A 24.hu tudta meg, hogy a Budapest XII. kerületi Budapesti Gazdasági Centrum Budai Középiskolájában kabátban töltik a diákok a téli hónapok tanóráit az osztálytermekben és a folyosókon egyaránt, a földszinti tantermekben gyakran 20 fok alatt van a hőmérséklet, a tornaterem öltözőjében pedig mindössze 16 fokot mértek, kabátban folyik a tornaóra. A probléma évek óta fennáll, de senki nem tesz semmit.
A lapnak nyilatkozó diák szerint hiába beszélnek a problémáról, az iskola vezetése nem tesz semmit, miközben gyakran úgy érkeznek meg a tantermekbe reggelente, hogy le vannak kapcsolva a radiátorok.
Az egyik diák 2016-ban kezdte meg tanulmányait az intézményben, a probléma pedig már akkor is fennállt. Elmondása szerint a testnevelésórákon a futást és a gimnasztikai gyakorlatokat kabátban hajtják végre a diákok.