Aktuális

Dunai hajóbaleset: még ma elkezdik a roncs átvizsgálását

A kutatásban a rendőrség és a tűzoltóság mellett a honvédség búvárai is részt vesznek.

Megérkezett a Margitszigethez a Magyar Honvédség egyik hadihajója, búvárok készülnek a merülésre – hangzott el csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A csatorna úgy tudja, hogy a honvédség szakemberei is részt vesznek majd a 3-4 méter mélyre süllyedt Hableány felderítésében. Az M1 tudósítója búvárokat is látott a Margit híd közelében.

A honvédség búvárai is részt vesznek a Hableány roncsának felderítésében (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Ahogy arról mi is beszámoltunk, legalább heten meghaltak, amikor szerdán este összeütközött két hajó a Duna fővárosi szakaszán a Parlament előtt. A Hableány nevű turistahajó a szakadó esőben egy szállodahajóval ütközött, amely maga alá gyűrte, roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg. A dél-koreai turistákat szállító hajó fedélzetén 35-en tartózkodtak, ebből ketten a legénységhez tartoztak.

Az MTI tudósítása szerint a honvédség egy pontonhídelemet vontatott a baleset helyszínére. Szilágyi Zsolt ezredes, a Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka a honvedelem.hu-nak nyilatkozva elmondta: a baleset után nem sokkal parancsot kaptak, hogy mérjék fel, mivel tudják támogatni a belügyminisztériumi és a katasztrófavédelmi szakemberek mentési munkáját.

„Az állományt riasztottuk, és létrehoztunk egy búvárcsoportot, illetve egy hajócsoportot – mondta az ezredes. – A hajócsoport egy tűzszerész járőrhajóból és egy beépített szonárral rendelkező folyami aknamentesítőből áll: előbbit a felszíni keresés-kutatás, utóbbit pedig a hajóroncs felkutatása céljából vetettük be.”

A búvárok is készenlétben állnak, feladatuk, hogy támogassák a rendőrségi és katasztrófavédelmi búvárok tevékenységét. A katonák emellett előkészítettek egy pontonhídelemet is, amelyet egy aknamentesítő hajóra kötve a Margit híd közelébe juttattak. Ez búvárplatformként szolgál majd a merülésekhez, ha szükség lenne rá

A tragikus szerda esti balesetnek legalább hét halottja és hét könnyű sérültje van. Huszonegy embert még keresnek a hatóságok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése