Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Aktuális

„Beszippantott, mint valami függőség” – az év önkéntes tűzoltója lett a fiatal óvónő

Tudjátok, miben hasonlítanak az óvónők és a tűzoltók? Abban, hogy olyan helyre mennek be, ahonnan mindenki más menekül. Ezt a poént egy fiatal lánytól hallottam nemrég, aki óvónő és tűzoltó is egyszerre.

A fiatal bicskei óvónőt, Borsodi Inezt nemrég az év önkéntes tűzoltójaként díjazták városában: tavaly összesen 216 esethez vonult ki kollégáival, ami országos szinten is figyelemre méltó teljesítmény egy önkéntestől. A 24 éves lány, aki a megyei tűzoltószövetség különdíjával is büszkélkedhet, már tiniként is szívesen járt katasztrófavédelmi versenyekre. Később mentős akart lenni, de aztán meggondolta magát: azt mondja, biztosan nem bírta volna gyomorral. „A tűzoltóságot akkor még alapból kizártam, az volt bennem, hogy oda nők nem mennek – meséli Inez, aki végül egészen más irányba indult: anyukája nyomdokain a soproni óvodapedagógusi szakra felvételizett. – Mindig is nagyon szerettem a gyerekeket, anyu révén beleláttam a szakmába, és úgy voltam vele, hogy a tanultakat később anyaként is hasznosíthatom.” Egészen addig eszébe sem jutott, hogy az útja visszavezet a katasztrófavédelembe, míg két éve meg nem ismerte a párját. „Ádám akkor már önkéntes tűzoltóként dolgozott. Hamar kiderült, hogy számára ez nagyon fontos. Születésnapja volt, meg akartam lepni, ezért elvégeztem a negyvenórás tűzoltóképzést. Aztán a vezetőnk, Polgár Viktor azt mondta, ha már megvan a papírom, legalább egyszer próbáljam ki, milyen élesben. Onnantól kezdve nem volt visszaút. Beszippantott, mint valami függőség.”

Riasztáskor csak három perc kell, hogy beérjen

Inez szereti a kihívásokat, amelyekben sem munkájában, sem önkéntesként nem szenved hiányt: ahogy nincs két egyforma nap az oviban, úgy nincs két ugyanolyan káreset sem, szinte folyamatosan kell problémákat megoldani. De ő pont ezért szereti mindkettőt. Pedig nem könnyű összeegyeztetni a két munkát: sokszor éjszaka van riasztás, reggel hétkor meg már kezdődik az óvodai műszak. „Volt olyan, hogy már kilenckor kivonultunk, de hajnalban még folyt a munka a helyszínen, viszont reggel mennem kellett az óvodába. Első a főállásom, munkaidőben nem vagyok riasztható, hajnalban is legkésőbb ötig. Egyébként három perc alatt be szoktam érni a párommal, akkor is, ha épp a zuhany alatt állok. Már belejöttem. Úgy másfél év alatt nagyjából mindenféle helyzetben ért már a riasztás, vécén ülve, hajmosás közepette, családi ebéd vagy éppen szerelmeskedés közben. Persze egy fontos eseményt nem hagyunk ott mind a ketten, a karácsonyi családi ebédtől lehet, hogy csak egyikünk áll fel, de ha nincs semmi különös program, akkor jövünk. Viszonylag közel lakunk, ahogy megkapjuk az SMS-t, azonnal visszajelzünk. Öt perc elteltével már az autón ülünk.”

Borsodi Inez (Fotó: Szemlits Gyula)

Összesen tizenhárom település tartozik a bicskei tűzoltók körzetébe, és őket riasztják akkor is, ha az M1 autópálya 22. és 56. kilométere között történik baleset. Viharos időben egyik helyszínről mennek a másikra: nemrég hatszor is hívták őket ugyanazon a napon. Volt lakástűz, baleset, kidőlt fa. Máskor egy hétig sem történik semmi. Bicskén dolgoznak főállású tűzoltók is, de műszakonként csak két fő, vagyis az önkéntesek nélkül nem lenne működőképes a tűzoltóság. „Hivatalosan úgy indulhat el a kocsi, ha legalább négyen ülnek rajta. A nyaralásokat is egyeztetjük, hogy mindig legyen elég riasztható ember” – avat be Polgár Viktor, az Önkéntes Tűzoltó Parancsnokság vezetője. Elárulja, hogy a szakmában még mindig viszonylag kevesen támogatják a nők részvételét, pedig azt leszámítva, hogy a huszonöt kilósnál nehezebb szerszámokat és a rezgő mozgást végző gépeket egészségügyi okokból nem használhatják, nincs semmilyen törvényi korlátozás erre. (A hivatásos munkaviszonyban dolgozó nők nem ülhetnek – ahogy mondják – „szerre”, csak az önkéntesek.) A környéken már tudják, hogy a bicskeiekkel szokott lenni nő is, de amikor először találkoznak vele baleseti helyszínen, van, aki annyira zavarba jön, hogy azt sem tudja, hogyan köszönjön, inkább kezet sem nyújt. „Persze néha rosszul esik egy-egy ilyen helyzet, de igazából még a saját kollégáimnak is idő kellett, hogy elfogadjanak” – mondja Inez.

Olyan is előfordult, hogy sírva mentem haza, annyira megbántottak. Nem hitték el, hogy fel merek szállni a szerre, vagy azt gondolták, hogy az első holttest után soha többet nem akarok idejönni.

„De közben szerencsére megtapasztalom a másik oldalt is: van olyan műszakvezető, aki, ha nem is engedett be a helyszínre, mert nem tudott kit állítani mellém, később kedvesen elmagyarázta, miért történtek a dolgok úgy, ahogy.”

„A nyaralásokat is egyeztetjük, hogy mindig legyen elég riasztható ember” (Fotó: Borsodi Inez magánarchívuma)

Bicskén már belátták, hogy van helye a nőknek is

Viktor szerint vannak férfiak, akik – talán szakmai féltékenységből – nem akarják elfogadni, hogy a fizikai korlátoktól függetlenül egy nő képes jól végrehajtani a parancsot, megoldani egy-egy helyzetet. A bicskei önkéntesek vezetője szerint csak előnyük származik abból, hogy Inez is velük van, hiszen nagyon sokszor jól jön a másfajta gondolkodása, a találékonysága, az érzelmi intelligenciája vagy éppen a nyelvtudása. „Egyszer egy baleset után a fiúk nem tudták eldönteni, utazott-e más is a sofőrön kívül az autóban, elindultak keresni, hátha kirepült valamerre. Ineznek jutott eszébe, hogy a hőkamerával kellene megnézni, van-e hőnyom az ülésen. Amikor nők vagy gyerekek is vannak a baleset helyszínén, és Inez ott van, ő foglalkozik velük, hiszen erre ő a legalkalmasabb. Kellő empátiával képes megnyugtatni az embereket. És sajnos a rendőrök és mentősök sem igen beszélnek idegen nyelveket, pedig az autópályán gyakran szükség lenne rá.”

„Volt egy hatautós baleset az 1-es úton, csupa külföldivel – meséli Inez. – Azok között, akik kivonultak a helyszínre – pedig voltunk egy páran – csak ketten tudtunk németül. Keresgéltük az embereket, megvan-e mindenki. A gyerekeket egy autóba ültették, a családtagokat is különböző mentőautókban látták el. Emlékszem, hogy volt ott egy kamaszfiú, akinek eltörött az orra. Szegény nagyon félt. Nagyon sajnáltam, próbáltam megnyugtatni, magyaráztam, mi fog történni.”

„A baleseti helyszíneken Inez foglalkozik a sérült vagy megrémült gyerekekkel” (Fotó: Borsodi Inez magánarchívuma)

Fogtam a kezét a tizenhat éves fiúnak, ő meg könnyes szemmel köszönte meg a segítséget, amikor elbúcsúztunk. Persze én is csak addig tudtam tartani magam, amíg fel nem szálltam a szerre. Vannak nehéz pillanatok, de ez ilyen munka.

„Azért azt jó lenne megúszni, hogy ismerős vagy családtag kerüljön bajba. Nemrég itt Bicskén riasztottak minket lakástűzhöz. Ismerős volt az utcanév, rémlett, hogy jártam ott családlátogatáson valamelyik ovisomnál. Amikor odaértünk, megláttam az apukát az utcán. Azonnal rohantam hozzá, hogy a gyerekek jól vannak-e. De szerencsére nem náluk volt a tűz, hanem a szomszéd házban, és nem sérült meg senki.”

A legrosszabbat is el kell tudni viselni

Inezt eddig elkerülték a megrázóbb helyzetek, az első évében nem is látott halottat, csak letakarva. Azzal persze tisztában volt, hogy mindez csak idő kérdése. „Az első ember, akit testközelből láttam meghalni, egy motoros volt. Jó pár métert repült, leesett a sisakja, súlyos fejsérülést szenvedett. Vérben úszva feküdt az aszfalton. Az újraélesztést végző mentősöknek kellett segítenem, odatérdeltem a fejéhez, és nyomtam a ballont. De már nem lehetett visszahozni, nagyon sok vért vesztett. Sosem fogom elfelejteni azt a harmincöt év körüli férfit sem, akinek nyílt lábszártörése volt, és annyira remegett a földön fekve, hogy a mentősök nem tudták beszúrni a kanült a karjába. Elkezdtem beszélni hozzá, próbáltam megnyugtatni. Emlékszem, szakács volt, mesélte, hogy máglyarakást és csirkeragulevest főztek aznap. Még a horvát tengerpart is szóba került. Végül sikerült annyira megnyugodnia, hogy a mentősök be tudták helyezni a tűt. Ő volt az első, aki annyira hálás volt, hogy később megkeresett, és megköszönte a segítséget. Szóval, amikor megkérdezik, hogy bírom, miért csinálom, akkor eszembe jutnak ezek a történetek. És ha valaminek, akkor ennek van értelme: segíteni a bajba került emberen, egy kis lelket önteni belé.”

Az a sztori is legendaszámba megy már Bicskén, amikor egy karambolozó autó hátsó ülésén síró kisgyerek cumiját kellett előkeríteni. Akkor is Inez találékonyságán múlott, hogy megoldódott a helyzet. „Azóta van nálam kabalacumi, hasonló esetre. Szerencsére még nem volt rá szükség.”

„Ha valaminek, akkor ennek van értelme: segíteni a bajba került emberen…” (Fotó: Borsodi Inez magánarchívuma)

Utánpótlás-nevelés nélkül ellehetetlenülne a tűzoltóság

Az óvodában mindig pozitívan álltak Inez önkéntes munkájához. Az ovisok is nagyon érdeklődőek, sokat tanulnak tűzoltó óvó nénijüktől, a tőle hallott szakkifejezéseket játék közben is használják. „Már többször szerveztünk látogatást a tűzoltóságra, és a kocsival is kijöttek a fiúk az ovihoz. A gyerekek nagyon nyitottak, könnyen tanulnak. Az idei nyárköszöntő rendezvényünket én szervezem, természetesen tűzoltó tematikával, habpartival. De szerveztünk már újraélesztés-oktatást is gyerekeknek és felnőtteknek, és volt, hogy befüstöltük a csoportszobát, hogy élesben is lássák, milyen körülmények között kell összeszedni húsz gyereket. Minden évben szokott ugyan lenni az ovikban próbariadó, amikor szépen felsorakoznak a gyerekek, és kisétálnak együtt a kijelölt helyekre, de a laikusok sokszor hajlamosak bagatellizálni az ilyesmit.”

Tűzoltónap Bicskén (Fotó: Borsodi Inez magánarchívuma)

Én viszont tudom, milyen az, amikor tűz van, és az orrod hegyéig sem látsz a füstben. Ha olyankor egy pici gyerek pánikba esik, elbújik valahová, és esetleg meg sem mer szólalni, nagyon nehéz megtalálni.

„Ugyanakkor két év alatt is sokat változott, fejlődött a hozzáállás, szerintem most már vészhelyzetben is sokkal tudatosabb lenne mindenki.”

A bicskei önkéntesek nagyobbakat is oktatnak – és az ifjúsági csapat tagjainak többsége lány. Viktor a helyi iskolában gyakorlati és elméleti foglalkozásokat is tart. „A legutóbbi országos versenyen a mi gyerekeink képviselték a megyét – mondja a vezető. – Olyan női csapatunk van, hogy az országos kismotorfecskendő-szerelő bajnokságon a 14 éves lányok simán elindulnak női kategóriában, ahol 25 éves nőkkel versenyeznek. Legutóbb másodikok lettek, néhány év, és simán meg is nyerik a versenyt. A hosszú távú célunk mindezzel az, hogy az önkéntes tűzoltócsapat fennmaradjon. És nagyon örülünk, hogy Inez példáján is fellelkesülve sok fiatal lány érdeklődik. Azt már megtapasztaltuk, hogy teljesen más a megítélésünk az emberek részéről, ha nők is vannak velünk. Talán a szakma is belátja idővel, hogy hasznos a nők jelenléte a tűzoltóságokon.”

Borsodi Inez óvónő és önkéntes tűzoltó (Fotó: Borsodi Inez magánarchívuma)

Új tűzoltóautót szeretnének

Persze ahogy Inez meséli a sztorikat, többek között azt is, amikor egy pincetűzben leszakadt a födém, és a vállára esett egy tégla, a kérdés azért adja magát: mit szólnak ehhez a szülei? „Féltenek, de közben azért büszkék is, azt hiszem. Amúgy a téglás balesetnél szerencsére még nem történt nagyobb baj, ami a társaimnak is köszönhető, mert amennyire csak lehet, vigyáznak rám: nem feltétlen én rohanok be elsőként a legveszélyesebb épülettüzekbe. De ugyanúgy fogom a tömlőt, keresem a füstben a lakókat, hiszen ezért vagyok itt.”

Ugyanakkor Inezék a napokban tartották az esküvőjüket a párjával, és a gyerekvállalással sem akarnak várni, szóval az is lehet, hogy már nem sokáig ül 150-es pulzussal, adrenalinnal turbózva a fiúk mellett. De ezt sem bánja, azt mondja: így van rendjén. Ha nem is vonul már kismamaként, bent ülhet híradósként, és a laktanyában amúgy is mindig van feladat: az ifjúságnevelés mellett például a gyerekmajálisok, tűzoltónapok szervezése. Most az adománygyűjtő-akció szervezésében is aktív: a meglévő tizenöt éves járművel elég sok a probléma, szinte havonta szervizelésre szorul, ezért újra gyűjtenek. „130 millióba kerül, és szinte az egész összeget önerőből kell előteremteni. Amennyit mi kiügyeskedünk magunknak, annyi van, az önkormányzat és az állam csak nagyon kicsi részt térít. Azért járnak a fiúk bérmunkára, fát vágni, amikor nem vonulunk, hogy abból fedezni lehessen a költségeket: tankolni, szervizelni. Emellett folyamatosan adományokat gyűjtünk. Legyártattunk pólókat, ezt kapják az adományozók. Reméljük, sikerül összegyűjteni a pénzt.”

Inez és Ádám (Fotó: Szalma Erika)

Az elhivatott fiatal pár a hétvégéjét is sokszor bent tölti az állomáson. „Ádám azt mondta, négy gyereket szeretne, mint amennyi Viktoréknak is van – árulja el Inez. – Mondtam, várjuk meg az elsőt, aztán majd meglátjuk. Mondjuk, ha négy gyerekünk lesz, akkor pont hatan leszünk, ami teljes létszám a tűzoltó szeren. Ádám már be is osztotta a rajt: ő lesz a sofőr, én a szerparancsnok, a gyerekek, vagyis a szolgálatosok meg ülnek hátul szépen sorban, mint egyes, kettes, hármas és négyes.”

Az új tűzoltójárműre gyűjtő Bicskei Önkéntes Tűzoltóság számlaszáma:

Erste Bank 11600006 – 00000000 – 80926933 

www.bicskeituzoltosag.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top