Aktuális

Romániában is megjelent a koronavírus

A 20 éves beteg egy olasz állampolgártól kaphatta el a vírust.

Romániában is megjelent a koronavírus: az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést – közölték szerda este az egészségügyi minisztérium illetékesei.

A jelenleg karanténban lévő 20 éves férfi egyelőre tünetmentes. Azért vettek tőle mintát, mert egyike annak a 44 román állampolgárnak, aki a múlt hét végén érintkezésbe került egy 71 éves olaszországi koronavírus-fertőzéses beteggel, akiről kiderült, hogy kórházba kerülése előtt felesége romániai rokonságánál járt látogatóban.

A férfit, aki az olasz állampolgár romániai vendéglőjében dolgozott, Bukarestbe szállítják. Hét, vele egy lakásban élő családtagjánál a koronavírusteszt negatívnak bizonyult: ők egyelőre otthonukban maradnak hatósági őrizet alatt – közölte Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi államtitkára.

szájmaszk koronavírus

(Illusztráció: Getty Images)

A Matei Bals járványügyi intézetben további 33 olyan minta ellenőrzése van folyamatban, amelyet az olaszországi beteggel érintkezésbe került román állampolgároktól vettek a hatóságok. A bukaresti egészségügyi hatóságok szerda délutáni közlése szerint országszerte 69 embert helyeztek karanténba, 4418-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan országokból tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.

Romániában a vírus olaszországi terjedése váltott ki fokozott aggodalmat. Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

Olvass még a témában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top