Aktuális

Gyorsan lezárta a Mihályi Győzőt ért vádakat a Színházi Dolgozók Szakszervezete

Lezártnak tekintik az ügyet, mert a színész szerint alaptalanak a vádak.

Az állami kitüntetéssel is rendelkező ismert színész, Mihályi Győző érintett az újabb zaklatási ügyben, amely az Újszínházban történt. Az ATV Híradónak a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt az üzenetet juttatta el, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre. Ennek a szakszervezetnek Mihályi Győző az elnöke.

Az etikai bizottság ma délelőtt gyorsan le is zavarta a tárgyalni valót, a következő közleményt adták ki:

„2019. december 3-án elektronikus levél érkezett a SzíDosz e-mail-fiókjába. A neve elhallgatását kérő levélíró a SzíDosz elnökével kapcsolatban (a szakszervezeti elnöki tisztséget semmilyen szempontból nem érintő) bizonytalan feltételezéseket ír le.
A SzíDosz elnökségi tagjaiból alakult Etikai Bizottság előtt az Elnök Úr saját akaratából megjelent, válaszolt a kérdéseinkre. Álláspontja szerint a levélíró feltételezései nem felelnek meg a valóságnak. Az Etikai Bizottság a leghatározottabban elítél mindenfajta zaklatást – színházban, és azon kívül. Ha bárkit, bármilyen zaklatás ér, sérelmével jogorvoslatért Bírósághoz fordulhat. Sérelmet szenvedett tagjainknak minden lehetséges eszközzel segítséget biztosítunk. Ezzel az Etikai Bizottság a tevékenységét lezártnak tekinti.”

(via)

(Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top