Aktuális

Kikapcsoltatták a MÁV-dolgozókkal a mobilklímát, amit a saját pénzükön vettek

A Hvg.hu cikke után tiltották meg a bakteroknak a légkondi használatát.

Hétfőn a Hvg.hu arról közölt cikket, hogy a MÁV évtizedek óta adós több fejlesztéssel, egyebek mellett a bakterházak felújításával. Bemutatták, hogy több őrhelyen még angolvécé sincs, a hőség miatt pedig az egyik bakterház dolgozói saját zsebből vettek egy hordozható légkondícionálót.

A mobilklímát azonban most kikapcsoltatták velük. A Hvg.hu úgy értesült, hogy a cikk megjelenése után a vasúttársaság épületekért és körülményekért felelős illetékesei megnézték a szobi és a vácrátóti őrhelyeket. Nem ígértek semmit, de megtiltották, hogy az ott dolgozók használják a saját pénzből vett mobilklímát.

Állítólag a bakterok nem kértek és kaptak engedélyt a berendezés használatára, és szabálytalanul kötötték be. Azt is mondták nekik, hogy „van elég baj a HVG-cikk miatt, nem kell még ez is”.

„A HVG-cikk miatt felsőbb utasításra nem használható”

– ezt azt üzenetet már a vasutasok hagyták egymásnak a légkondin.

A MÁV közölte, hogy felháborítja az eset. „A vezetőség utasította a szakterületet, hogy a klimatizálás helyreállítását e hét végéig végezzék el. A kollegialitás szabályait rúgta fel, aki ily módon kikapcsoltatta az őrhelyen a klímaberendezést.”

Az ügyben belső vizsgálat is indult.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Istockphoto)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top