Az év eleje sok család számára volt stresszes a középiskolai felvételi vizsga miatt. Mindenki más stratégiát választott a sikerhez…
Nézzünk először egy teljesen szokványos forgatókönyvet!
A lányom évekig egy nyolcosztályos gimnáziumba járt, hetedikben azonban (vele egyetértésben) úgy döntöttünk, nyolcadikban felvételizni fog egy másik gimnáziumba. A magyarral nem volt gondja, hetedik végén írattunk vele egy próbatesztet, ami közel kilencven százalék lett, úgy tűnt, egyedül a fogalmazást, véleménykifejtést kell majd gyakorolnia, mert valami rejtélyes ok miatt ez a műfaj egy az egyben hiányzott a tantervből. Az első matektesztje ehhez képest az ötven százalékot sem érte el. (Ez amúgy azért volt érdekes, mert Dorka négyes-ötös tanuló volt mindenből, így matekból is.) Nem volt kérdés, hogy ide magántanár kell. Az első meglepetés akkor ért, amikor szeptemberben, a legelső tanítási napon felhívtuk az ismerősök által az egekig magasztalt matektanárt. Kedvesen közölte, hogy már augusztus közepére-végére beteltek az időpontjai. Szerencsére ajánlott egy kollégát, aki még épp el tudta vállalni Dorkát heti egy alkalommal. Az első matekóra előtt megkértem Andit, a tanárt, hogy hadd üljek be én is az órára. Szerettem volna látni, mit tud a gyerek. Nem akarom nagyon lehúzni a lányom akkori tudását, maradjunk annyiban, hogy amikor elővettek egy felvételi tesztet, egyetlen feladatos sem tudott egyedül végigvinni. Ezután Andi hetente szisztematikusan átvette vele az egyes témaköröket, és feladott körülbelül félórányi házi feladatot. November közepén elkezdtek teszteket gyakorolni, decembertől pedig már heti kettőt kellett megcsinálni, időre. Illetve, a téli szünetben még jobban belehúztunk, mert elég változó volt a tesztek eredménye. Dorka kétnaponta csinált otthon egyet, a problémás részekkel pedig visszaballagott a tanárához. A magyar vizsga végül közel kilencven százalék lett, a matek pedig egész pontosan hetvenhat, ez is csak úgy, hogy három pontért fellebbeztünk. Mindezzel nagyon kétséges volt a középiskolai felvételi sikere. Végül a szóbeli és a várólista mentette meg a helyzetet.
Nem mindig van mód javítani (Profimedia)
Nézzünk most meg egy másik tapasztalatot, ami egy-két fontos ponton különbözik a miénktől!
Gabiék lánya, Kata most nyolcadikos. Pontosan az a helyzet vele, mint az én lányommal volt, papíron jó tanuló, de valójában nagyon ingatag a tudása. Egy vidéki általános iskolába jár, ahol az ambiciózusabb diákok többsége (hozzánk hasonlóan) szeptemberben elkezdett külön matekra járni. A magyarra való felkészülést a szülők többsége náluk sem finanszírozza pluszban (értsd: kinyomtatja maga a felvételi teszteket, azokat kitölteti a gyerekkel, majd ellenőrzi a megoldókulccsal, és ami nem stimmel, azt megpróbálja elmagyarázni). Matekból ez nem ilyen egyszerű. De térjünk vissza Katára. Szeptember óta a magántanárával ők is átismételték az egyes témaköröket, ám felvételi tesztet december első hetében sem vettek még elő. Gabi mostanra kissé kétségbeesett, kérte is a tanárt, hogy változtasson a hajrában ezen a rendszeren. Karácsony alatt nincs az a diák, akivel tesztet lehet íratni, és nincs az a szülő sem, aki erre vetemedne, maradt tehát a téli szünet második fele, majd januárban bő két hét. Ha Kata minden másnap meg is írt volna egy tesztet, még az is csak a történet egyik fele. Ezeket ki is kell javítani, elemezni kell, a tanulságokat le kell vonni, hogy legyen idő a helyes gondolkodást gyakorolni. Természetesen így is van esélye egy jó középiskolai felvételinek, de ők már azért versenyt futottak az idővel.
Mindezekből én az alábbi dolgokat tanultam meg:
1. Az iskolában szerzett jegyek gyakran semmit nem jelentenek.
2. A felvételin a matekkal lehet igazán kitűnni, mert az lényegesen nehezebben megy a diákoknak, mint a magyar.
3. Sokkal nyugisabb a felkészülési idő, ha nem az utolsó fél évben kezdünk bele, hanem fél évvel hamarabb, nem mellesleg jóval biztosabb a sikere.
4. Érdemes beülni az első magánórára, itt derül ki igazán, hogy mit tud a gyerek.
5. Érdemes végigkövetni a felkészülést is, nem kell ehhez zseninek lenni. Megnézni, mennyire könnyen vagy nehezen veszi a gyerek az akadályokat a házikkal, és mikortól csinálják az első tesztet.
6. A gyerek motivációja nélkül nehéz…
Talán mostanra látszik, hogy mennyire szülői hatáskörbe sorolom ezt az egész kérdést. Nálunk ezen nincs mit csodálkozni, hiszen egy nyolcosztályos gimnáziumnak egyáltalán nem feladata, hogy az onnan elvágyódó gyerekeket felkészítse a felvételire. De Kata iskolájával már más a helyzet. Egy általános iskolától igenis elvárható (lenne) ez a néhány apróság:
1. Ismertesse meg a gyerekekkel az egyes feladattípusokat (a felvételi feladatok egy része köszönőviszonyban sincs az órán kapott feladatokkal (lásd esszéírás).
2. Tanítsa meg időre dolgozni a gyerekeket (45 perc nem sok idő egy hosszú feladatsorra).
3. Általában segítse a gyerekeket megbirkózni a stresszel.
4. Készüljenek a szóbelire is: például helyzetgyakorlatokkal.
Ez persze csak az én szubjektív, szülői véleményem, azt azonban tudom, hogy ezekre a képességekre Dorkának és Katának mind szüksége volt. És Kata esetében ehhez az iskola szinte semmit nem tett hozzá. Nem állítom persze, hogy ez mindenhol így van, sok jó iskola van remek pedagógusokkal, akik nemcsak jól tanítanak, hanem valahogy szakítanak arra időt, hogy például a felvételi feladatokat is gyakorolják. És van, ahova egyáltalán nem nehéz bekerülni. Mégis, körülöttem sokan panaszkodnak arra, hogy nekik kellett a gyerekük felkészülését megszervezni és kifizetni, netán otthon elvégezni, ha épp képben voltak a felső tagozatos matekkal.
Hogy lehetőség szerint ne várólista legyen a történet vége vagy kénytelen-kelletlen egy olyan iskola, amit a szíve mélyén a gyerek is, szülő is túl nagy kompromisszumnak érez.
