nlc.hu
Aktuális
Rácsokkal zárnák le a budapesti aluljárókat éjszakára

Rácsokkal zárnák le a budapesti aluljárókat éjszakára

Első körben 9 kiemelt csomópontot alakítanának át.

Korábban a fővárosi vezetés is tervezte az aluljárók éjszakai lezárását, a mostani javaslatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma készítette, és a tárca vezetője, Kásler Miklós vinné a kormány elé ősszel. A hvg.hu birtokába került dokumentum szerint Budapest legnagyobb közlekedési csomópontjaiban elektromosan működtetett rácsokkal zárnák le az aluljárókat, ezzel akadályozva meg, hogy hajléktalanok a tilalom ellenére az aluljárókban éjszakázzanak.

Ugyanakkor ez a gyalogosokat is érintené, akik a hajnali nyitásig a nagy kereszteződésekben csak a felszínen tudnának átkelni, illetve az autós közlekedésben is várhatók változások ez egyes helyszíneken szükséges új lámpák vagy más forgalomtechnikai megoldások miatt.

A hvg.hu cikke szerint először abban a kilenc kiemelt csomópontban szerelnék fel az elektromos rácsokat, ahol a rendszer felállítása nem igényel a felszínen átépítést vagy különösebb változtatást a közlekedésben. A tervezet szerint a lezárás első szakasza 96 millió forintból finanszírozható, és a következő helyszíneket érintenék:

  • Deák tér aluljáró
  • Corvin negyed aluljáró
  • Kálvin téri aluljáró
  • Újbuda-központ aluljáró
  • Móricz Zsigmond téri aluljáró
  • Ecseri úti aluljáró
  • Váci út–Csanády u. aluljáró
  • Boráros tér 1.
  • Lehel tér déli aluljáró

A titkos javaslatcsomag az aluljárók lezárása mellett több pénzt fordítana nehéz sorsú családok elhelyezésére is, és lakásokban alakítanának ki plusz férőhelyeket olyan otthontalanoknak, akik már képesek magukról gondoskodni. A előterjesztés készítői azzal számolnak, hogy a javaslatcsomagba foglalt intézkedések teljes költsége 4,4 milliárd forintot tenne ki az elkövetkező másfél évben.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top