Mikor néhány évvel ezelőtt találkoztam vele, még Boróként mutatta be nekem egy ismerősöm. Akkoriban már vállalta a leszbikusságát, de egy teljesen hétköznapi lánynak tűnt, csak a fiúsabb fajtából, aki sosem hord szoknyát vagy blúzt. Mint kiderült, sokkal több volt a felszín alatt, mint arra bármelyik ismerőse gondolt. Néhány hónapja egy posztban Boró Sebiként (Sebestyénként) állt ki a nyilvánosság elé, és közölte, hogy ő bizony egy transznemű fiú. „Azóta sokkal jobban érzem magam. Rengeteget segít, ha az ember felismeri, hogy ki ő, és hol a helye a világban. Sokkal magabiztosabb lettem” – mondja az nlc-nek.
Sebi ugyan már gyerekkora óta érezte a másságát, mégis hosszú folyamat során ismerte fel, hogy rossz testbe született. A 24 éves fiatal az oviban focizott, mindig a fiúkkal játszott, és már akkor is a lányok tetszettek neki. „Gyerekként voltak fontos lányok az életemben, de nem tudtam, hogy ők valójában a szerelmeim. A legjobb barátnőim mindig gyönyörű lányok voltak, akik iránt én többet éreztem, mint barátságot” – emlékezik vissza Sebi. Mint mondja, a családi körülmények sem segítették abban, hogy korán felismerje másságát. Négyéves volt, amikor Budapestről egy zsákfaluba költöztek, ahol 18 éves koráig élt.
A transznemű emlékezés napja
Minden év november 20-án megemlékeznek azokról, akiket a transzneműek iránt érzett gyűlöletből vagy előítéletekből fakadóan öltek meg. Az „emlékezés napját” az 1998-ban meggyilkolt Rita Hester halála kapcsán indították el – az amerikai nő ügye a transzgyilkosságok zöméhez hasonlóan a mai napig nem megoldott. Az elmúlt egy évben 331 transz és gender-nonkonform embert öltek meg a világon. A gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak száma évről évre növekszik.
Sebi környezetében nem volt téma a melegség, nemhogy a transzneműség. Fiatalon vallásos iskolába járt, ahol a másságra mint olyanra elítélendő dologként tekintettek. „A szüleim azért írattak ilyen iskolákba, mert a környéken azok voltak a legjobbak” – magyarázza a fiatal transznemű férfi, akit tanárai és szülei is próbáltak lányos viselkedésre sarkallni, kevés sikerrel. „Az iskolában mindig próbálkoztak a tanáraim. Szerették volna elérni, hogy az ünnepségekre vagy a színházba vegyek fel szoknyát. Ebből mindig nagy viták voltak. Már akkor is nadrágban jártam, és volt egy hírhedt fekete pulcsim is, amit csak ilyen alkalmakra vettem fel. Attól bizony a falra másztak. Előfordult olyan is, hogy hazaküldtek átöltözni, vagy be kellett pótolnom a dolgot egy másik napon, amikor már senki nem volt kiöltözve” – meséli Sebi. Mindezek ellenére úgy gondolja, tanárai és szülei is csak jót akartak a maguk módján, amikor lányosan próbálták öltöztetni. Nem értették, miért nem lehet lányként lánynak kinézni.
Fotó: Neményi Márton
Ebben az időszakban Sebi 18 éves volt, és már tudta, hogy a lányokhoz vonzódik. Eleinte az volt benne, hogy amit érez, az bűn, és kiskorától kezdve rengeteget imádkozott azért, hogy megváltozzon. Még fiúkkal is voltak próbálkozásai, de nem nagy sikerrel. Végül annak ellenére, hogy egy vallásos iskolában tanult, bátor volt, és felvállalta a másságát:
Életemben először elmondtam valakinek, hogy ez van velem, én a lányokat szeretem. Az egyik legjobb barátnőm volt az első, aki megtudta, de onnantól kezdve a többieket is beavattam. Mindenki nagyon jól fogadta a barátaim közül
– mondja.
Sebinek sok erőt adott az is, hogy a barátai mellette voltak, de megjelent apukája is, akivel 10 évvel korábban megszakadt a kapcsolata. „Amikor végzős voltam, ő megkeresett, és elkezdtünk beszélgetni. Éppen volt egy féléves kapcsolatom, egy nagynak hitt szerelem. A szakítás taccsra tett, ekkor felhívtam apámat, és elmondtam neki, hogy leszbikus vagyok. Nagyon jól fogadta, mellettem áll azóta is” – meséli. Sebi az érettségi után Budapestre költözött az apai nagymamájához. Amikor elkezdett a fővárosban tanulni, meglepődve tapasztalta, hogy az iskolában felvállalhatja a másságát, és önmaga lehet. Természetesen kezelte mindenki, hogy a lányokat szereti, és senki nem ítélte el őt emiatt. Ellenben Sebi érezte, hogy valami nincs még rendben, valamit elnyom magában.
„Huszonegy éves voltam, amikor egyik napról a másikra sok apró képkockából összeállt a kép. Végre kimondtam magamnak, hogy fiú vagyok, és nem tűnt olyan kilátástalannak az életem, mint előtte. Hirtelen minden annyira világos lett, és minden értelmet nyert, amit addig nem tudtam hova tenni a lelkemben. Hatalmas sokk volt, de felszabadító” – emlékszik vissza a felismerésre. Sebi ezután rögtön keresgélni kezdett az interneten, így kiderült számára, hogy amit érez, úgy hívják:
transzneműség.
Előtte nem találkozott ezzel a fogalommal, de azt érezte, hogy a leszbikusság nem fedi le azt, ami ő teljes valójában. Azt mondja, soha nem gondolkozott azon, hogy anya szeretne lenni, a szülés gondolata is távol állt tőle. Álmaiban mindig fiú volt, és amikor mesét olvastak fel neki, mindig ő volt a királyfi, vagy a szerencsét próbáló parasztlegény.
Fotó: Neményi Márton
„Emlékszem, gyerekként azért imádkoztam, hogy reggel úgy keljek fel, fiú vagyok. Sajnos ez nem alakult így, de azért érdekes, hogy hiába mondtam ki akkor, csak jóval később tudatosult bennem, hogy az vagyok” – mondja. A felismerés után jött a második coming out a barátok és szülők előtt. Aki már ismerte Sebit, az jól fogadta az újabb bejelentést. A legmeglepőbb dolog azonban akkor történt, amikor egyik reggel elmondta az édesapjának.
Türelmesen végighallgatott, felállt, megölelt, és azt mondta: kisfiam!
Most is libabőrös vagyok, ha rágondolok, mert először hallottam azt a szót, amit mindig is szerettem volna – meséli, majd hozzáteszi: – Anyukámmal egy kicsit nehezebb volt. Láttam, hogy nem élete hírét mondom el neki, de visszafogta magát, és azóta is próbálja elfogadni.”
Az előbújás után Sebi elkezdte összegyűjteni a papírokat a hivatalos nem- és névváltáshoz. A szakvélemények már megvannak, de még nem adta be a papírokat, mert egyelőre fel van függesztve mindenkinek a kérelme – és nem lehet tudni, hogy meddig.
Nem bírálják el a kérelmeket
2018. június 28-tól az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszamenőlegesen felfüggesztette a nem- és névváltoztatásra irányuló kérelmek elbírálását. A felfüggesztést azzal magyarázták, hogy az EU-ban 2018. május 25-én életbe lépett a GDPR, ami a személyes adatok kezelését és védelmét szabályozza, és a kérelemhez szükséges szakvélemények olyan adatokat tartalmaznak, amiket az elbírálási folyamatban résztvevők nem jogosultak megismerni – írta korábban a 168 óra. A Transvanilla Transznemű Egyesület a minisztérium döntése miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ugyanakkor az aktuális helyzetre való tekintettel azt javasolják, hogy az igénylők adatkezelési nyilatkozatot is csatoljanak a kérelmekhez.
A név- és nemváltás mellett a férfivá vagy nővé válás egyik fontos lépése szokott lenni az is, hogy a transzneműek orvosi felügyelet mellett hormonkezelést kapnak, amelynek megvannak a kockázatai és mellékhatásai. Sebi éppen ezért nem szeretné alávetni magát egy ilyen kezelésnek. „Nem érzem, hogy annyival többet adna nekem az, ha lenne borostám, vagy ha kicsit mélyebb lenne az amúgy sem túl nőies hangom. Nekem ez nem adna annyi pluszt, hogy megérje kockáztatni az egészségemet – magyarázza a fiatal, aki azt ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a masztektómián (emlőeltávolító műtéten) mindenképp szeretne átesni: –Ha az meglenne, akkor már társadalmilag teljesen férfinek érezhetném magam, a nyaraim pedig nem szorongással telnének, és nem okozna problémát a nyilvános wc-k használata… Már holnap megcsináltatnám, ha lehetne, de egyrészt sokba kerül, másrészt pedig sok orvos csak a hivatalos papírok jóváhagyása után áll veled szóba.”
Fotó: Neményi Márton
Sebi szeretne minél előbb átesni a változásokon, de már többen nézik őt fiúnak, és egyre kevesebb olyan kérdést kap, hogy „Te most akkor fiú vagy lány vagy?” Úgy véli, Magyarországon nehéz megélni a másságot, de bizonyos szempontból ő a meleg férfiakkal és leszbikus nőkkel ellentétben egy kicsit jobb helyzetben van. „Én férfiként sétálok egy lánnyal az utcán. Régen, leszbikusként, ha a barátnőmmel voltam, folyamatosan titkolóztunk, bujkáltunk, nem voltunk olyan felszabadultak. Most már, ha lenne barátnőm, simán megcsókolnám az utcán, és ebből nem lenne baj, mert az emberek fiúnak látnak” – mondja. Sebi azt tanácsolja sorstársainak, hogy legyenek megértőek a szüleikkel és családjukkal, mert senkinek sem egyszerű ezt a helyzetet elfogadni, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy senki ne nyomja el magában az érzéseit. „Ne hagyd figyelmen kívül, hogy te hogy lennél boldog, és a magad érdekében mindig aszerint lépj, hogy azt te hitelesnek és őszintének tartsd – ne másoknak akarj megfelelni.”