nlc.hu
Aktuális
Waldorfos tanítónő: a biztonsági ember nyomta a kezembe a felmondásomat

Waldorfos tanítónő: a biztonsági ember nyomta a kezembe a felmondásomat

Mint megírtuk, áll a bál a kecskeméti Waldorfban. Kollégánk közelebbről is megnézte, miért mondanak fel sorra a pedagógusok.

Kecskeméten arról beszél az egész város, hogy menekülnek a pedagógusok és a gyerekek a Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Óvoda és Iskolából. Az összes pedagógus bejelentette: tanév végén felmond. A konfliktus oka állítólag az, hogy a magániskolát fenntartó egyesület elnöksége embertelen, megalázó módon elbánt a régi igazgatóval, egy tanítónővel és a testnevelő tanárral. Utóbbit, úgy tudjuk, ki is tiltották az iskolából.

Négy éve történt már egy hasonló eset, akkor az összes óvónő egyszerre állt fel. Vajon miféle visszafojtott indulatok uralkodhattak az intézményben? És mit vettek észre ebből a gyerekek?

Irányítás helyett uralkodás?

Kecskemét külterületén tábla jelzi, hol kell a forgalmas főútról lekanyarodni a Waldorf-iskola felé. Már a határban járunk, keményre döngölt földút szalad mélyen a tanyavilágba. Végre felbukkan az iskola: az öreg épület körül ősfák tarkítják az udvart. Épp szünet van. Csak az udvaron látunk néhány szaladgáló gyereket, a tantermek üresek.

Farkas Zsuzsa igazgató mosolyogva jön elénk, kezet fog, majd közli, hogy nem nyilatkozhat, arra csak Lévai Zoltán, a Waldorf Egyesület elnöke jogosult, aki épp ebédel. Miközben az elnök lenyeli az utolsó falatokat, az új igazgatónő mégis mond nekünk pár szót, de kiköti: csak arra a kérdésre válaszol, ami az ő hatáskörébe tartozik.

A kecskeméti Waldorf-iskola udvara (Fotó: Bátori Marcell)

„Miután megváltunk a régi igazgatónőtől, több pedagógus is felmondott. Óraadó tanárok segítségével törvényes keretek között folytatódik az oktatás. Igen, igaz az is, hogy százhat diákunk közül harmincketten kiiratkoztak az iskolából.”

Lévai Zoltán elnök egyenesen fogalmaz. Úgy véli, legalább háromszázötven-négyszáz diáknak kéne náluk tanulni, de az indulás óta eltelt tizenhat év alatt az állandó belső viszály miatt alacsony maradt a létszám. Szerinte ezúttal minden konfliktust az egyik tanítónő élettársa, a testneveléstanár okozott, aki „leuralta az iskola vezetését”. Az elnök mindkét pedagógustól szeretett volna megválni, de a korábbi igazgatónő nem volt hajlandó elbocsátani őket. Az elnökség ezt úgy oldotta meg, hogy elbocsátotta őt, és új embert nevezett ki az iskola élére, aki első intézkedéseként felmondott az említett tanítónőnek és élettársának.

„Menjünk inkább a hátsó bejáraton!”

„Rengeteg törvénytelenség köthető a két volt kollégához. Megsértették a személyiségi jogainkat, rágalmaztak minket. A jövő héten várjuk a NAV és a rendőrség munkatársait, egyelőre csak vizsgálódnak nálunk. Viszont feljelentést tettem ellenük, mert gyaníthatóan ők, illetve egyik családtagjuk szúrta ki a feleségem kocsijának a kerekét, a házunkban megrongálták a villanyórát, letépték a plombákat, és elvágták az elektromos vezetékeket.”

Hogy miért épp így kellett kirúgni Balla Beáta igazgatónőt? Az elnök szerint több gazdálkodási és adminisztrációs hibát is elkövetett, ráadásul két évig úgy vezette az iskolát, hogy nem is volt megfelelő végzettsége. Igaz, Beáta egyetemre jár, pár hét múlva meg is kapja a szükséges papírt, de ez szerinte a lényegen nem változtat.

Lévai Zoltán, a Waldorf Egyesület elnöke (Fotó: Bátori Marcell)

„Az ő vezetése idején törvénytelenül tanácsoltak el egy gyereket az iskolából, emiatt kijött hozzánk az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Valójában ő bujtotta fel a szülőket a speciális nevelési igényű gyerek ellen, mondván: miatta nem tudják tanítani a többieket.”

Az elnök elmondja, a pedagógusok a történtek után új rendelkezést akartak létrehozni, ami a jövőben a speciális nevelési igényű gyerekek beiskolázását szabályozná. Végszóra gyerekek érkeznek az ebédlőbe, az elnök feláll, mondván, inkább máshol folytassuk a beszélgetést. Az udvarra kilépve feltűnik, hogy a másik épület előtt már felsorakoztak a gyerekek.

„Menjünk inkább a hátsó bejáraton át” – javasolja az elnök.

Igazgatónak nem volt jó, tanítóként maradhat

A biológia-környezettan szakos Balla Beáta tizenhárom éve tanít a kecskeméti Waldorf-iskolában. Négy éve már megélt egy hasonló szakadást. Mint mondja, az elnökség tavalyelőtt annak ellenére választotta meg őt igazgatónak, hogy pontosan tudta: nincs hozzá megfelelő vezetői képzettsége. Támogatták, hogy tanuljon, végezze el az egyetemen a megfelelő szakot – most mégis többek között erre hivatkozva rúgták ki.

Az iskolában uralkodó állapotokat jelzi szerinte, hogy elbocsátásáról akkor értesült, amikor a hétvégi közgyűlés előtt szembesült vele: az egyik napirendi pont az új igazgató megválasztásáról szól. Hétfőn aztán a titkárnő szólt neki: az elnök hagyott valamit az asztalán. Az azonnali hatályú felmondás volt az. Két kollégájának pedig a biztonsági őr adta át a felmondást. A volt igazgatónő a történtek ellenére tanítóként az iskolában maradt.

Balla Beáta (Fotó: Bátori Marcell)

„Az elnök meg sem köszönte az addigi vezetői munkámat, nem mondta, hogy az iskolának továbbra is szüksége van a szakmai tudásomra, a tapasztalatomra – mondja Balla Beáta. – Nem esett jól. De nem nyalogathattam a sebeimet, nem gondolhattam arra, hogy ez a helyzet mennyire megalázó a számomra. Csak az ötödikes osztályomra gondoltam, arra, hogy a felmondott igazgatói szerződésemen kívül van egy élő osztálytanítói szerződésem is, ezért úgy döntöttem, befejezem velük ezt a tanévet. Tizenkilenc ötödikesem van, elsős koruk óta én tanítom őket. Egész évben együtt készültek a május végén Verőcén megrendezendő Waldorf Olimpiára, ahol az ország összes hasonló iskolájából ott lesznek az ötödikesek, hogy az atlétikai számokban megküzdjenek egymással. Úgy éreztem, nem hagyhatom cserben őket. Sajnos ők is pontosan érzik és átélik az iskolában azt a stresszt, amit mi, pedagógusok. Vannak, akik emiatt feszülten, hasfájással jönnek iskolába, mások veszekednek a társaikkal, itt engedik ki a gőzt.”

Vizsgálatok és feljelentés

A kirúgott igazgatónő szülőként egyelőre ma is az iskolát fenntartó Waldorf Egyesület elnökségének tagja. Annak az elnökségnek, amelyik őt elbocsátotta vezetői tisztségéből, mondván: gazdálkodási hibákat vétett.

„Én nem értek a gazdasági ügyekhez, amit jeleztem is az elnöknek. Azt kértem, vegyünk fel egy gazdasági igazgatót, de a kérésem süket fülekre talált. Végül a szülők gazdasági bűncselekmények miatt feljelentették az elnökséget.”

Balla Beáta szerint éppen a kirúgott tanítónő és élettársa képviselték leginkább a „Waldorf-szellemiséget”. Úgy véli, minden konfliktus abból eredt, hogy a pedagógusok és az elnökség nem találta meg a közös hangot. Elismeri, valóban vizsgálódott náluk az Egyenlő Bánásmód Hatóság, de azt mondja, mindent rendben találtak, nem marasztaltak el senkit az ügyben.

„A kisfiam, Bence, második osztályos, és valóban ebbe az iskolába jár. Asperger-szindrómás, vagyis autista. Nagyon okos és jól kommunikál, csak nehezen illeszkedik be a közösségbe. A tervek szerint a kollégáimmal a következő tanévtől szabályoztuk volna a problémás gyerekek beiskolázását. Az a baj, hogy elavult az iskolánk alapító okiratának a gyógypedagógiát érintő része, ezt akartuk felülírni. Ugyanis egy súlyos értelmi fogyatékos gyereket nem tudunk tanítani, mert nincs hozzá szakemberünk, és nem adottak a tárgyi feltételek sem. Azért nagyon jó érzés ám, amikor egy másik iskola igazgatójával találkozom, és odaszól, hogy szeptembertől menjek hozzájuk tanítani, várnak engem, számítanak rám – mondja búcsúzóul Balla Beáta. – Már két állásajánlatot is kaptam, még nem tudom, ősztől hol kezdek majd. De az ötödikes osztályomat mindenképpen szeretném magammal vinni az új iskolába.”

Értesüléseink szerint a Waldorf Szövetség adott pár napot arra, hogy visszaállítsák az eredeti rendet, helyezzék vissza Balla Beátát intézményvezetőnek és fogadják el, hogyan kell működni egy Waldorf-iskolának. Ellenkező esetben az iskola szeptembertől nem használhatja a Waldorf nevet.

Sírt a tanító néni, sírtak a gyerekek

Szalai Ildikó osztálytanító volt a második ember, akit az új igazgató azonnali hatállyal elbocsátott, a harmadik pedagógus pedig Ildikó élettársa, Zubornyák Attila testnevelő tanár, aki egyébként a kecskeméti Waldorf-iskola egyik alapítója. A tanítónőt Kecskemét belvárosában egy rendezvényteremben érjük utol, ahová az iskolából kivett gyerekek most magántanulóként járnak hozzá.

„Sosem felejtem el azt a napot. A tanítás végén Lévai Zoltán elnök egy biztonsági embert küldött az osztályomba, aki bocsánatot kérve a kezembe nyomta a felmondásomat – meséli. – Nem vagyok rá büszke, hogy miután elolvastam, kicsit megroppantam. Sírva fakadtam, ezt látva a gyerekek is elsírták magukat. Valami olyasmi állt a felmondásban, hogy ellenséges vagyok az új igazgatóval, akivel soha nem is találkoztam. Erre mit mondhattam volna? Levelet írtam minden szülőnek, hogy másnaptól nem én tanítom a gyerekeiket. A szülők pedig azonnal jöttek, csomagoltak, és kivették az iskolából a gyerekeket. Másnap nem volt helyettem tanár.”

Ildikó úgy véli, azért kellett őt élettársával együtt eltávolítani, mert ők ketten „erős emberek voltak, akik nem hagyták magukat megfélemlíteni”. Az elnökség nem számolt el a szülők által befizetett pénzekkel, bizalmatlanság alakult ki velük szemben. Ildikóék szülői fórumokat szerveztek, amikre elhívták az elnökség tagjait, számoljanak el a pénzekkel. De senki nem ment el. Ehelyett az elnökség elbocsátotta a három pedagógust. „Talán azt hitték, a többi tanár ezek után majd jól megijed, és összehúzza magát. De nem így történt” – teszi hozzá.

Fotó: Bátori Marcell

Szeptembertől megszűnik a kecskeméti Waldorf-iskola?

„Fantasztikus tanári csapat volt a miénk, hónapról hónapra éltünk, és amikor beütött a baj, senki nem buzdította a másikat, hogy mondjál fel, mindenki magától döntött – hat waldorfos szaktanár azonnal elment az iskolából – mondja Szalai Ildikó. – Nem maradt egyetlen olyan pedagógus sem, aki ezzel a szakképesítéssel rendelkezik, márpedig a speciális Waldorf-tantárgyakat más nem taníthatja. A jogszabály szerint a Waldorf-iskola önigazgató, csak a pedagógusokból álló bizottság, az úgynevezett kollégium vehet fel új embereket. Most a jogtalanul kinevezett új igazgatónő az, aki az új tanárokat fölveszi. Ez is jogellenes. Senki nem érti, az elnökség miért szól bele a szakmai, személyi döntésekbe. Kirúgott kollégámmal a munkaügyi bírósághoz fordultunk, ott találkozom majd először az új igazgatóval. Azt tapasztalom, szükség van rám. Érzem, ezzel a kialakult helyzettel olyan alkotói erők jöttek a felszínre, ami jobb jövőt hoz majd. De az én dolgom az is, hogy megtaláljam a választ: mit tettem azért, hogy ilyen helyzetbe kerültünk?”

Egy szülő véleménye

Czakó Emőke kislánya a kecskeméti Waldorf-óvodába jár. Mióta a konfliktus kirobbant, ő önkéntesként segít a napköziben, mivel maga is tanítói végzettséggel rendelkezik.

„Négy éve tapasztaljuk, hogy a most elbocsátott, illetve felmondott pedagógusok „tanárköztársaságot” hoztak létre. Gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak. Ezért úgy terveztük, hogy a kislányom szeptembertől nem a Waldorfban kezdi majd az első osztályt – mondta az nlc-nek Emőke. – De most, hogy ezek a tanárok elmentek, reméljük, a Waldorf-iskolában olyan légkör alakul ki, ahová szívesen hozzuk majd a kislányunkat. Azt gondolom, a jelenlegi állapot csakis azoknak a tanároknak jó, akik ezt a helyzetet előidézték, és néhány szülőnek. Az ő céljuk az, hogy a jelenlegi fenntartót elkergessék, de biztos vagyok benne, hogy ez nem fog sikerülni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top