Ismét megtörtént, ami az elmúlt években nem is egyszer: órákra fogdába zártak valakit azért, mert mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyen állt meg az autójával, és ugyan a hozzátartozójának érvényes kártyája is volt ehhez, az illető nem volt a közelben. A szabályozás ugyanis úgy szól, hogy a kártya csak akkor használható, ha az autóval maga a mozgásában korlátozott ember közlekedik, vagy őt szállítják valahova. Az azonban már többször előfordult, hogy a rendőrök akkor érkeztek, amikor a sofőr még csak várt a hozzátartozójára, és ha a hatóság emberei ilyenkor betű szerint értelmezik a törvényt, akkor valóban „rabosíthatják” az illetőt.
Hasonló eset történt nemrégiben egy háromgyermekes anyával és egy apával is, aki látássérült fiát várta az autónál.
Rossz időben, rossz helyen
De nem csak egy vitatott parkolásból lehet pillanatok alatt rémálom. Magyarországon olyanok az előzetes letartóztatás feltételei, hogy néha elég rossz helyen lenni rossz időben, egy diákcsínyt elkövetni, vagy csak feledékenynek lenni, és órákra, sőt napokra rács mögé kerülhet bárki – még kiskorúak is.
2010-ben például három tizenöt éves lány a tanévnyitó után „heccből” eltett néhány olcsó bizsut egy fővárosi boltban, de lebuktak. Kétségkívül hülyeséget csináltak, persze, de volt náluk pénz, nem volt szükségük rá, hogy ezt tegyék, rögtön vissza is adták a három, pár ezer forintos ékszert. Viszont mivel tetten érték őket, elő is állították a kihallgatáshoz. Az azonban már kevésbé érthető, hogy utána elzárásban tartották őket hetvenkét órára. Még az iskolai egyenruhájukban, magas sarkú cipőben voltak, fáztak és annyira ki voltak borulva, hogy egyiküket pszichiátriára kellett szállítani. De hiába bánták már, amit csináltak, a szabály az szabály – ebben az esetben legalábbis nem voltak engedékenyek a kihívott rendőrök. Mert sokszor az ő mérlegelésükön is múlik a dolog. Ügyvédjük akkor úgy nyilatkozott: érthetetlen a rendőrség eljárása, hiszen a fiatalkorúak elismerték és megbánták tettüket, a kár megtérült, a bírósági döntést megelőző őrizetre szerinte nem volt semmi szükség.
Folyamatosan sírtak, nem tudták abbahagyni. Nagyon meg voltak ijedve, nem történt velük eddig még hasonló sem. Hiába kérdeztük a rendőröktől, hogy miért van erre szükség, nem mondtak semmit
– mesélte a stop.hu-nak az édesanya, akinek csak annyit engedtek, hogy egy váltás ruhát beadjon a lányának.
2010 előtt egyébként a fiatalkorúak védettebbek voltak, például nem lehetett kisebb súlyú szabálysértésért elzárásra ítélni őket. Ám mivel a társadalom időről időre szigorítást követel, olykor meg is kapja. Abban az évben módosították a szabálysértési törvényt, és a Magyar Helsinki Bizottság már akkor tiltakozott. Szerintük nem lenne szabad rögtön egy ilyen kemény eszközhöz nyúlni, hiszen egy ilyen fiatalkorúnak inkább segítségre és nevelésre lenne szüksége. A belügyminiszter akkor azzal indokolta a döntést, hogy különben eszköztelenek lennének a fiatalkorú elkövetőkkel szemben, és hogy ők csak tanulnak ebből.
Fiatalkorú elítéltek a Szőlő utcai Javítóintézetben (Képünk illusztráció. Fotó: Hernád Géza)
Tizenévesek zárkában
A tiltakozások ellenére a helyzet azóta sem változott érdemben. Tavaly két éjszakát töltött zárkában egy tizenhét éves, nyíregyházi lány, akinél állítása szerint véletlenül maradt egy krém az illatszerboltban, mert apja sürgette, hogy menniük kell. Elnézést kért, és vita nélkül visszaadta az egyébként 1590 forintba kerülő kozmetikumot. A biztonsági őr azonban nem engedte távozni, hanem rendőröket hívott, akik bevitték a lányt az őrszobára, apját sem engedték be hozzá órákig.
Mivel másnap nemzeti ünnep volt, a fiatal csak két nappal később kerülhetett a bíró elé, addig a fogdában szenvedett, ami enyhén szólva is aránytalannak tűnik a cselekményhez képest. Csak két nap, gondolhatnánk, de képzeljük el, hogy ilyen véletlen bármelyikünkkel megtörténhet. Mégis hogyan éreznénk magunkat rácsok között, elszigetelten, kiszolgáltatva? A lány végül mindössze szóbeli megrovást kapott. Csakhogy közben átélt egy traumát, amiből ki tudja, hogyan jön ki.
„A büntetés nem hatékony, sőt kontraproduktív” – nyilatkozta az nlc-nek Herczog Mária szociológus, ifjúságvédelmi szakember.
Hogy egy gyerek tiltott dolgokat követ el, az mindig egy folyamat, amiben a környezet is vastagon benne van
– tette hozzá. – Egészen kicsi kortól tanítani kellene őket önismeretre, konfliktuskezelésre, erőszakmentes kommunikációra, ez kompenzálhatná az esetleges családi hátrányokat. Ha viszont már megtörtént a cselekmény, akkor minden esetben meg kellene vizsgálni, hogy mi vezetett odáig. Bár fizikailag sokszor felnőttnek tűnnek a tinédzserek, szokásaikat, lelkivilágukat tekintve még gyerekek.”
Nagyon kell vigyázni arra is, hogy valaki milyen társaságba keveredik, hiszen néha az sem számít, ha nem ő maga az elkövető, csak épp ott volt a helyszínen. Ha meggondoljuk: melyikőnk gyerekkorában nem fordult elő olyan a suliban, hogy az erős fiúk körbeálltak egy gyengébbet, és elszedtek tőle egy pólót vagy egy tornacipőt? Kamaszos butaságnak tűnik, de sokkal több lehet ennél. Büntetőjogilag csoportos rablásnak számít, és ha a rendőrség tudomást szerez róla, akkor egy átlagos tinédzser elég nagy bajba kerülhet.
Bence mindent elvesztett, pedig semmit nem csinált
Olykor a felnőttkor sem véd meg attól, hogy egy szerencsétlen ügy miatt valakinek kettétörjön az élete. Sőt, akkoriban már több a vesztenivalója is talán. Ez történt Bencével, aki – ahogy mondani szokták – rendezett családi háttérrel rendelkezett, sosem volt ügye a rendőrséggel, dolgozott, munkahelyén megbecsülték. Esete hét évvel ezelőtti, de élete azóta sem tért vissza a régi kerékvágásba, pedig mindössze annyi történt, hogy szurkolótársai egy focimeccs utáni, átlagos összeszólalkozásban elvettek az ellenfél egyik drukkerétől egy focisálat. Bence a vallomása szerint nem csinált semmit, csupán jelen volt, de az ügyészség rablásnak minősítette az esetet, Bencét pedig közreműködőnek. Még az éjjel előállították, majd huszonhat napra előzetes letartóztatásba helyezték.
A törvény szerint akkor van lehetőség letartóztatásra, ha joggal feltételezhető, hogy az illető elszökik, újabb bűncselekményt követ el, esetleg befolyásolja a tanúkat és ha más módon, például házi őrizettel nem érhető el ugyanez. Ezért is érthetetlen, hogy Bencénél miért volt szükség erre.
Végül jogerősen egy év szabadságvesztésre ítélték, és bár a végrehajtást felfüggesztették, ez már nem segített azon, hogy Bence rabosítva töltött egy hónapot, sőt bent többször megverték, megalázták – mint mondja, az őrök beleegyezésével. Édesanyját mindössze egyszer hívhatta fel öt percre.
„A letartóztatást arra találták ki, hogy akadálytalanul lefolytathassanak egy büntetőeljárást – mondja Ivány Borbála ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa. – Szóval itt egyáltalán nem büntetésről van szó, az majd csak utána következhet, de van, hogy nem is következik, mert nem emelnek vádat. Persze akik letartóztatásba kerülnek, azok jelentős részéről később bebizonyosodik, hogy megalapozott egy vádemelés, más kérdés, hogy mi az arányos reakció. Amilyen sokáig fenntartják a letartóztatást, az már sokszor nem megalapozott, legalábbis mi ilyen ügyekben nyertünk az Emberi Jogok Európai Bíróságán.”
Különösen kirívó annak az értelmileg enyhe fokban sérült, tanulásban akadályozott, akkor szüleivel és három testvérével közös háztartásban élő fiatalkorúnak az esete, aki összesen több mint másfél évig volt előzetes letartóztatásban. Kezdetben tanú, majd gyanúsított lett. A vád ellene csoportos rablás, melynek során a tárgyi kárérték összesen 23.000 Ft. Az előzetest később nyomkövető és házi őrizet váltotta fel. Az előzetes letartóztatás amúgy az egyik legszigorúbb kényszerintézkedés különleges szabályokkal, miközben még nincs jogerős ítélet. Időközben az ő ügye is az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került. Ennek során a magyar kormány és a sértett között az eljárásban egyezség született, ami azt jelenti, hogy a jogsértés miatt a kormány ítélet nélkül is vállalta a kártérítés megfizetését az előzetes letartóztatás indokolatlansága miatt.
„A hatóság döntését sokszor sajnos az elkövető szociális helyzete is befolyásolja – folytatja Ivány Borbála. – Például azokat, akik gyermekotthonban élnek, hajlamosak előbb letartóztatni. Pedig
kisebb súlyú cselekményeknél célravezetőbb lenne közösségi mediáció vagy a helyreállító igazságszolgáltatás eszközei, vagyis olyasmik, amivel az illető jóváteheti azt, amit elkövetett, és könnyebben vissza tud illeszkedni a közösségbe.
Szabadságelvonást – pláne fiatalkorúaknál – csak végső esetben volna szabad alkalmazni, esetleg letölthetnék otthon. Mi úgy látjuk, hogy a bírák, akik letartóztatják az embereket, nem is látnak börtönt belülről.”
Lenne más megoldás… de nincs
Az „otthoni letöltés” lehetne a házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom, vagyis a bűnügyi felügyelet, esetleg a sértettől való távoltartás, mindezt óvadékkal, lábpereccel, a rendőrségen való rendszeres jelentkezéssel be lehet biztosítani. Mégis az eseteknek csupán tíz százalékában választják ezt a megoldást. Mindeközben a jogerős ítélet nélküli fogva tartás lényegében előrehozott büntetés, csakhogy az ártatlanság vélelme így nem sokat jelent a gyakorlatban.
Az új büntetőeljárási törvény ugyan kimondja, hogy a fokozatosság, szükségesség és arányosság elve kell, hogy érvényesüljön az eljárásokban, de a szemléletváltásból még nem sok érezhető. Magyarországon jelenleg is több mint kétezren vannak előzetes letartóztatásban.
„A jog lehetőséget ad bizonyos jogértelmezési mozgástérre egy adott ügyben, arra viszont nem, hogy a végrehajtó hatalom a joggyakorlás helyett a törvényeket helytelenül értelmezze, vagy azokat felülírja – szögezi le Ivány Borbála. “Mindenkinek biztosítani kell a tisztességes büntetőeljáráshoz való jogot és az ártatlanság vélelmét. Bűnmegelőzés helyett ne a bűnismétlésnek és a törvénytelenségnek ágyazzunk meg! Az igazságszolgáltatás szolgáltasson valódi igazságot, egyenlő mértékkel és kiszámítható értékkel, és ne törjön pálcát idejekorán fiatalok, esetlegesen ártatlan emberek felett.”
Rendőr kísér egy fiatalkorú fogvatartottat a Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézetben (Képünk illusztráció. Fotó: MTI / Cseke Csilla)
Most újra megkerestük Bencét, aki évekkel ezelőtt amiatt a bizonyos szurkolói sál miatt került bajba. Angliában találtuk meg, így online tudtunk vele beszélgetni. „Már túlléptem azon, ami történt, de azért nem múlt el nyomtalanul az a huszonhat nap. Elvesztettem a munkahelyemet, aztán a »múltam« miatt nem tudtam sehol elhelyezkedni, meg voltam bélyegezve. A testvérem akkor már Angliában dolgozott, nem tudtam mást tenni, kijöttem utána, hátha itt nem érnek utol a dolgok. De ettől még a reptéren többször félreállítottak, mint büntetett előéletűt.
A börtönlét? Eléggé amortizálja az embert, valahogy hirtelen kellett felnőnöm abban a helyzetben. Nem számíthattam senkire, nem állt mellém senki. Ott aki szól az őrnek, azt még inkább kipécézik.
A családom is nagyon rosszul viselte a helyzetet. Nem tudtak semmit felőlem, szinte nem is tudtam velük kapcsolatba lépni. Meg a horribilis körülmények… erre nincs jobb szó. Egy lyuk az egész, kosz van, összecsipkedtek a poloskák. Voltam tizenkét fős zárkában is, épphogy meg lehetett mozdulni… Miközben inkább csak egy hecc volt, amit elkövettem, nem éreztem nagy súlyúnak, még csak nem is sérült meg senki.
Itt, Angliában jól érzem magam, a munkahelyem nagyon jó, a vendéglátásban egy éven belül menedzser lettem. A munkatársaim tudnak mindenről, de senki nem néz le miatta. Már nem nagyon foglalkozom vele, ez a múlt. Ettől függetlenül végig fog kísérni, és hát azért szeretnék hazamenni valamikor – mégiscsak Magyarország az otthonom.”
