Háromgyerekes cigányként esélytelen albérletet találni

Egy zuglói panelban találkozom Fruzsinával. A szocreál bútorokkal berendezett lakásban ragyogó tisztaság és egy telefont nyomkodó kamaszfiú fogad. Fruzsina 29 évesen szerzett szakmát, férjével és három gyermekével egy kilépőlakásban lakik. Története tipikus példa arra, hogy háromgyerekes cigány emberként mennyire nehéz az élet még akkor is, ha mindenki tisztességes dolgozó ember a családban. Ő mindezek ellenére nem adta fel, és hiába az újabb és újabb pofonok, elérte, amit szeretett volna. Egy alapítvány segítségével továbbtanult, és hamarosan munkába áll. 

Fruzsina Nyíregyházán született, háromgyerekes családba. Mire hétéves lett, szülei elváltak, édesanyja pedig pszichés problémák miatt tartósan kórházi ápolásra szorult. Édesapja nem tudta ellátni a három gyereket munka mellett, ezért először átmeneti nevelésbe vették őket, majd egy gyerekotthonba került testvéreivel. „Később nevelőszülőkhöz kerültünk, de erről nem is akarok többet mondani, olyan borzalmas volt” – mondja ő.  

Szerencsére édesanyjuk meggyógyult, és a testvérek visszakerültek a szülői házba. „Ennek nagyon örültünk, de utólag visszagondolva, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük.” 

A későbbi párját már háromévesen megismerte, szomszédok lettek Gyuszival. A nevelőszülős évek után Fruzsina és testvérei ugyanabba az újpesti lakásba kerültek vissza, ahol korábban éltek, de addigra a lány már 14, Gyula pedig 20 éves volt. A barátságból hamar szerelem lett.

„Az általános iskola után fodrászsuliba jelentkeztem, mert azt gondoltam, megmutatom, hogy nem leszek olyan, mint az átlag, aki sorban szüli a gyerekeket.” Mégsem ez történt, Fruzsina 15 évesen teherbe esett. „Gondolkodtam, hogy elvetetem, de Gyuszi családja nem hagyta. Én depressziós lettem, hogy pont ezt akartam elkerülni, és tessék.” De ha már így alakult, úgy döntött, megszüli a gyereket. Fruzsina nagyon félt a szüléstől, és azt sem tudta, hogy kire számíthat az ismeretlen helyzetben.

Az első gyerek után hamarosan jött a második, Dzsesszika. A ma már tízéves, gyönyörű, barna szemű kislány választékos udvariassággal kérdezget, majd kávéval kínál. „A lányt már nagyon nem szerettem volna, mert féltem, hogy hogyan tudok majd kettőt is úgy szeretni, mint egyet.” Ám végül úgy döntöttek, jöjjön a baba. 

„Kiszolgáltatottnak éreztem magam, a párom kint várt, az orvos pedig megjegyezte, hogy milyen fiatalon szülök” (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)

“Romáknak nem kiadó” – hónapok óta nem talál albérletet

A lakáshelyzetük azonban rosszul alakult, anyóséknál éltek egy szoba-konyhás önkormányzati bérleményben nyolcan. Fruzsina ezt rosszul viselte, „mondtam, hogy lépnünk kell, nekem ez túl sok. Sikerült albérletet találni, de nem volt egyszerű. Kétévente költöztünk, mert hol hazajött a tulaj gyereke külföldről, hol eladták a lakást. Én már úgy hívtam fel az albérleteket, hogy roma család gyerekekkel jöhet-e, mert ha nem, ne fussunk extra köröket.”

„Volt, hogy egy hónapunk volt lakást találni. Egy kedves bácsival beszéltem, aki mondta, hogy nem probléma a két gyerek. Majd megkérdezte, hogy romák vagyunk-e, mert ő azt gondolja, hogy nem.” Fruzsina bevallotta a származását. És sosem hallott többet a bácsiról. 

Fruzsina nem ült otthon, minden munkát elvállalt. Nyolc általánossal a takarítás, a diszpécserkedés jött szóba. „Volt, hogy úgy dolgoztunk, hogy váltottuk egymást a párommal. Ő hazajött öt-hat körül, én mentem anyuval takarítani éjszaka az irodaházakat. Táncolva takarítottam, nagyon szerettem, önbizalmat adott, hogy pénzt keresek.” 

A legnagyobb gyerek azonban súlyos asztmás lett, sokszor rohantak vele éjjel is a kórházba. Kéthavonta egy-két hetet töltött bent, ami nagyon nagy terhet jelentett a fiatal családnak, akik csak magukra számíthattak, a nagyszülőkre nem. 

Nem volt más választásuk végül, mint hogy családok átmeneti otthonába költözzenek. Törökbálinton kaptak helyet, egy évig élhettek ott. Aztán találtak egy lakást Érden, majd ezt követte ismét Budapest. „Az a legrosszabb, hogy hiába nem a tiéd egy lakás, azért csak magadénak érzed. Kifestünk, kicsit helyrehozzuk, szépítgetjük, és amikor menni kell, akkor meg fáj a szívem, mert megszerettem.” 

Az albérlet után ismét a családok átmeneti otthona következett, ezúttal a baptistáké. Ennek oka mindössze annyi volt, hogy a bérelt lakásban a fűtés árammal ment, amihez feltöltős villanyóra társult, a tulaj tartozása miatt azonban a feltöltött összeg felét mindig elvitte az ELMŰ. Így hamar belátták, hogy ezt nem tudják majd fizetni. 

Már a baptistáknál laktak, amikor Fruzsi ismét teherbe esett. „Egy hónapig öltük egymást Gyuszival, mert tudtuk, hogy nem lehet ilyen körülmények közt még egy gyereket vállalni. Fruzsina sokáig örlődött, végül párja kérdezte meg, hogy mit vár tőle. „Csak annyit, hogy megígérd, ott leszel mellettünk, hogy lesz lakás, és segítesz.” Gyuszi megígérte, ezért úgy döntöttek, hogy megtartják a babát. 

Aztán a Máltaiak otthona következett. „Találkoztam egy nagyon kedves családgondozóval, aki szólt, hogy van egy pályázat a Van Esély Alapítványnál, hogy el lehetne végezni egy sulit, ha akarom. Ő azt mondta, látja, hogy többre vagyok hivatott, mint hogy otthon legyek a gyerekekkel, és próbáljam meg, ő mindenben segíteni fog.” Fruzsina gyermek- és ifjúság felügyelőnek jelentkezett, ezzel gyerekotthonban, családok átmeneti otthonában, javítóintézetben is dolgozhat.

Ezt a gyakorlatban is látta: a Máltaiaknál is találkozott cigány munkatárssal, akivel egészen más viszonyban vannak a bent lakók, mint a többiekkel. „Meg akarom mutatni, hogy ha valami kisiklott, azt meg lehet javítani, csak csinálni kell.” 

Fruzsina megnyerte a pályázatot, és boldogan várta, hogy elkezdhesse a képzést. Tavaly szeptember elsején kezdte el az iskolát, ami hat hónapig tartott. „Voltam gyakorlaton egy otthonban, és feltörtek belőlem a régi emlékek. Nem tudtam hova tenni őket, mert azt gondoltam, én erős vagyok, odamegyek, és simán megcsinálom. Az nagyon felkavart, de nagyon szeretnék segíteni azoknak a gyerekeknek.” Elvileg 12 éves kortól lehetnek otthonban a gyerekek, de négy-ötévesek is laknak ilyen helyeken, ők nagyon várták vissza a gyakorlat után „Fruzsi nénit”, akinek rögvest állást is ajánlottak. 

„Én abban a tudatban nevelem őket, hogy igen, a ti színetek más, de ugyanolyan emberek vagytok, mint bárki” (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)

„Meg akartam mutatni a gyerekeknek, hogy ezt meg lehet csinálni.” A vizsgaidőszak nagyon nehéz volt, éjszaka tanult, a háztartás ellátása mellett. „Volt, hogy éjjel kettőig tanultam, a páromat sem hagytam aludni, neki mondtam fel a tételeket. A gyerekek legalább már tudják a gyermeki jogokat.” A bizonyítványosztáskor Fruzsina külön dicséretben részesült, mert egy kivételével minden tantárgyból kitűnőre vizsgázott. „Amikor kimentem a bizonyítványért, és kezet fogott velem a tanárom, meg a szakmai bizottság tagjai, majdnem elsírtam magam. A többiek sorban álltak és tapsoltak, és azt gondoltam, hogy ez hiányzott nekem.” Hazaérve a gyerekek is ünnepi hangulatot teremtettek. „Annyira támogatott mindenki, hogy ezt nem lehetett nem megcsinálni.”

Fruzsina és családja a Szféra kivezetőotthonában él, itt maximum egy évig plusz hat hónapig maradhat a család. A lakásokba azok költözhetnek, akikkel nincs probléma, hajlandók takarékbetétben pénzt gyűjteni, és térítési díjat fizetnek. Ez nagy könnyebbség, mert az otthon, ahol laktak, Csömörön volt, a gyerekek viszont a XIII. kerületbe jártak iskolába, így Fruzsina naponta kétszer ingázott Csömör és Angyalföld között. „A 6.08-as busszal indultunk, bevittem a gyerekeket, haza, aztán mentem értük.”

A családnak nincs kocsija, Gyuszi most akarja megszerezni a jogsit, a KRESZ-t tanulja. „Most én támogatom őt a tanulásban, már tudom, melyik tábla mit jelent.”  

A család spórol, hogy megteremtsék a költözéshez szükséges összeget. Szeptembertől Martin, a legkisebb bölcsődébe kerül, Fruzsi pedig dolgozni kezd. „A baptistákhoz adtam be Újpalotára a jelentkezésemet, meglátjuk, mi lesz belőle. Ami biztos, hogy hiány van a szakemberekből.” 

“Amikor megszületünk, vonót tesznek a kezünkbe. A sírba is a hegedűnkkel megyünk.”

Fruzsi és párja vágyik már a saját lakásra, az építőiparban dolgozó Gyuszi boldogan dolgozna már a saját otthonán. „Egy kert sem lenne rossz, a gyerekek miatt” – mondja. Fruzsina tudja, hogy a kilépőlakásban töltött idő fontos lesz az életük szempontjából. „Minél hamarabb szeretnénk kilépni a rendszerből, és ez a lakás  egy jó lehetőség, hogy tovább tudjunk lépni.” A következő terve az érettségi – bár ezt idén nem tudja még bevállalni, de jövőre mindenképpen szeretné elkezdeni az esti gimnáziumot. És amennyire meg tudom ítélni, Fruzsinának ez sikerülni is fog.