Aktuális

A Hableány elhunyt kapitányának lánya: „Apa már nem fog az oltár elé kísérni”

Ha nem muszáj, soha nem szeretne szembenézni a tragédiát okozó Viking Sigyn kapitányával. Inkább édesapja szép pillanataira emlékezik Lombos Lászlónak, a Hableány kapitányának lánya, aki először beszél hosszabban a sokkoló napokról és a továbbélésről.

2019. május 29-én, 21.05-kor, a Margit-híd pillérénél a Viking Sigyn szállodahajó maga alá gyűri a Hableányt. Huszonnyolc ember élete, vágyai érnek véget a hét másodperc alatt elmerülő sétahajón. A Hableány kapitányának, Lombos Lászlónak a holttestét a kapitányi hídon találják meg a hajó kiemelésekor, a katasztrófa után majdnem két héttel. Az egész világ figyelt a tragédiára, miközben egy huszonnégy éves lány eddig a pillanatig mindennap azzal a gondolattal ment át dolgozni a Margit-hídon, hogy „apu ott van a mélyben”. Ő Lombos Orsolya, az elhunyt kapitány lánya. Nagyrészt mosolyog az interjú alatt, mert tudja, hogy édesapja is ezt szeretné. De meg-megbicsaklik a hangja.

A tragédia után alig szólaltál meg a nyilvánosság előtt, akkor is röviden. Legtöbbször azt üzented, nem vagy képes beszélni a történtekről. Valamelyest enyhült már a fájdalom?

Azt szokták mondani, hogy az idő begyógyítja a sebeket, én ezt cáfolom, legalábbis az eltelt idő ehhez nekem még nagyon kevés volt. A fájdalom itt van, és különösen azért, mert ez nem egy természetes halál.

Egy ilyen felfoghatatlan balesetet rettenetesen nehéz megemészteni. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Hullámzik minden.

Ha meglátok egy helyet, ahol apával szép közös emlékeink vannak, akkor kellemes melegség tölt el, és boldogan gondolok vissza a vele töltött percekre. Máskor hirtelen feleszmélek, hogy már nincs többé. Milyen furcsa, hogy mi jut eszembe elsőként… Például az, hogy ő engedte meg először, hogy felnőtt körhintára üljek. Néztem, hogy mennyivel szebb, mint a gyerekkörhinta, hogy milyen szépek a lovak. Biztos féltett, de ezt például tőle kaptam meg.

Te milyennek emlékszel rá?

Ötvennyolc éves volt, fiatal, életerős, tényleg fáradhatatlan. Szerette az életet; szeretett élni, kirándulni, táncolni. A tánc volt az egyik szenvedélye a gyerekei mellett. Két fia is van édesapámnak, ők a féltestvéreim. Mi mindannyian elveszítettük őt. Egyszerűen most vége mindennek, se egy búcsúzási lehetőség, semmi nem maradt.

Lombos Orsolya (Fotó: Hernád Géza)

Ahogy nézem a fényképeket, apukád tényleg vidám, mosolygós mindegyiken. Közben a hajóskapitányokat valamiért inkább komor, szigorú emberként képzeljük el.

A munkáját, a hivatását valóban nagyon komolyan vette. Mindig következetes volt a matrózokkal, de nem úgy vívta ki a tiszteletet, hogy félelemben tartotta a kollégáit. Mindenki tisztában volt vele, hogy ő a kapitány, azt kell csinálni, amit mond. Emellett nagyon jó volt a kapcsolata a munkatársaival.

A ti kapcsolatotok milyen volt?

A szüleim kétéves koromban elváltak, de apával szoros volt a kapcsolatom. Nagyon szerettem vele hajózni is. Csukott szemmel tudott volna navigálni, úgy ismerte a Dunát. Figyeltem, hogy mindig mindenen ott volt a szeme, amikor ő irányította a hajót. Mindennap beszéltünk telefonon is, ahogy végeztem a munkával. Most is sokszor reflexből nyúlok a telefon felé.

Ki tudtad törölni a nevét a telefonodból?

Nem. Nem törlöm ki, nekem ő még itt van.

Hogyan értesültél a tragédiáról?

Csütörtökön reggel, a tragédia másnapján a munkahelyemen csak úgy felütöttem a Facebookot, elkezdtem lapozgatni, és egyszer csak olvastam, hogy történt a Dunán egy hajóbaleset. Mondom, majd elolvasom később, de a második cikknél ott volt, hogy a Hableány. Akkor döbbentem rá, hogy ez apával történt, mert szerda este azon a hajón szolgált.         

Ezek szerint te nagyjából tizenkét órával később tudtad csak meg, hogy mi történt? A családból senki nem hívott éjszaka?

Édesapám barátnője aznap este nem tudta aput elérni, de akkor még arra gondolt, hogy lemerült a telefon. Aztán épp a rakparton kellett mennie, akkor látta, hogy szirénák villognak a Dunán, hatalmas a készültség. Ekkor már benne volt a félelem, de még mindig nem tudott semmi bizonyosat. Ahogy hazament, rögtön bekapcsolta a híreket. Először még csak annyit lehetett tudni, hogy magyar hajó süllyedt el. Aztán amikor először mondták be a Hableány nevet, akkor már beléhasított, hogy baj van. Nekem hajnalban üzent, de ezt is csak reggel láttam. Én úgy aludtam, hogy semmit, de semmit nem tudtam. Mintha apa intézte volna így. Ha én éjszaka tudom, hogy mi történt, nincs az az isten, ami megállít, hogy ne menjek oda a Dunához.

Fotó: Hernád Géza

Tehát te semmit nem tudtál, miközben akkor éjszaka a valaha történt legnagyobb dunai katasztrófáról szólt már minden?

Nem. Nem tudtam, hogy elveszítettem az édesapámat. És senkinek nem kívánom a másnap reggelt, amikor szembesültem az egésszel. Akkor még nem tudtam, hogy apa eltűnt-e, vagy nem, kórházban van-e, túlélte-e, vagy az áldozatok között van, akiket még első éjszaka megtaláltak a vízben. Egyből a telefonhoz kaptam, és hívtam apát, nem is tudom, hogy hányszor, de mindig kisípolt. Aztán a páromat hívtam, neki már azt mondtam, lehet, hogy apa meghalt. Közben meg persze reménykedtem, hogy valamelyik kórházban van. Végigtelefonáltuk a kórházakat a munkahelyemről, és mindenhol közölték, hogy sajnos nincs ott.

Akkor már tudtam, hogy nincs túl sok esély, de még akkor is megvan az emberben a remény, tudat alatt, hogy hátha kiúszott, mert apa erős fizikumú volt, nagyon jól úszott. Én még életemben nem sírtam annyit, mint az alatt az egy nap alatt.

Az ember nem tudja felfogni, hogy mi történik, megszűnik a külvilág. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy úristen, lehet, hogy elvesztettem apát, azt az embert, aki az életemben mindig a támaszom volt.

Voltak melletted?

Csak apát akartam átölelni. Bent maradtam a munkahelyemen, jobb volt, hogy nem a villamoson jön rám a zokogás. Utána pedig a párom próbált racionálisan beszélni velem, meg persze vigasztalt is.

A hajóroncsot a Duna áradása miatt csak június 11-én emelték ki. Te mindennap a Margit-hídon át mentél dolgozni. Ezt hogy viselted?

Nem volt olyan nap, hogy ne sírtam volna el magam. Ültem a villamoson, és az járt a fejemben, hogy apu itt van a mélyben lent. De közben a roncs kiemeléséig mégis bíztam benne, hogy életben lehet. Tudtam, hogy ez lehetetlen, de közben az a pici remény mégis ott van, ameddig tényként nem közlik, hogy már nincs közöttünk.

Lombos Orsolya

Fotó: Hernád Géza

Képes voltál követni a híreket?

Azért olvastam a cikkeket, hogy tudjam, hogyan zajlik például a Clark Ádám darunak az idehozatala, hogy tudjam, mikor lesz kint a hajó, hátha apa ott van. Csak ez érdekelt, hogy mikor emelik ki a hajót, mert akkor egy olyan pont jön el, amikor az ember vagy örök bizonytalanságban marad, vagy – rettenetesen fájdalmasan ugyan, de – megkapja a választ.

A roncs felszínre hozásánál végül négy holttestet emeltek ki a hullámsírból. Köztük az édesapádét a kapitányi hídról.

Aznap is dolgoztam, és néztem végig az online közvetítést. Nem volt egyszerű.

Nem is akartál kimenni?

Az akkor nekem már túl fájdalmas lett volna.

Mersz azon gondolkodni, hogy mi történhetett azokban a végzetes, utolsó percekben?

Nagyon sokszor felmerül bennem. Én azt remélem, hogy nem érzett semmit, ha már így kellett történnie.

Hét másodperc alatt merült el a Hableány.

Igen, csak ki tudja, hogy ott lent még mi történt. Ezt senki nem tudja.

Kellett azonosítanod őt?

Hála a jó istennek, nem. Nagyon diszkrét volt a rendőrség, mert csak ruházat alapján kellett azonosítanom.

Nem is akartad volna még utoljára látni őt?

Feltették nekem ezt a kérdést, de én apára úgy szeretnék emlékezni, amilyen volt. A mosolyára, az életvidám tekintetére, arra, hogy mindig boldog. Eleinte többször álmodtam a tragédiával, de most már inkább csak szépeket álmodok apával.

Fotó: Hernád Géza

Félsz azóta a Dunától?

Nem. Nem félek. Imádok úszni.

Apa halálát nem a Duna okozta. Ő harminc éve hajózott a Dunán, és soha semmi nem történt.

Most sem az időjárás szólt közbe, egyszerűen csak egy figyelmetlenség, a hozzá nem értés, az, hogy egész egyszerűen ignorálja valaki azt, hogy mi van körülötte.

Haragszol a balesetet okozó hajóskapitányra?

Nagyon. Nagyon.  

Találkoznál vele? Mondanál neki valamit?

Nem.

Az interjúnk idején Jurij C. gyanúsított. Amennyiben vádat emelnek ellene, akkor elindul a tárgyalás. El fogsz menni ezekre?

Ha az ügyvédem azt tanácsolja, akkor igen. De én magamtól nem néznék szembe vele, hiszen elvesztettem miatta az édesapámat.

Ha apukád nem hajóskapitány, vagy nem akkor és ott hajózik, akkor most mi nem beszélgetünk, hanem boldogan hívod fel holnap is őt. De ő hajós ember volt, szívvel-lélekkel. Mindig is ezt a hivatást szerette volna?

Nagyon szerette a hajózást, egész életét ebben a világban töltötte, sokáig gépészként dolgozott a Mahartnál. Körülbelül kilenc évvel ezelőtt szerezte meg a hajóskapitányi végzettséget, és azonnal el is kezdett kapitányként dolgozni. Az utóbbi időben egyébként nagyon sokszor mondta azt, hogy esténként, főleg a nyári estéken olyan a Duna, mint az Andrássy út, akkora a forgalom rajta, és hogy rettenetesen kell figyelnie. Nyáron itt vannak ezek a nagy turistahajók is, azt mondta, ez iszonyat.

Veszélyesnek tartotta?

Igen. Úgy éreztem a hangján, hogy ott, ha az ember egy pillanatra nem figyel, nagy baj lehet. Én tudom, hogy apának – tényleg sokszor voltam vele hajózni – járt a szeme folyamatosan jobbra-balra, és figyelte a rádiózást. Én ráadásul ezt nappal láttam, el tudom képzelni, hogy éjszaka milyen lehet, amikor tényleg alig van hely, rengeteg a hajó, sötét van, figyelned kell, hogy a kicsiket kikerüld. Ez nagyon nagy koncentrációt igényel.

Fotó: Hernád Géza

Nem vagy hajózási szakember, de mégis, a te fejedben mi van, mi történhetett, hogy a Viking kapitánya nemhogy nem időben vette észre őket, de – mint azóta kiderült – még csak azt sem észlelte, hogy maga alá gyűrte a Hableányt?

Én nem tudom, megmondom őszintén. Nekem ez egy örök rejtély, hogyan hajózhat valaki úgy egy ilyen forgalmas szakaszon, hogy figyelmen kívül hagy mindent maga körül. Radar van, ami be is jelzett. Ott volt a szeme előtt a hajó. Rendben, a Hableány jóval kisebb, de azért nem egy motorcsónak méretű hajóról beszélünk. Ki van világítva. Hogy nem észlelte maga körül a történéseket?!

Bármennyire is, érdekel téged, hogy mi van most az ukrán kapitány fejében, lelkében? Tételezzük fel, hogy borzalmas lelkiismeret-furdalása van. Ez számít?

Megmondom őszintén, hogy nem. Nem tudom, hogy van-e lelkiismeret-furdalása, de ez nem tud meghatni, mert megvolt minden lehetősége, hogy ne okozzon ilyen tragédiát. Minden lehetőség adott volt rá.

Az édesapádat ugyan ez nem hozza vissza, de az fontos neked, hogy amennyiben bebizonyosodik a bűnössége, és elítélik, akkor hosszú időre börtönbe kerüljön?

Nekem nagyon fontos, hogy megkapja azt, amit ezért érdemel. Nagyon remélem, hogy a büntetés mértéke arányban lesz azzal, hogy hány ember életét vette el, és hány emberét tette tönkre. Nyilván nekem apa a legfontosabb, de itt sok családról van szó, akik ugyanazt élik át, mint én. Nem beszélve arról, hogy milyen borzalmat élhettek át azok, akik megmenekültek.

Bár a túlélők dél-koreaiak, de beszéltél esetleg velük?

Nem. A másik magyar áldozat, a matrózként szolgáló, ötvenhárom éves Pethő János családjával részvétet nyilvánítottunk egymásnak.

Az mennyire érintett meg téged, hogy a búvárok embertelen körülmények között dolgoztak, hogy felhozzák az áldozatokat, a roncsot? Hősként beszélt róluk mindenki.

Igen, ez teljesen így van. Én is megnéztem a videót, amit felrakott a TEK a mentésről, hogy semmit nem lehetett látni a víz alatt, vaksötét volt és hatalmas sodrás. Nagyon köszönöm, amit a búvárok tettek, mindenkinek, aki ott volt, akár önkéntesként, akár hivatásosként. Minden elismerésem nekik.

Lombos Orsolya és édesapja László (Fotó: Magánarchívum)

Mi az utolsó közös élményed édesapáddal?

Ez most a legszebb és a legfájóbb is egyben.

Még a tragédia előtti napon is találkoztunk. Bár nem vagyok már gyerek, ő mindig felköszöntött gyereknap alkalmából. Most is fagyiztunk, sütiztünk, jókat beszélgettünk. Akkor láttam utoljára. Erre szeretnék emlékezni.

Felteszem a legnehezebb kérdést. Mit veszítettél el édesapád halálával, mi az első, ami eszedbe jut?

Néhány héttel a tragédia után álltam az egyik barátnőm esküvőjén, és arra gondoltam, hogy apa engem már nem fog az oltárhoz kísérni. Ez az én álmom volt, ami szertefoszlott. Neki is volt egy. Két év múlva ment volna nyugdíjba. Utána el akart menni Kubába. Már nem fogja látni Kubát.

A Viking Sigyn kapitánya, Jurij C. őrizetben van, halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folyik eljárás ellene (ügyvédje szabadlábra helyezését kérte). A rendőrség cikkünk írása idején zárja a nyomozást, mint ígérik, október 14-én sajtótájékoztatót tartanak az ügyben. A magyar áldozatok családjai nem vagyoni kártérítésre számíthatnak. Lombos Orsolya ügyvédje peren kívüli megegyezést ajánlott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése