Aktuális

Kalapács alá kerülnek a Jóbarátok ikonikus tárgyai

Most bárki lecsaphat a kilencvenes évek szitkomjának relikviáira.

Bár mai szemmel nézve rosszul öregedett, kétségtelen tény, hogy a Jóbarátok meghatározó élmény volt egy egész generáció számára. A sorozatban pedig rengeteg furcsa vagy különleges tárgy tűnt fel, elég például Joey porcelánkutyájára gondolni, vagy épp arra, amikor lakótársával, Chandlerrel együtt betörők áldozatává váltak, és a lakásukban egy kenun kívül nem maradt semmi.

Ilyen és ehhez hasonló tárgyakra licitálhatnak majd az érdeklődők a Jóbarátok elindulásának 25. évfordulóját ünneplő jótékonysági árverésen, ahol a befolyó összeget a Trevor Project nevű szervezet kapja, amely LMBTQ-emberek jogi képviseletével és öngyilkosság-prevencióval foglalkozik.

Az aukciót decemberben rendezik majd, a kalapács alá kerülő tételek között pedig ott lesz majd például a Jennifer Aniston által alakított Rachelnek az a szett ruhája, amelyben a Ralph Laurenhez ment állásinterjúra, és megszerezhető lesz Ross legendás tatujelmeze is. A legkomolyabb összeget valószínűleg a sorozatban gyakran megjelenő Central Perk kávézó kanapéjáért kell majd kifizetni, amelyen gyakran üldögéltek a sorozat szereplői, de lehet licitálni majd arra a – természetesen nem valódi, hanem gumiból készült – pulykára is, amelybe Monica dugta éppen be a fejét, amikor Chandler először szerelmet vallott neki.

A Jóbarátok szereplői (b-j): Lisa Kudrow, Matthew Perry, Jennifer Aniston, David Schwimmer, Courteney Cox, Matt Leblanc (Fotó: Getty Images)

A Jóbarátok jogdíjait birtokló Warner Bros. előzetesen kiadott közleménye szerint a sorozatban látható relikviákért ezer és 15 ezer dollár közötti összeget várnak majd, vagyis a legolcsóbb tételért bő háromszázezer, míg a legdrágábbakért több mint 4,5 millió forintot kell várhatóan fizetni. Ha valaki nagyon le szeretne csapni a különleges kellékekre, nem kell az Egyesült Államokba utaznia, az árverést szerevező Prop Store ugyanis lehetővé teszi majd az online licitálást is, amelyre december 3–17. között nyílik lehetőség.

Az amerikai cég rendszeresen árverez el különleges filmes kellékeket, idén nyáron lehetett náluk licitálni például arra a baltára, amelyet Jack Nicholson használt a Ragyogás című thrillerben, de kalapács alá került a Samuel L. Jackson által a Csillagok háborúja-filmekben használt fénykard, illetve Michael Keaton Batman-ruhája az 1989-es, Tim Burton által rendezett kasszasikerből.

Az Egyesült Államokban egyébként idén szinte folyamatosan a negyedszázados Jóbarátokat ünneplik különféle rendezvényekkel és különleges, mozis vetítésekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top