meg ragyogóan elemez verseket.”
Nyugdíjasokkal pótolják a pályaelhagyókat
András már jó pár éve tanít, járnak hozzá privátban is, felkészít felvételire, érettségire, de a magánórák nélkül nem tudná eltartani a családját. Hogy hogyan él meg egy frissen végzett pedagógus, aki jelenleg két éven keresztül, vagyis amíg gyakornoki státuszban van, 136 ezer nettót keres havonta? Rejtély. „Amikor bevezették a pedagógus-életpályamodellt, ötven százalékos béremelést ígértek. Ezt a szintet öt év alatt értük el, de így legalább elmondhatták, hogy a tanárok évről évre többet keresnek. Idén év elején tőlünk két kollégám ment el. Az egyik véglegesen elhagyta a pályát. Most nyugdíjból visszahívott tanárokkal próbálják meg pótolni őket. Olyanokkal, akik öt éve, amikor kötelezően nyugdíjba kellett vonulniuk, szívesen tanítottak volna még. De akkor muszáj volt menniük. Most meg jobb híján muszáj volt megkeresni és újra munkába állítani őket. A maradók óraszáma, köztük az enyém is nőtt 2-3 órával hetente, a bérünk egy forinttal sem több persze. De elmondhatjuk, hogy nincs pedagógushiány.”
Képünk illusztráció – MTI Fotó: Varga György
„A kreditgyűjtés nem motiváló”
Vannak pedagógusok, akik szerint gyakorlatilag nincsenek ingyenes szakirányú továbbképzések, csak értelmetlen konferenciák, és ha valóban tanulni akarnak, azt meg is kell fizetniük. „Szerintem sokszor azért látják így, mert a továbbképzés kötelező – mondja Montz Andi, pedagógus, aki tavaly szeptember óta saját tanulócsoportot vezet Tatabányán. – Krediteket kell gyűjteni, muszáj menni, ami kötelező, az meg eleve nem lehet jó, nem? Emlékszem, amikor még én is gyűjtöttem a kreditet, előadásokra jártam, szünetekben ment a panaszkodás, a puffogás, hogy minek ez, semmi értelme, csak időrablás. Én magam mindig igyekeztem ezekben a lehetőséget látni, kiválasztani azt, ami tényleg hasznos. Próbáltam a saját érdeklődésem szerint feltöltődni.” Andi most is jár képzésekre, konferenciákra, a kollégáit is erre motiválja. „A múltkor tízen mentünk el egy pedagógus expóra, lelkesek a kollégáim, pedig a magántanulói csoportban nem feltétlen kötelező. Valahogy hasonló módon kellene motiválni az állami oktatásban dolgozó tanárokat is, nem kreditgyűjtéssel. Vezetőként elolvasok egy új szakirodalmat, mesélek a kollégáknak, és hamarosan kézről kézre adják a könyvet.”
„Hiányzik a nyílt, őszinte kommunikáció”
Amikor arról kérdezem, hogy pedagógusként sérült-e valaha az emberi méltósága, került-e kellemetlen helyzetbe igazságtalanság miatt, Andi egyértelműen nemmel válaszol, ő nem a konfliktusok miatt hagyta ott az állami oktatást. Szerinte egyébként nagyon sok probléma adódik az iskolákban a kollégák között félreértésekből, abból, hogy kevés a visszajelzés, és az is baj, hogy a korrekt, őszinte, szabad véleménynyilvánítástól a legtöbben elzárkóznak.
„Én mindig vártam a visszajelzést, mert fejlődni akartam, ha pedig nem értettem egyet valamilyen szakmai döntéssel, akkor megmondtam a véleményem. De ebből sosem volt problémám, a mai napig jó kapcsolatban vagyok az egykori főnökeimmel, a tanítványaim szüleivel. Viszont nagyon fontosnak tartom, hogy képesek legyünk intelligensen kommunikálni, és bevallom, ilyen szempontból előnyös helyzetben vagyok, mert a férjem coach és többek között asszertív kommunikációt tanít. Most szervezünk egy tréninget a kollégáknak is, mert azt gondoljuk, alap, hogy egy pedagógus minden helyzetben képes legyen úgy képviselni a nézeteit, hogy azt a másik fél – legyen az kolléga, vezető, szülő vagy tanuló – ne vegye támadásnak. Nálunk mindig nyitva van a tanári, pont azért, hogy ha bármi probléma van, nyugodtan keressenek minket a szülők. Ha nyitsz, akkor be is fogadsz, aminek viszont kereteket kell szabni, határozottan: mikor és milyen ügyben kereshetnek. Korábban, az állami iskolákban azt tapasztaltam, hogy sok tanár elbújik a tanáriban, és el is szigetelődik odabent. Onnan nem szívesen hívatják ki, s akkor kevesebb problémával kell foglalkozni.”
„A szülők elvárnak, de nem becsülnek meg”
„Már júniusban sem szoktunk virágot kapni a gyerekektől, a tankerület küld egy tortát meg valami lapot, és annyi. Ezzel az október 5-ével senki nem foglalkozik. Pedig emlékszem, régen tömegek álltak a virágboltokban pedagógusnapon. Persze az ember nem vár ajándékot, az viszont nagyon szomorú, hogy ma már nagyon sok családban nem érték, ha van egy jó tanárod. Talán általánosítanak is, és az igaz, hogy sok a kiégett pedagógus, de azért akad még, aki szeretné tisztességesen végezni a hivatását – mondja Márta, aki egy fővárosi általános iskolában tanít matematikát. – Sajnos egyre inkább érezzük azt, hogy a szülők elvárnak, de nem becsülnek meg. Ami a gyerekek viselkedésében nyilvánul meg legfeltűnőbben. Sajnos nem egy gyerekben a tiszteletnek még a nyomait sem lehet felfedezni.”
„Nem abból tanítok, amiből szeretnék”
„Statisztikailag lehet, hogy nincs pedagógushiány, viszont a pedagógusok terhei jócskán nőnek azzal is, hogy tagintézményekben is kell tanítaniuk – folytatja a tanár. – A heti huszonöt óra így is nagyon sok, 5-6 matekórát leadni egyhuzamban teljes agyhalál. Pedig szeretnék alternatív módszerekkel tanítani, de ilyen körülmények között képtelenség. Szabad kezet kellene kapnunk a tankönyvválasztásban is, de már csak úgy taníthatok abból, amiből szeretnék, ha megvetetem a szülőkkel. Lássuk be, ez nem feltétlen járható út. Az sem az én döntésem volt, hogy utolsó évre a nyolcadikosok teljesen új tankönyvet kapjanak, amiből csak augusztus végén kaptam meg a saját példányomat. Persze én vagyok a hunyó: megvehettem volna saját zsebből nyár elején és rááldozhattam volna a szabadságomat, hogy megírjam hozzá az óravázlatokat. Miért nem felmenő rendszerben vezetnek be új tankönyvet?”
A tankönyvhelyzet mellett sajnos az új elektronikus naplóval, a Krétával kapcsolatban sem tudott senki pozitívan nyilatkozni. A pedagógusok szerint a rendszer nem bírja a terhelést, megint rájuk kényszerítettek valamit, ami gyakorlatilag nem működik, viszont nincs más választásuk, azt kell használni. Aki elmarad az adminisztrációval (mert bármennyire is szeretne, napközben képtelenség belépni, vagy mert az iskolában a rendszergazda vagy az internetszolgáltató cseréje folytán ebben a tanévben még nem volt net), annak viszont jó eséllyel be fogják írni a fekete pontot.
