nlc.hu
Aktuális
Népszokások: március 4-én, Kázmér napján futkoss a ház körül!

Népszokások: március 4-én, Kázmér napján futkoss a ház körül!

A régi népszokások szerint március 4-én, Kázmér napján már igazán el lehet kezdeni felkészülni a tavaszra.
népszokás március kázmér patkány

A férfiak végre megkezdhetik a munkát a földeken, a méheket ki lehet engedni a kaptárakból, míg az asszonynép ettől a naptól kezdve már sokkal több feladatot láthat el a házon kívül is, nem csupán odabent. Hosszabbak a nappalok, több a fény… és a patkányok.

Kázmér napjának fontos feladata ugyanis elűzni a patkányokat, amely a népi hagyományok szerint ismét az asszonyokra háruló teendő. A feladat igencsak mókás, a gazdasszonynak ugyanis mogyorófavesszővel a kezében, a ház falára suhintgatván háromszor körbe kell szaladnia a házat. Ettől a patkányok jól megijednek és elmenekülnek. Ha újhold is van ezen az éjszakán, az különösen segíti a folyamatot.

A 2020-as évi holdnaptár szerint viszont újhold idén márciusban huszadikán lesz legközelebb, úgyhogy marad a mogyorófa-vesszőzés. Őseink nem aprózták el ennek a napnak a jelentőségét, ugyanis a népszokás szerint feladatot kaptak a gyerekek is. Ők Kázmér napján azon versenyezhetnek, ki tud elkapni több menekülő patkányt. 

2020-at írunk, így igazából kíváncsiak vagyunk, a 21. században létezik-e még olyan település, ahol él ez a Kázmér-napi szokás. De a lényeg: örüljünk annak, hogy most már látványosan itt van a tavasz, a természet számtalan módon jelzi is ezt már. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top