Aktuális

Szülinapot ünnepeltünk és gyászoltunk egyszerre – de végül Zacher mondta meg a tutit

Az elváltak is igényelhetnek kedvezményes hitelt – de a divatrajongókat ez sem vigasztalja. Így telt a hét az NLCafén.

A hét elején még mindig az új családtámogatási rendszer érdekelt közületek sokakat. Főként mert egyáltalán nem volt tiszta, hogy akkor most ki, hogyan, mikor mit is kaphat (már ha kaphat). Valószínűleg az akcióterv gazdái is érzékelik a bizonytalanságot, mert naponta igyekeztek kicsit többet mondani a dolog gyakorlati részéről. Így például már rögtön hétfőn kiderült, hogy

Férfiak, elváltak és özvegyek is igényelhetik a 10 milliós gyermekvállalási támogatást

családvédelmi akcióterv vélemény

Négy gyerek, négy kerék (Profimedia)

Még az sem számít, ha mindkét házastárs elvált, már ha addig nem született gyermekük – közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Merthogy az egyértelmű, hogy a legfontosabb az volna, hogy további és további gyermekek szülessenek – vagyis a már meglévő utódokhoz kevesebb segítséget kapunk.

Bár örömhírként tálalták azt, hogy a 18–40 éves életkori megkötés csak a feleségekre vonatkozik, a férjekre nem, mi kicsit mégis szomorúak vagyunk amiatt, hogy szüljünk, szüljünk, de azért mégsem mindegy, hogy mikor.

De legalább az is kiderült a héten, hogy azt, akinek egészségügyi okokból nem születnek meg a vállalt gyerekei, nem fogják hátrányokkal sújtani. És itt a „falusi csok” is – Miklós nevű olvasónk meg is mondta a tutit: „Elmondom mit kell csinálni! Felvenni a lóvét kamura, bekamuzni, hogy lesz gyerek! Azonnal venni belőle egy lakást, vidéken simán kapni ennyiért! De ha van egy kis tőkéd, akkor nagyobb városban is vehetsz! Aztán szarni mindenre, kiadni, havi 100 körül kiadhatók a lakások, simán fedezi a visszatérítést… Aztán amikor 3 év múlva jönnek megnézni a kölyköt, megvonod a vállad, hogy nincs, így vissza kell fizetni a fennmaradt összeget hitelként, de azt is simán fedezed az albérlet árából.” Hááát…

Az intézkedések hallatán felcsillant a szeme Joób Mártonnak, hiszen most született meg a tizedik gyereke – bizonyára jelentős segítséget kapnak a felneveléséhez. Ez azonban nem ilyen egyszerű, sőt Szalma Erika kollégánkkal kiszámolták, hogy

Hiába a tíz gyerek is, bizonytalan, hogy milyen támogatásokat kaphat a szegedi nagycsalád

Sok jó ember (Fotó: Karnok Csaba)

Csok ide, kölcsön oda, az anyák eddig is és ezután is kidolgozzák a lelküket – egy friss tanulmányból most már azt is tudjuk, hogy pontosan hány órában. Nos: heti kilencvennyolc ez a szám, igen, két és fél állásnyi. Bár Kun Gabi azt feltételezi, hogy még így is alábecsülték… A kutatás során 2000 anyukát vizsgáltak 5–12 éves korú gyerekekkel. A kérdőívekből megtudták, hogy egy átlagos anya napja 6.23-kor kezdődik. Na de mikor fejeződik be? Cikkünkből ez is kiderül:

Az anyák 98 órát dolgoznak egy héten

Robot (Photo by Dick Whittington Studio/Corbis via Getty Images)

Ehhez képest felüdülést hozott az örömhír: hatvanöt éves lett John Travolta. Igen, hatvanöt. Igen, az a John Travolta.

65 éves lett John Travolta: 10 érdekesség és feledhetetlen pillanat

Egy jó karban lévő nyugdíjas (Profimedia)

Megemlékeztünk a felejthetetlen bőrdzsekiről, a hamburger-eszmefuttatásról és a Diana hercegnővel lejtett táncáról. Nádasi Eszter még a színész legkorábbi felvételeit is előásta. Eláruljuk: sérült személyt alakított egy kórházsorozatban…

Travoltánál húsz évvel volt idősebb Karl Lagerfeld világhírű divattervező. Kedden tudtuk meg, hogy ő már örökké nyolcvanöt éves marad – halálhírét a Paris Match Magazin közölte. „Nyugodjék békében. Munkamorálja, önfegyelme és tehetsége példaértékű volt” – írja róla Antenka.

Ezért volt ő a divat császára – Karl Lagerfeldre emlékezünk

Fotó: Getty Images

A Chanel részlegtervezője az utóbbi időben sokat betegeskedett, de mi most már csak a szépre emlékezünk: néhány emlékezetes gondolatával búcsúztunk az excentrikus divatcézártól – és persze sokat meséltünk is róla. „Nagyon is két lábbal állok a földön, csak nem ezen a földön” – ezt is ő mondta. Viszlát hát egy másikon!

Van, akinek hiába adott még éveket a sors, azt meglehetősen eseménytelenül, egy egyszemélyes cellában kell töltenie.

„Az első éjszakám a fogdán? Végigsírtam” – Életfogytiglani börtön anyaként

Fotó: Czvitkovits Judit

Munkácsy Márton látogatta meg Tiszalökön azt az anyát, aki életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A gyerekeiről így beszél: „Attól nem tartok, hogy tőlem elfordulnak, de félek, Istentől igen. Alábbhagyott a hitük, már nem imádkoznak. Családtagjaim, barátaim, volt munkatársaim mind ismernek, tudják, hogy nem követtem el a bűncselekményt.”

Nos, látszik, hogy kommentelőink nem a barátok közül kerültek ki, mert ők nem nagyon hisznek „Gabriellának”. „Ártatlan mi? Persze! A börtönök dugig vannak hasonlóan ártatlan emberekkel” – írja Herold.

Jutott komoly téma még péntekre is, amikor is dr. Zacher Gábor leszögezte:

„A szülők alkoholizmusának a gyerekek isszák meg a levét”

Fotó: MTI Fotó / Mohai Balázs

A géneknek és az otthonról hozott mintának köszönhetően ugyanis valószínű, hogy egy „alkoholbarát” családban felnövekvő gyerek felnőttként nem fogja megvetni a szeszes italokat, és ezt az örökséget a saját gyerekeinek is továbbadja majd. Dr. Zacher Gábor szerint ráadásul az alkoholizmus csapdájába italozó szülők nélkül is könnyű belecsúszni, mert az alkohol kiváló feszültségoldó és könnyen hozzáférhető. „Sok alkoholbeteg széttárja a kezét, és azt mondja: ő azért iszik, mert már a dédapja, a nagyapja és az édesapja is alkoholista volt. Akik erre hivatkoznak, úgy gondolják, hogy nem ők tehetnek az alkoholproblémájukról, hanem a »szerencsétlen örökségük« miatt kerültek ilyen helyzetbe” – magyarázza Zacher Gábor Bagaméri Viki interjújában.

Ehhez képest pimf ügynek tűnik, hogy a szülőket hogyan kell megnevezni majd a francia iskolák űrlapjain. Meglepő, hogy a magyar kommentelőket mégis nagymértékben foglalkoztatta a kérdés. A hét végére azonban megnyugtattunk mindenkit:

Nem lesz szülő 1 és szülő 2 a sulikban

– és egyébként is csak azért lett volna, hogy a megnevezés ne utaljon az illetők nemére, így senki ne érezze magát hátrányban.

Jövő héten folyt. köv.!

Tök mindegy, hogy hívják őket, attól még ilyen baromi boldogok (iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top