nlc.hu
Aktuális
Több ezer gyerekpornóképet találtak a volt perui nagykövet számítógépén

Több ezer gyerekpornóképet találtak a volt perui nagykövet számítógépén

Akár három évet is kaphat a gyerekpornó birtoklásával vádolt volt perui magyar nagykövet.

Idén tavasszal állhat bíróság elé Kaleta Gábor, a posztjáról még tavaly leváltott perui magyar nagykövet – írja az Index. A rendőrség és a TEK is tagadja, hogy ők hozták volna haza a diplomatát a dél-amerikai országból, külügyi források szerint nem önszántából jött, hanem ketten is kísérték. 

A portál értesülései szerint a Fővárosi Főügyészség a Budai Központi Kerületi Bíróságon emelt vádat Kaleta ügyében. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a nyilvánosság előtt nem indokolta a nagykövet visszahívását, csupán a Magyar Közlönyben tettek közzé tájékoztatót a felmentéséről – ez törvényi kötelezettségük. 

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az Index rákérdezett a főügyészségnél, hogy megerősítik vagy cáfolják-e a vádemelés tényét a Peruból hazahozott, korábban magyar diplomáciai testületnél szolgáló férfi ellen, amire azt a választ kapták, hogy a megadott paraméterek alapján egy ügyet lehet azonosítani, amelyben a Fővárosi Főügyészség 2019 novemberében vádat emelt. 

A Fővárosi Törvényszék szóvivője az RTL Klubnak nyilatkozva elmondta, hogy Kaleta Gábor számítógépein 19 ezer pornográf felvételt találtak, amelyek kiskorúakat ábrázolnak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top