Aktuális

Ötvenezer kilométer ötezer banánnal: Adorján négy év alatt biciklizte körül a Földet

Sokan, sokszor elgondolkodunk azon, hogy itt kellene hagyni mindent. Pénzzé tenni, amink van, és világ körüli útra indulni. Mi elgondolkodunk rajta, más pedig elindul. Akár biciklivel.

Amikor ecuadori körutazáson voltam nyolcadmagammal, quitói egyszerű hostelünk nagy meglepetése egy sugárzó mosolyú fiú volt, aki fölkapta fejét a magyar szóra, és odajött hozzánk. Illés Adorján akkor már negyvennégy hónapja úton volt kerékpárjával. Ezt a beszélgetést még ott rögzítettük. Nemrég hazatért – épp négy év alatt kerülte meg kerékpárjával a Földet. Közben elfogyasztott ötvenezer kilométert, ötezer banánt, és fölkelt meg lenyugodott a nap vagy ezerötszázszor.

Mikor is indultál?

2015-ben egy nyári reggelen, Szabó Ádám barátommal. Csak hozzávetőleges terveink voltak – egy házaspár példáján felbuzdulva két-két és fél év alatt szerettük volna körbetekerni a Földet. Eredetileg a mountain bike-ommal akartam elindulni, gondoltam, kicsit föltuningolom, de egy csepeli bringás boltban azt tanácsolták, hogy ha nem akarok mindennap szerelni, akkor inkább vegyek egy hosszú útra alkalmas bicót. Úgyhogy megvettem, amit ajánlottak, és nem is tehettem volna jobbat, szerelmes vagyok a bringámba. Van benne egy stabil váltórendszer, nagyon biztonságos, és könnyű tekerni. Csomaggal együtt 50 kiló, és már 42 ezer kilométer van benne, de még mindig ragyog.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Előtte voltál már hosszabb kerékpártúrán?

Nem. Egyszer sem.

Talán menekültél valami elől?

Nem hiszem. Pillanatok alatt döntöttem el, hogy nekivágok. Ádám már volt előtte több hónapos európai körúton, és amikor hazajött, a szeméből parázslott az izgalom, és lelkesen mesélt a kalandjairól. Pár hónappal később cseteltünk, és említette, hogy szeretne egy világ körüli biciklis túrára menni, én pedig visszakérdeztem: mehetek veled? Mire ő igent mondott.

Nem is nagyon készültél fel?

Én sokkal jobban szeretek a szívemre hallgatni, mint előre tervezni. Gyakorolom utazás közben is, hogy a megérzéseimre hallgassak, és bízzak magamban.

Keletre vagy nyugatra indultatok?

Keletre: Szerbia, Bulgária, Törökország, Grúzia, Örményország, Irán…

Iránban például biztonságban érezted magad?

Mindenki azt gondolja, hogy tele van terroristákkal. Mi ezzel szemben hihetetlen vendégszeretettel és segítőkészséggel találkoztunk ott. Teljes biztonságban éreztük magunkat. Amikor elértünk az első nagyvárosig, vonatra szálltunk, úgy mentünk a fővárosig. Oda kellett érnünk november végéig Pakisztánba, mert a Kína és Pakisztán közötti Kundzserab átjárót – 4800 méter magasban – november végén lezárják. Mivel késésben voltunk, pár száz kilométert vonattal tettünk meg.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Tehát azért nem a végtelen szabadság érzésével utaztatok?

Ilyen értelemben nem – az időjárás korlátokat állított. Ázsiában nem lehet bármikor utazgatni: az egyes országokban más és más hónapban kezdődik, illetve végződik a monszun.

Milyen elképzelésed volt arról, hogy miből fogsz megélni?

Tízezer dollárral indultam el, azt elosztottam ezerrel, hogy három évre elég legyen. Mivel néha kell repülni és vonatozni, úgy számoltunk, hogy 5-6 dollár jut naponta.

Annyiból még enni sem lehet!

Dehogynem. Szinte mindenhol. Bár néhol trükköket kell alkalmazni – Ausztráliában például kukáztam. Ott ezt úgy hívják: dumpster diving. Az a szokás, hogy kidobják a szupermarketek mögötti kukákba a becsomagolt, még jó minőségű kaját, aminek másnap lejár a szavatossága. Ott – ha le nem láncolják a kukát – lehet belőle válogatni.

És még milyen túlélési technikáid voltak?

Fényképeket árulok. Egy német veterán utazó adta az ötletet, Heinz Stücke, aki húszéves kora óta járja biciklivel a Földet, már vagy huszonhárom útlevele betelt. Ő írta valahol, hogy gyakran jár Japánba, annyira szereti, és ott kézzel festett képeslapokat árul az utcán egy hónapig. Abból nemcsak megél, de úgy fel tud tankolni, hogy még egy évet utazgathat. Hozzám a fotózás közelebb áll, úgyhogy kinyomtattuk a fotóinkat, és elkezdtük árulni.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Szabó Ádámmal meddig kerekeztél együtt?

Kuala Lumpurban váltunk külön. Más a karakterünk, és ott úgy éreztem, meg akarom próbálni egyedül.

Nehéz lehet egy ilyen úton valaki társaságát minden percben elviselni…

Kicsit el is mérgesedett köztünk a viszony. Nagyon nehéz pillanat volt számomra, hogy kimondjam: egyedül szeretném folytatni az utazást. Nehezebbnek éltem meg, mint amikor hegyeken kellett átkelni. 

Átkeltél a Himaláján? Milyen magasságban tekertél?

A tádzsikisztáni Pamír hegységben az Ak Baital átkelőn bicóztam a legmagasabban: itt 4655 méter magasan tekertem. Vagyis inkább toltam a biciklit, mert nagy volt a hó.

4000 méter felett már gyalog is nehéz. 

A szokásosnál gyakrabban elfáradtam, és olyankor megálltam, emellett hideg is volt. A kristálytiszta levegő és a táj lenyűgöző látványa azonban úgy feltölt energiával, hogy akár mosolyogva lehet továbbhaladni.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Mennyit bírtál hegyek közt a magasban tekerni egy nap alatt?

Attól függ. Van, mikor csak 50 km-t, máskor többet. Ha szép tájon megyek át, muszáj megállnom fotózgatni. Számomra sokkal fontosabb, hogy kiteljesedett pillanatokat éljek meg, mint hogy minél előbb elérjek A-ból B-be.

Voltál komolyabban beteg?

Nem hiszek a betegségekben, se a gyógyszerekben, és nem is voltam beteg az expedíció során.

Gondolkodtál előtte azon, hogyan fogod bírni a hosszú utazást?

Nem gondolkodtam, és nem is tudtam, mire vállalkozom. Egy telekommunikációs nagyvállalatnál dolgoztam, ahol az volt a gyakorlat, hogy minden évben elküldtek embereket, és aki önként jelentkezett, hogy távozna, az kapott egy kis plusz pénzt a végkielégítés mellé. Mérnök voltam, ami azt jelentette, hogy ültem a gépnél, és nyomogattam a gombokat hétfőtől péntekig. Egyáltalán nem éreztem, hogy a munka során ki tudnék teljesedni. Legjobban a kreativitás hiányzott. Úgy éreztem magam, mint egy sas, akit bezártak egy kólás flakonba. Jól kerestem, jó fejek voltak a kollégáim, a főnököm, minden jó volt. De a jó nem ugyanaz, mint amikor megszűnik körülötted az idő, mert olyasmivel foglalkozol, ami értékes számodra. Hiányzott, hogy értéket teremtsek. Nemcsak magamnak, de az emberiségnek vagy akár a Földnek.

A telekommunikáció is értékes az emberiségnek.

Az utolsó három évben az volt a feladatom, hogy biztosítsuk a folyamatos tévészolgáltatást. Miközben én azt gondoltam, hogy a tévé az agymosással egyenlő. Nem akartam ennek a szolgálatában állni.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Ezzel, hogy biciklizel, mit teszel az emberiségért?

Nagyon sokat. Például most elmondhatom, hogy amit terjesztenek Iránról, hogy veszélyes és ellenséges, az nagy baromság. Elmondhatom azt is, hogy eddig harminchárom országban jártam, és a legtöbb ember mindenütt előzékeny és kedves volt. Rengeteg segítséget kaptam. Ha csak ezt az egyet el tudom mondani, már megérte elindulnom. Miközben sokszor riogattak, hogy miféle veszélyek leselkednek rám. Az USA-ban azt mondták, ne menjek Mexikóba, mert ott ki fognak nyírni. Amikor Mexikó X városában voltam, szóltak, hogy ez itt még biztonságos, de semmiképpen ne menjek Y-ba, mert az nem biztonságos. Elmentem Y-ba, és ott is csupa szív emberekkel találkoztam.

Hogyan kezelik a kerékpárosokat a világban? Kicsit lököttnek és csórónak tartják őket, ezért gyanakodnak, vagy inkább segítenek?

A bicikli jó útlevél. De nagyon számít a hozzáállás is. Én imádok élni, bandázni, beszélgetni emberekkel. Beszélek németül, angolul, kicsit japánul és most már spanyolul is. Mindig mosolygok, lököm a szöveget, még akkor is, ha negatív rezgések jönnek felém. Ezért mindig jól viszonyulnak hozzám.

Sehol semmi rossz nem történt veled?

Kétszer ellopták a telefonomat, egyszer a biciklis cipőmet és egyszer a bicskámat. Amikor ellopták a cipőmet Indiában, egy szikh templomban aludtunk. Le kellett tennünk a cipőnket az ajtón kívül, és reggelre az enyém eltűnt. Szóltam, és az indiaiak segítettek keresni, de hiába. Végül, miután két órán keresztül kutattuk együtt mindenfelé a cipőm, és nem lett meg,  összedobtak nekem annyi pénzt, hogy tudjak venni másikat, és még egy biciklis boltot is fölhívtak, kértek nekem kedvezményt. Még aznap lett új cipőm. Viszont pár lopást leszámítva négy évig mindennap szabadságban éltem.

Amikor megérkezel egy új országba, hogyan próbálsz kapcsolatot teremteni? 

Ó, nekem az könnyen megy. Pár napja itt Quitóban elmentem keresni egy éttermet. Az elsőt nem találtam vonzónak, a másodikat sem, és addig mentem, míg az egyik szimpatikus lett, és ott elkezdtem beszélgetni az emberekkel. Tegnap megint ugyanoda mentem vissza, és azt mondták, nem kell fizetnem, a vendégük voltam. Ez sokszor előfordul. Kedvességgel sokra lehet menni.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Állítólag a legtöbb bajunk abból ered, hogy többet élünk a múltban és a jövőben, mint a jelenben. Neked nincs is más, csak a jelen. Nem tudod most még, hol leszel egy hónap múlva. Ez nem kelt benned szorongást?

Hullámokban rám tör néha. Innen most Peruba megyek, és van három opció: mehetek az Amazonas felé, át az Andokon vagy lent a tengerparton. Pár napja nyugtalanít, hogy merre menjek, de mindig odajutok, hogy amikor ott állok a keresztútnál, majd eldöntöm.

Próbálsz bekéredzkedni – mint hajdan a vándorok –, és ingyen megszállni?

Igen, és ez minden országban működik. Sokszor meghívnak reggelizni, vacsorázni, aludni, egyszer Pakisztánban még kicsit össze is vitatkozott két szomszéd azon, hogy melyikük legyen a házigazdám estére.

Érdekes, hogy ez mindig így volt: mindenütt tisztelték és óvták az utazót.

Mert üzenethordozó – viszi országról országra a hírt. Önmagában az is tiszteletet ébreszt, hogy bátor embernek gondolják a hátizsákos, kerékpáros utazókat. Hát, lehet, hogy veszélyes, de csinálom, és kész. Mert úgy érzem, hogy ezt kell tennem.

Olykor marasztal egy-egy hely?

Persze. Például 2017 novemberében értem Mexikóba, végigtekertem az országon, és a Yukatán-félszigeten találtam egy elképesztően gyönyörű helyet, ahol öt hónapot tölthettem el mint önkéntes, egy holisztikus hotelben. Megtanultam néhány bioépítészeti technológiát, például bambusszal dolgozni, és jó barátságokat kötöttem. Belemegyek helyzetekbe, már csak azért is, hogy gyakoroljam a nyelvet.

Fotó Meandmybicycle.love Facebook

Latin-Amerikában gyönyörűek a lányok – nem tudom, ez mennyire számít neked.

Könnyen ismerkedem, azonban a mélyebb kapcsolódást ritkán kerestem. Amikor Mexikóban önkénteskedtem egy gyönyörű helyen, megismerkedtem egy intelligens és magabiztos mexikói lánnyal. Dzsungelben laktunk, és egyik este lehetőséget kaptunk, hogy az egyik építész „házában” aludjunk. A ház igazából fák tetejére épített lombház, terasszal, szép kilátással a közeli lagúnára. Ezen az estén telihold volt, és ráadásul vöröses színben pompázott. A fülledt trópusi melegben igen jól áramlik az energia. A legerősebb élmény azonban itt Ecuadorban, Ibarrában történt nemrég. Egy sámán vendégházában laktam huszonnyolc napig, bár csak egy napig szerettem volna maradni eredetileg. De annyira zseniális volt az egész történet, amibe belecsöppentem, hogy maradtam.

Ez egy indián sámán volt?

Nem, Belgiumból jött. Rengeteget beszélgettünk, és folyamatosan a legmélyebbre hatoló kérdéseket vetette föl: mi hiányzik az életemből, mit szeretnék csinálni, mi tölt el jó érzéssel? Akkor már tíz hónapja nem voltam együtt lánnyal, és nagyon bennem volt a hiánya. Nem is elsősorban szexre vágytam, hanem érintésre, sétálni, beszélgetni valakivel… egyáltalán, arra az érzésre, amikor a feminin és a maszkulin energia találkozik, és eggyé olvad. A sámánnak sok szobra és szent tárgya volt, köztük a Rainbow Man: az a manó, aki a szivárványok lábánál lakik, és őrzi a kincset. Mondta a sámán, hogy imádkozzam hozzá, kérjek tőle valamit. Akkor kértem, hogy találkozhassak egy lánnyal. Le is írtam, milyen legyen: szép, intelligens és jó fej. És mivel most utazom, úgy tudjunk elválni egymástól, hogy a lehető legtöbbet hoztuk ki egymásból. Másnap megjelent a lány, és ugyanaz történt meg, amit kértem. Aztán ő is utazott tovább, meg én is. Ez nagyon fontos tapasztalás volt, hogy lám, mi teremtjük meg a jelenünket, azzal, hogy kérjük a csodát.

Hol is lakik az a Rainbow Man?

Leprechaun a neve, és négylevelű lóhere a szimbóluma. De amúgy szerintem az összes varázstárgyat és szimbólumot saját varázserőnk megismerése végett használjuk. Mi vagyunk saját életünk varázslói.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Mi hiányzott az életedből, mielőtt elindultál?

A kaland, a kihívás és a szabadság.

És most, hogy egyik kaland a másikat éri, mi hiányzik?

Megjelent bennem a vágy, hogy legyen egy hely, ahová mindig visszatérhetek.

Ez a hely Magyarországon van?

Most Magyarországra vágyom vissza. Azt is érzem, hogy hozzá tudnék tenni a kollektív magyar érzéshez. Amikor beszélgetek az otthoniakkal, azt érzem, nagy fájdalom és csalódottság van bennük. Én viszont tele vagyok sugárzó lelkesedéssel. Szeretném, ha az emberek hinnének magukban. Mielőtt elindultam, borzasztó szégyenlős voltam. Csajokkal nem is mertem beszélgetni. Amikor – vagy tíz éve – elkezdtem meditálással, pszichológiával foglalkozni, keresni a siker és a boldogság kulcsát, egyre tudatosabbá váltam. De a legnagyobb erőt az utazás adta, az, hogy helytálltam. Egyre inkább elhiszem, hogy menő vagyok.

Tehát ez legalább annyira belső utazás is.

Ez bizony nagyon igaz. Nagyon szeretek visszatekinteni rá, hogy merre jártam, mi történt bennem.

Hogyan tudod egy ország emlékeit megőrizni magadban?

Érdekes, hogy az egész utazás mennyire élénken él bennem. Mivel nagyon megérintenek a pillanatok, könnyen tudok rájuk emlékezni. Föl tudom idézni, milyen volt Japánban, Ausztráliában. Érzem a bőrömön, milyen volt kimászni a sátramból reggel, az eukaliptuszillatban. Vezetek naplót: mindennap leírom, hány kilométert tekertem, hol aludtam, mi történt velem, mi volt aznap a legjobb, a legizgalmasabb, és ha van olyan ember, akire szívesen emlékeznék, akkor az ő nevét is. Van egy külön banánszámlálóm is: mindennap húzom a strigulát, hány banánt ettem.

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Mennyinél tartasz?

Nemsokára meglesz a 4444. Amúgy a mangó a kedvencem, de a banán mindenütt olcsó, tápláló és finom.

Úgy hallottam, minden országban elültetsz egy fát. Hogyan jutott eszedbe?

Az egyik barátunk találta ki, mielőtt elindultunk, hogy vigyünk magunkkal egy facsemetét, és ültessük el Szerbiában. Ott vegyünk egy másikat, ültessük el Bulgáriában, és így tovább. Végül elvetettük ezt az ötletet, mert sokszor hetekig kellett volna kerékpároztatni a facsemetéket. Úgyhogy inkább szereztünk mindenütt egyet.

Így akartatok nyomot hagyni?

Azt az üzenetet közvetítjük ezzel, hogy a természetben lenni szent dolog, testi-lelki gyógyulást hoz, kincseket rejt. Mindig bevonok másokat is az ültetésbe, hogy tovább szálljon a gondolat. Ez a póló is egy faültetéshez kapcsolódik, ami most rajtam van: a Costa Rica-i Earth Universityn vettem, ahol három fiúval együtt ültettünk fát – egy perui, egy afrikai diákkal meg egy helyi emberrel – az egyetem kertjében. Minden fát el szoktam nevezni, ennek azt a nevet adtuk: We heal the world – gyógyítjuk a földet. Új-Zélandon pedig egy szuper jó fej magyar családdal laktam együtt, akik befogadtak és bemutattak az ottani magyaroknak. Nagyon értékes napokat töltöttem velük, meleg, családi érzésekkel – ehhez kapcsolódó nevet adtam a fának: „Jó együtt!”

Mikor kezdett honvágyad lenni?

Nem tudom, régóta van, de megtanultam már kezelni. Szeretnék hamarosan leállni az expedíciózással, de később folytatnám. El akarok még menni Brazíliába, Afrikába… Most viszont egyre inkább arra vágyom, hogy legyen egy helyem. Hiányzik a családom is. Ahogy eltávolodtunk földrajzilag, úgy lett egyre jobb a kapcsolatunk. 

Fotó: Meandmybicycle.love Facebook

Mit szólnak az expedíciódhoz?

Az elején nagyon féltettek, aztán ahogy telt az idő, kezdtek megnyugodni. Egy Baj nevű településről származom, ahol a faluban mindenki ismer, és amikor odamegy anyukámhoz a volt osztályfőnököm, hogy Adorján hol járkál, akkor ő büszkén mesél. 

Akinek ennyire kinyílt a világ, hol tud majd megtelepedni?

Nem tudom. Nehéz kérdés. Akár egy faluban is, hiszen ott sok van a természetből.

Sokkal szebb tájakat is láttál, mint egy magyar falu. Mi fogott meg leginkább?

Amikor hatalmas erdőkben haladtam, ahol csak a természet volt körülöttem. Például amikor az USA nyugati partján Portlandből letekertem Los Angelesig a part mentén: gyönyörű volt az óceán. Meg aztán amikor beértem a Redwood Nemzeti Park erdőibe, a vörös mamutfenyők közé… De a Himalája is csodálatos volt: túráztunk az Annapurnánál, fölmentünk az alaptáborig. Ausztráliában a hatalmas legelők, erdők varázsoltak el. Sokszor annyira megérint a természet, hogy sírás jön rám. Sosem felejtem el, milyen volt, amikor Ausztráliában lementem a földrész déli csücskéhez, és egyedül voltam a hatalmas sziklákkal meg az óceánnal. Lementem egy lépcsőn, levetkőztem meztelenre, és beszaladtam a vízbe. Leírhatatlan érzés volt eggyé válni a természettel.

Istenélmény?

Valami olyasmi. Nem tartozom felekezethez, de hiszek abban, hogy van egy magasabb intelligencia. Itt van bennünk, a levegőben, a helyzetekben, és mindig elérhető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése