Aktuális

Több száz méteren át, hajánál fogva húzta kiskorú barátnőjét a részeg férfi

Együtt ittak, de a lány haza akart menni. Ekkor vadult be a fiatal.

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki barátnőjét több száz méteren keresztül a hajánál fogva húzta végig az utcán.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a kiskorú sértett és a fiatalkorú vádlott együtt szórakoztak Miskolcon. Alkoholt fogyasztottak, majd azon veszekedtek, hogy mikor induljanak haza. A vádlott indulni, a sértett maradni akart. A vádlott annak érdekében, hogy az ő akarata érvényesüljön, a sértettet a hajánál fogva húzta ki az utcára. A sértett védekezett, segítségért kiáltozott, megpróbált szabadulni, azonban a vádlott ezt nem engedte, két buszmegálló távolságon át rángatta a lányt az utcán.

2 év próbaidő, egy év börtön

A bántalmazásnak a sértett édesanyja vetett véget, aki a lánya segítségére sietett, ekkor a vádlott elmenekült. Az áldozat 8 napon belül gyógyuló horzsolásos, illetve zúzódásos sérüléseket szenvedett el.

A vádlott beismerte a cselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt mondta ki bűnösnek a férfit, melyért végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év szabadságvesztésre ítélte, és elrendelte a pártfogó felügyeletét. Enyhítő körülmény volt, hogy a férfi megbánta tettét, melyet a sértett megbocsátott neki. Ezzel szemben súlyosító körülmény volt, hogy a vádlott ittas állapotban követte el a cselekményt.

A bíróság ítélete jogerős.

(Birosag.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top