„Szerda este a hírekből értesültem a szerencsétlenségről, aztán több barátom is írt, hogy hallottam-e, hogy dél-koreaiak lehettek a hajón. A feleségem koreai származású, én is középszinten beszélem a nyelvet, így elkezdtük fordítani és megosztani a híreket. A kinti újságírók hamarosan felvették velünk a kapcsolatot, az egyik csatorna felkért, hogy reggelre állítsunk össze egy híradós tudósítást, mert ők még nem érnek ide forgatni. Az elkészített anyagunkból érződött, hogy a magyarokat megrázza a szerencsétlenség: nemcsak a Korea iránt érdeklődőket, hanem az utca emberét is” – meséli Kim János, a Dél-Korea Hungarian Korean group Facebook-csoport alapítója.
Az elmúlt napokban a magyarok akkora együttérzést mutattak, ami a koreaiakat is meglepte. „Nem számítottak rá, hiszen a két ország között hatalmas a távolság. De sokat jelent számukra, hiszen a kultúrájukban fontos a részvétnyilvánítás, csakúgy, mint a bocsánatkérés. Az utóbbit bűncselekmények, hibák esetén is elvárják, méghozzá nyilvánosan. Ha most kiderül, hogy a nagyobb hajó kapitánya a vétkes, tőle is bocsánatkérést várnak majd.”
Kim János a koreai tévének nyilatkozik (Forrás: Facebook)
Áldozat- és magyarázatkeresés
A dél-koreai gyászkultúra erős hatással van arra, hogy a koreaiak mit várnak a magyar hatóságoktól: fontos számukra, hogy megtalálják a halottakat, mert a saját hazájukban, ottani szokások szerint szeretnék eltemetni őket. „Mélyen él bennük az öt évvel ezelőtti hajótragédia, amelyben szintén koreaiak voltak az áldozatok: akkor egy nagy komp süllyedt el körülbelül 470 emberrel a fedélzetén. 290-en haltak meg a balesetben, a többségük diák volt. A hajót fél év után emelték ki, a hozzátartozók pedig ezalatt végig kijártak a tengerpartra, és várták, hogy kihozzák őket a vízből.
Valószínűleg Magyarországon is addig maradnak, míg elő nem kerül a hajó, vagy biztos hírt nem kapnak arról, hogyan hozzák felszínre az áldozatokat. Ha ez hónapokig tart, akkor is.
Az egyébként fotósként és grafikusként dolgozó Kim János pénteken egy olyan dél-koreai televíziós stábnak segített autót és tolmácsot szerezni, akik a Duna mentén néznének utána annak, hogy hol milyen lépések történnek az áldozatok megtalálásáért. A kinti média egyelőre nem hibáztat senkit, azt próbálják felderíteni, hogy milyen tényezők állnak a háttérben. „Inkább kérdésként, mint szemrehányásként fogalmazzák meg azt, hogy miért telhetett el annyi idő a hajó felborulása és a mentés megkezdése között, hogy miért lehetett egy hetvenéves hajó viharban a Dunán, vagy hogy miért voltak kint annyian a vízen. A kinti utaztató cég felelősségét is vizsgálják: megnézik, hogy mit tudhattak az itteni partnercégről, milyen alapon bízták rájuk a turistákat.” A tragédiáról szóló hírek iránt kint is óriási az érdeklődés, gyászolják az elhunytakat, de az eltűnteket egyelőre eltűntként kezelik.
A koreai embereket meglepte a magyarok ilyen mértékű részvétnyilvánítása, együttérzése (Fotó: Kim János)
A keresést és a történtek megértését szakértőkkel is segítenék, hiszen hajós nemzetről van szó. „Egy félszigeten élnek, hatalmas hajós történelmük és kultúrájuk van, egykor óriási vízi csatákat vívtak Japánnal. Ma is vezetők a hajózásban és hajógyártásban, ők készítették a világ legnagyobb olajszállítóját is. Bár igaz, hogy olyan gyors folyású vizük nincs, mint a Duna.”
Szerda óta több kommentben is megfogalmazódott, hogy a koreaiak rossz úszók, de igaz lehet ez egy hajós országban? „Nincs olyan iskolai úszásoktatás, mint nálunk, sok település közelében uszoda sincs, de természetes víz sem: az ország területének 70 százalékát magas hegységek, fenyvesek alkotják. A tenger környékén más a helyzet, arrafelé több az úszó.”
Lesz turisztikai visszaesés?
Visszatérő online téma, hogy a történtek után jönnek-e még koreai turisták Budapestre. „A koreaiak sokat utaznak mindenfelé a világban, a tehetősebbek szívesen vesznek részt európai körutakon. Mivel drága a repülőjegy, jobban megéri több országba ellátogatni, ha már eljutottak idáig. Első számú célpontjaik közé tartozik Párizs, London, Berlin, Bécs, Barcelona és Athén, mindenhol az ismert látványosságokat keresik. Egy út során minél több mindent szeretnének látni és láttatni. A fotózásnak nagy kultúrája van náluk: Koreában jelzéseket is tesznek ki a turistáknak, hogy honnan lehet a legjobb szögből megörökíteni egy adott látványosságot, vagy hová érdemes állni a legjobb szelfihez. Európában nem feltétlenül akarnak bejárni mindent, de szeretnének fotókat a nevezetességeknél, például a Big Ben vagy éppen a magyar Parlament előtt.
Mentés a koreai csapatokkal (Fotó: Kim János)
Budapestet mostanság kezdik felfedezni, 2016-ban körülbelül százhuszonhatezren jöttek ide, azóta duplázódott ez a szám. Korábban a fővárosunk azért maradhatott ki a körutakból, mert a volt szovjet országok közé sorolták, másrészt a látnivalókról sem igen volt hiteles információjuk. Saját keresőt használnak, ott például keverik a hídjainkat, vagy olyat írnak, hogy Szent István Lánchíd. Részben ezért is vagyok most itthon: lefordítjuk az itteni látványosságokról szóló turisztikai anyagokat.
Szinte biztosan érdeklődnének a többnapos magyarországi körutak iránt is, csak előbb fel kell tenni a térképükre a fővároson kívüli nevezetességeket is.
Kim János szerint Magyarország nem fog kimaradni a körutak állomásai közül, mert a többség belátja, hogy balesetek mindenhol előfordulhatnak – bár az itteni hajózást valószínűleg kerülni fogják. Hisz abban, hogy a megítélésünket javítja az, hogy mennyien segítenek most: az itt élő koreaiak, a vegyes házasságok tagjai, a nyelvet beszélő magyarok, a Koreai Kulturális Központ dolgozói közül sokan kiveszik a részüket a tragédia körüli teendőkből. „Pénteken koreai kérésre segítettünk kideríteni, hogy ki lehetett a hajón dolgozó fotós: a mi Facebook-csoportunkban is volt, aki felismerte a fiatal férfit, aki két héttel a tragédia előtt érkezett az országba. Szerda óta nagyon érzem, hogy milyen haszna lehet egy online közösségnek.” A magyarok a hazai szokásoknak megfelelően a tragédia óta gyászolják az áldozatokat: már több megemlékezést is tartottak a fővárosban.
Dél-Korea vonzó, de nagyon más
A Dél-Korea iránt érdeklődő magyarok számára 2013-ban Kim János alapított egy Facebook-csoportot: akkoriban leginkább arról szóltak a bejegyzések, hogy hogyan lehet kijutni, mire érdemes figyelni, milyen ételekre, szokásokra számíthatunk. „Akkoriban még viszonylag kevés magyar élt kint, de az elmúlt években a kiutazók és a kint megházasodók aránya is megsokszorozódott. A csoportunk létszáma is emelkedik, a fiatalok közül sokakat megfognak a Koreai Kulturális Központ programjai. Sokan megkeresnek azzal, hogy ki szeretnének költözni. Én azonban már öt országban éltem, és nem javaslom, hogy valaki Dél-Koreában kezdje a külföldi létet. Minden más: a levegő, az illatok, az emberek hozzáállása, a gondolkodásmód, a munkakultúra vagy akár az étkezés: csípős ételeket esznek a földön ülve – és nem mindenki bír órákat törökülésben, mint ők. De mondhatom a hangerőt is: eleinte azt éreztem, hogy mérgesek rám, mert kiabálnak, pedig nem, csak náluk ez az alaphangerő.
Sokan úgy élik meg, hogy a koreaiak kirekesztők, mert nem egy multikulturális ország, nehéz külföldiként boldogulni. Akármilyen jól beszéled a nyelvet, nem valószínű, hogy el tudsz helyezkedni a szakmádban, mert tudják, hogy más vagy. A kiköltözők nyolcvan százaléka két éven belül otthagyja Dél-Koreát” – meséli János.
Még egy érdekesség a kulturális különbségekről: János a felesége vezetéknevét viseli, akivel 2007-ben Kanadában ismerkedett meg, aztán közel hat évet töltöttek együtt Dél-Koreában. „Azért vettem fel a nevét, mert az enyém hosszú, nem fér ki a kártyáimon, és a munkáimat is egyszerűbb egy rövid névvel aláírni. A feleségem részéről ez rendben van, de kint ez annyira nem szokás, hogy meg sem akarták engedni. Mivel azonban nem ottani állampolgár vagyok, nem ők döntöttek, hanem a magyar anyakönyvi hivatal.”
Kormányváltó tragédia
A 2014-es dél-koreai kompkatasztrófa az akkori elnök bukásához is hozzájárult: Kim János azt meséli, hogy az eset erősen rámutatott arra, mennyi minden működik rosszul az országban. „Nem voltak rendben a mentés körüli dolgok, nem dolgoztak elég gyorsan az ügyön. Kiderült, hogy a hajóhoz hozzányúltak, hogy le lehessen vizsgáztatni, a tőkesúlyából is levettek. A kapitány olyan embernek adta át a kormányt, akinek nem volt jogosultsága a vezetéshez, ráadásul a tulajdonosi körben politikai összefonódásokra, korrupciós ügyekre is fény derült. A hógolyóból lavina lett, az áldozatok hozzátartozói motorjai voltak annak a tüntetéssorozatnak, amely végül a kormányzat végét jelentette.”
