nlc.hu
Aktuális
Az „ördög ügyvédje” blog került fókuszba a nyomozóhatóságoknál

Az „ördög ügyvédje” blog került fókuszba a nyomozóhatóságoknál

A Borkai Zsolt ügyében indult nyomozásokat sorra megszüntetik, a hatóságok eközben kiemelten foglalkoznak az őt lebuktató blog szerzőivel.

 A Magyar Nemzetre hivatkozva írja a Népszava, hogy hamis vád és nagy nyilvánosság miatt elkövetett rágalmazásért hamarosan meggyanúsíthatják az „ördög ügyvédjét”, aki a cikk szerint nem magányos elkövető, hanem több személy egy ellenzéki párthoz közelálló körből. Az MN nem árulja el, hogy melyik párt érintett az ügyben. Megjegyzik, hogy az „ördög ügyvédje” blog tette közzé azt a titokban készült szexvi­deót, amin többek között Borkai Zsolt volt győri polgármester és ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán látható egy jachtos orgián. Hozzáteszik, hogy a szexjelenetek kommentálása mellett a blog szerzője (vagy szerzői) egy sor bűncselekményről is beszéltek, így kábítószer-fogyasztásról, illetve közpénzek ellopásáról, amelyekről bizonyítékokat is ígértek, de ezek a mai napig nem kerültek elő, többek közt ezért az ügyészség bizonyítékok hiányában megszüntette a hivatali visszaélés és kábítószer-használat gyanújával indított nyomozásokat, melyeket a Borkai-botrány kapcsán Tényi István és a győri Párbeszéd feljelentései után indítottak. A Magyar Nemzet kitér arra is, amiről az nlc is beszámolt, hogy zsarolással gyanúsítják a nyomozók azt a két nőt, akik prostituáltként szolgáltattak Borkainak és az ügyvédnek a horvátországi hajóúton, és Póczik József volt válogatott labdarúgót is. 

Győr, 2019. november 7. Borkai Zsolt megválasztott, de a posztjáról november 8-án délutáni határidővel lemondó polgármester a Győri Közgyűlés alakuló ülésén a városháza dísztermében 2019. november 7-én. Fotó: MTI / Krizsán Csaba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top