Aktuális

Koronavírus: ezt kéri a hatóság minden vásárlótól

Az Országos Kereskedelmi Szövetség a családok biztonsága érdekében minden vásárlónak az alábbiakat javasolja.
Koronavírus, bevásárlás

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalatai (ALDI, AUCHAN, LIDL, METRO, PENNY MARKET, SPAR, TESCO) folyamatosan figyelemmel kísérik a piaci helyzetet, a Szövetségélő kapcsolatot tart fenn, és együttműködik minden érintett területen a veszélyhelyzet kihirdetése után a kormánnyal, a hatóságokkal és a beszállítókkal – olvasható a szervezet pénteki közleményében.

Az elmúlt hetekhez hasonlóan most is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a megnövekedett keresletet kezelni tudják. Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy-egy rövidebb időszakban egy-egy áruházban egyes cikkek kitöltési üteme az árupótlás (rendelés a gyártótól, szállítás, rakodás) időigénye miatt a szokásosnál hosszabb lehet. Az áruházak eddig pótolni tudták a polcokról kifogyott élelmiszereket, mivel a gyártók a kereskedők rendeléseit teljesítik.

Az OKSZ tagvállalatai továbbra is azt javasolják, hogy a lakosság ne halmozzon fel otthonában feleslegesen sok élelmiszert. A kiegyensúlyozott áruellátás mellett az OKSZ tagvállalatai megkülönböztetett figyelmet fordítanak a vásárlók és alkalmazottaik biztonságára, és minden elvárható intézkedést megtesznek a jövőben is.

A családok biztonsága érdekében a következőket javasolják:

  • Lehetőleg ne a csúcsidőszakban menjünk vásárolni. A kisgyermekeket, ha az otthoni felügyelet megoldható, ne vigyük magunkkal.
  • Az eladótérben a vásárlók tartsanak biztonságos távolságot egymástól, a polcok előtti válogatás, vagy a csemegepult, a pénztár előtti sorban álláskor, a lehetőségekhez igazodó észszerű mértékben.
  • Javasolják a készpénz nélküli fizetéseket, ami gyorsabb és kényelmesebb is.
  • Ahol lehet, használjuk az önkiszolgáló pénztárakat.
  • Vásárlás közben is fordítsanak a vevők figyelmet az egészségügyi szakemberek ajánlásaira: a vásárló se érintse meg az arcát, különösen az ajkakat, az orrát és a szemét kézzel.
  • Kövessük a köhögés és a légzés higiéniai protokollját. Köhögés vagy tüsszentés esetén takarjuk el a szánkat és az orrunkat egyik könyökkel, vagy zsebkendővel, a lehető leghamarabb dobjuk be a zsebkendőt egy zárt szemetesbe. Az áruházban a vevők ne köhögjenek vagy tüsszentsenek az ott tartózkodókra vagy a kihelyezett termékekre.
  • A válogatható friss árut (elsősorban péksüteményt) puszta kézzel ne fogjuk meg, használjunk erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy eladótéri műanyag zacskót, vagy papírzacskót, amibe be is csomagolhatnak.
  • Védőmaszkok nem ajánlottak az egészséges emberek számára.
  • Az elektronikus kereskedelem során a megrendelőket kérik, jelezzék rendeléseik leadása során, ha egészségügyi okok miatt zárt területről kérnének kiszállítást és az esetleges lezárás pontos határvonalát. Az áruházak munkatársai veszélyeztetett területekre nem léphetnek be, így a megrendelt áru átadását (amit csak a zárt terület határa előtt tudnak elhelyezni) és az átvétel igazolását elektronikus úton lehet rögzíteni (például sms, vagy e-mail útján). Készpénzes és helyszíni kártyás fizetés, bármilyen közvetlen fizikai érintkezés a lezárt területen tartózkodóval ilyen esetekben nem lehetséges.

Az OKSZ tagvállalkozásai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kereskedelmi egységek tiszták és higiénikusak legyenek.

A legfrissebbek a koronavírusról az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése