„A könyv tükröt tart eléd” – interjú Valuska Lászlóval, a Margó Irodalmi Fesztivál szervezőjével

Újságíró vagy, szerkesztő és könyvkritikus, az Indexen és a magad indította KönyvesBlogon évek óta írod a kritikákat, recenziókat. Miért döntöttél úgy, hogy fesztiválszervezésre adod a fejed?

Mindig érdekeltek a könyvek, az egyetemen is azért mentem bölcsésznek, mert szerettem volna a könyvekkel, az irodalommal foglalkozni. Meg persze azért, mert akkoriban még nemigen tudtam, ki vagyok valójában, és mit akarok csinálni; úgy tűnt, a Pázmány ad egy kis laufot, hogy ezt eldönthessem. Nem akartam sem irodalomtanár, sem újságíró lenni – de azt tudtam, hogy az írás és a nyelv közelében akarok maradni. Miután lediplomáztam, elkezdtem az Indexnél dolgozni, majd elindítottam a KönyvesBlogot, aztán 2011-ben Csejdy András barátommal elkezdtünk dumálni arról, hogy csinálhatnánk egy irodalmi fesztivált, ez lett a Margó. Így visszatekintve már elég őrült húzásnak tűnik, hogy egy olyan fesztivált álmodtunk, aminek nem a zene, a színház vagy a film, hanem az irodalom áll a középpontjában – az írók és a szövegek –, de szerencsére bejött, a nyáron 13 ezer látogatónk volt, és most már évek óta rendre meg tudjuk tölteni a Petőfi Irodalmi Múzeumot.

Fotó: Neményi Márton

Ha jól emlékszem, az első Margót épp a Könyvfesztivál ideje alatt rendeztétek. Akkor már jó néhány nagy múltú irodalmi fesztivál, könyvvásár volt Magyarországon, nem féltetek attól, hogy túl nagy a konkurencia, hogy nem fogjátok megtalálni a hangotokat, a közönségeteket?

Nem, mert egyértelmű volt, hogy minden rizikó ellenére meg kell csinálnunk a Margót. Mi úgy látjuk, hogy az irodalom minden művészeti és kulturális törekvés eredője: ahogy egy film elkészítése is a filmnovella vagy a forgatókönyv megírásával kezdődik, úgy a zene is jórészt a dalszövegekből vagy költői képekből születik, a hagyományosan szövegközpontú színházról már nem is beszélve. Úgy gondoltuk, hogy az irodalmon keresztül egy sor műfajt felvonultathatunk, lefedhetünk: nem véletlen, hogy volt már koncert, színházi és táncelőadás is a programunkban. Az volt a célunk, hogy úgy csomagoljuk be a kortárs irodalmat, hogy az a közönség számára is izgalmas és élvezhető legyen; hogy azt érezzék, az olvasás a legtermészetesebb, leghétköznapibb dolog a világon. Mert ma Magyarországon sokan félve nyúlnak a minőségi kortárs irodalomhoz, van egy belépési küszöb, amit nem mernek átlépni.

Hogyan próbáljátok átsegíteni az olvasókat ezen a bizonyos küszöbön?

Klasszikus programokat próbálunk újraértelmezni: például úgy, hogy a Kedvencek temetője című műsorunkban elővesszük Petri György vagy Pilinszky János életművét, és mai nézőpontból kiindulva párbeszédbe lépünk az írókkal és a szövegeikkel, vagy tartunk egy rendhagyó tárlatvezetést a múzeumban. Az a célunk, hogy ahogy a zenei, színházi vagy összkulturális fesztiválokon, ahogy mondjuk a VOLT-on, az Ördögkatlanon vagy Kapolcson, úgy nálunk is jól érezzék magukat a látogatók, miközben olyan élményekkel gazdagodhatnak, amik építik, előre viszik őket. Próbáljuk megfogalmazni, hogy mi az, amitől a Margó más, mint a többi könyves fesztivál, rendezvény, és ezekre az egyedi értékekre alapozva igyekszünk a csapatunkkal folyamatosan fejleszteni a programokat. Ez elég kemény munka, hiszen nekünk a nagy fesztiválokkal ellentétben nem elég szupersztárokat lekötni ahhoz, hogy eladjuk a jegyeket. Azt is el kellett fogadtatnunk a közönséggel, hogy bár az irodalom intim viszonyt feltételez a szöveggel, mégis át lehet élni közösségben is.

Többen próbálják a zene segítségével megismertetni az emberekkel az irodalmat, ott vannak például a Harcsa Veronika által megzenésített versek, vagy a Grecsó-Háy-Beck Zoltán-Szűcs Krisztián-Kemény István-Kollár-Klemencz féle koncertek. 

Igen, a felsorolt alkotók a Rájátszásban álltak össze, nekem ez az elmúlt évek egyik legizgalmasabb irodalmi és zenei produkciója, ami alapvetően mégsem az irodalmat akarja megismertetni, hanem az alkotói folyamat kiindulópontjaként kezeli a költészetet. Nem tudom, tudod-e, de ez is a Margóról indult el: párba állítottunk egy költőt meg egy zenészt, és megkértük őket, írják át, értelmezzék újra a másik műveit. Szerencsére, az elmúlt években nagyon felfutott ez a projekt: csináltunk belőle két lemezt, könyveket, és egy spinoffot is, Kollár-Klemencz László és Erdős Virág közös, Legesleges című albumát. A Rájátszás remek példája annak, hogyan próbáljuk átélhetőbbé tenni az irodalmat; arról nem is beszélve, milyen izgalmas, amikor tíz írót és zenészt, tíz ilyen egyedi karaktert felállítasz egy színpadra azzal, hogy gondolják végig, mi jut eszükbe egymás munkájáról, aztán mutassák be ezt a közönség előtt is. Ez egy igazán szép és érdekes játék, nem csoda, hogy a zenekar folyamatosan telt házas koncerteket ad.

Fotó: Neményi Márton

Az őszi Margó a Várkert Bazárban lesz, de a nyárit még a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztétek. Nem éreztétek problémásnak  helyszínválasztást? Elvégre Demeter Szilárd, a múzeum februárban kinevezett új igazgatója is többször utalt arra, hogy nincs túl jó véleménnyel a kortárs irodalomról, és Parti Nagy, Spiró, Nádas, Esterházy sem tartozik éppen a kedvencei közé.

A nagypapám a rendszerváltásig minden Esterházyt megvett, de utána leállt. Amikor kérdeztem, hogy miért, akkor azt mondta, hogy a politikai nézeteivel nem értett egyet, pedig az író nem változott meg. A szakdolgozatomat a Harmonia Caelestisből írtam, nagypapám megvette a regényt, érdeklődve olvasta, sőt sokat beszélgettünk is róla. A könyv volt az, ami segített megérteni egymást. Az irodalmat nem lehet kisajátítani – sem politikailag, sem ideológiailag, sehogy, akkor sem, ha különböző korokban kísérleteket is tettek rá. Az biztos, hogy Esterházytól vagy Nádastól többet tanultam a magyar nyelvről, a nemzetről, a hagyományról, mint bárki mástól. Azt is jó tudni, hogy soha nem egyféle kánon van, hanem sokféle, amelyek versengenek egymással, és mivel az irodalom hagyománya és működési rendszere ilyen, ezért ezzel nincs is baj. Itt élünk, komoly felelősségérzetünk van a magyar irodalom és így az írók iránt, nem fogunk beleállni a politizálásba, hanem tesszük a dolgunkat, ahogy 2011 óta mindig, megmutatjuk az olvasóknak, hogy milyen izgalmas és sokszínű a magyar irodalom. Lehet azt mondani, hogy bizonyos helyekre nem tesszük be a lábunkat, de mi nem szeretjük feladni a helyeinket, és 2011 óta nemcsak jelen vagyunk a PIM-ben, hanem oda-vissza hatottunk is egymásra, ilyen értelemben mi saját magunkért, az írókért és a margós nézőkért felelünk, ezt a szentháromságot soha nem tennénk kockára. Minden igazgatóváltás után szorgosan olvastuk a híreket, interjúkat, beszélgettünk, hogy annak a nyitottságnak és szabadságnak, amit számunkra a Margó jelent, meg tudjunk felelni.

Az őszi Margót október 10-13. között rendezitek a Várkert Bazárban. Milyen új programokra, érdekességekre számíthatnak a látogatók?

Folytatódik a Margó Extra sorozatunk, aminek keretében „híres olvasókat” kérünk fel arra, hogy meséljenek az irodalomhoz fűződő viszonyukról, a legfontosabb olvasmányélményeikről, arról, hogy mit adtak nekik a könyvek. Nyáron Ónodi Eszter, Vekerdy Tamás, Udvaros Dorottya és Noir vendégeskedett nálunk, most Vitáris Iván, Mautner Zsófi és Lovasi András fog fellépni. Csináltunk egy Margó FM nevű alkalmazást, ami afféle „irodalmi rádióként” működik: rövid, öt-nyolc perces verseket, szövegrészleteket lehet meghallgatni rajta keresztül, neves színészek előadásában. UNAMI néven elindítottunk egy százoldalas kiadványt is, ami a fesztiválra jelenik meg Apokalipszis, most? címmel Simon Márton szerkesztésében: ebben megpróbáltuk irodalmi szempontból, verseken, kisprózákon keresztül bemutatni a klímaváltozással kapcsolatos félelmeinket, szorongásainkat. Lesz rendhagyó Krasznahorkai-könyvbemutató is: Haumann Péter olvassa fel a regényt, miközben Miklós Szilveszter dobol a szövegek alá. Az egyik díszvendég Jón Kalman Stefánsson izlandi író lesz, aki a Menny és pokol-trilógiában azzal foglalkozik, hogy milyen szerepe van az irodalomnak egy olyan világban, ahol – mint most, a pusztító aszályokkal, áradásokkal, viharokkal, tűzvészekkel, az egész klímaváltozással – a természet megpróbálja visszavenni a bolygó feletti uralmat az embertől, megpróbál lerázni minket a hátáról. Ő egyébként a feleségével, Sigridur Björnsdottirral együtt az nlc.-vel közösen szervezett, szintén a klímaváltozással és annak következményeivel foglalkozó Félnap a holnapért című programban is előadást tart majd. Nagyon örülök annak, hogy egy ilyen népszerű, nagy látogatottságú online magazinnal közösen indíthattunk programot a Margón: azt remélem, hogy ez az együttműködés olyanokat is elcsábíthat a fesztiválra, akik eddig nem tartoztak a rendszeres látogatóink közé. Annál is inkább, mert igazán megbecsült „nagy nevek”, szerzők is részt vesznek majd ezen a konferencián, beszélgetésen: ott lesz Mérő László matematikus, pszichológus, számos remek tudományos ismeretterjesztő könyv szerzője, Orvos-Tóth Noémi, Réz Anna, de Melinda Gates és Greta Thunberg könyvéről is beszélgetünk majd. Izgalmas témákat fogunk boncolgatni: Nemes Orsolyával és Nyáry Lucával például arról beszélgetünk majd, hogy hogyan dolgozzák fel a fiatalok a klímaszorongást.

Fotó: Neményi Márton

A Margónak deklarált célja az olvasás népszerűsítése.

Igen, szeretnénk megértetni az emberekkel, hogy a könyv nem csak kikapcsolódásra, művelődésre való, hanem arra is, hogy az írók szövegein keresztül, azokat elemezve jobban megismerjük önmagunkat is. A könyv tükröt tart eléd: miközben beleéled magad a történetbe, önmagaddal is folyamatos párbeszédet folytatsz, és ez nagyon jó, nagyon hasznos, nagyon sokat nyerhetünk vele. Ezért is szeretnénk hétköznapi és természetes aktusként bemutatni az olvasást. Mert ahogy Dragomán György szokta mondani: ha nincs az embernek napi harminc perce arra, hogy olvasson, nem éri meg élni.

Jól sejtem, hogy a ti közönségetek jobbára fiatalokból áll?

Igen, a legtöbb látogatónk a 18-45 év közötti korosztályból jön, de az idősebbek is ellátogatnak hozzánk. Annak idején, amikor elindítottuk a fesztivált, kifejezetten az fiatalokat szerettük volna megszólítani, és a mai napig nagyon fontosnak tartjuk, hogy népszerűsítsük az olvasást a körükben. Ez az oka annak is, hogy idén ősszel az Aegon-díjjal közösen szervezünk egy Margó Fakt című programot, aminek keretében Péterfy Gergellyel és a Margó-díjasokkal rendhagyó irodalomórákat tartunk a diákoknak, miközben egy másik teremben irodalmi workshopot rendezünk a tanároknak. Tavaly egy  jótékonysági aukciót is összehoztunk, ahol arra gyűjtöttünk, hogy tizenöt középiskolába eljuttathassuk kortárs magyar szerzők könyveit. A kiadókkal közösen összeállítottunk egy könyvcsomagot, amiben az az évi Margó-megjelenések közül válogattunk, és büszkén mondhatom, hogy ezekben az iskolákban már a tananyagba is beépültek ezeknek a szerzőknek a művei.

Igen, erre tényleg szükség van. Varró Dani ugyan irodalmi tétel lett, de sok tanár mégis amiatt panaszkodik, hogy a kortárs magyar irodalom oktatása nagyon hiányzik az iskolákból.

Ez egy régi vita: az fontosabb, hogy a gyerekek megismerjék a magyar irodalomtörténetet vagy az, hogy jól megtanuljanak olvasni, szöveget értelmezni, a magyar nyelven keresztül ismerjék meg a világukat. Szerencsére, azért vannak, nem is kevesen olyan jó értelemben véve őrült, elhivatott tanárok, akik fontosnak tartják, hogy megismertessék a kortárs irodalmat a diákjaikkal – még akkor is, ha ez nem kerül bele a hivatalos tanmenetbe.

A Margó csapata 2018-ban (fotó: Neményi Márton)

Mondtad, hogy nagyon régóta olvasol. Neked ki adta a kezedbe az első könyvet?

A nagyapám. Neki rengeteg könyve volt, miután meghalt 92 doboznyit csomagoltam össze, jó három-négyezer kötetet. Rajongott az irodalomért, a rendszerváltásig majdnem minden kortárs magyart megvett, de a világirodalmi megjelenéseket és az olyan nagy sorozatokat is gyűjtötte, mint amilyen például a Jókai vagy a Mikszáth összes volt. Tudod, az ő világában, ebben a furcsa budai polgári életben nagyon fontos volt, hogy könyvekkel vegye körbe magát; állandóan olvasott, és rám is átragasztotta ezt a szenvedélyét.  Nekem már gyerekkoromban teljesen természetes volt, hogy levegyek a polcról egy Agatha Christie-t, egy Jókait vagy egy Rejtőt. Mindig könyvek között éltem, és a mai napig lenyűgöz az a tudat, hogy ha felütök egy regényt, azonnal egy egyedi, különleges és varázslatos világba csöppenhetek.