Aktuális

Koronavírus Ausztriában: a fővárosban ingyenes lett a parkolás

A koronavírus következtében az autózás és a biciklizés szerepe is felértékelődött Bécsben. Tömegközlekedés helyett most jobb, ha az emberek ezt a két közlekedési eszközt választják.

A koronavírus elleni védekezés jegyében Bécs mindent megtesz a biztonságos közlekedés elősegítéséért. Mától 10 ezer új parkolóhelyet bocsát az osztrák főváros a lakók rendelkezésére. Az emberek ezentúl teljesen ingyen állhatnak majd a parkolókba.

Fotó: Kentaroo Tryman/Getty Images

Fotó: Kentaroo Tryman/Getty Images

A tömegközlekedés a koronavírus-fertőzés veszélye miatt jelenleg kerülendő, ezért a legtöbben autóval intézik teendőiket. Ez azonban azt is jelenti, hogy megfelelő mennyiségű parkolóhelyre van szükség. A mozgássérült parkolókban vagy a rakódóterületeken viszont továbbra sem szabad megállni.
 
Azokra is gondolt a város, akik hosszabb időre hagynák magára járművüket. Michael Ludwig polgármester elmondta, szerdától tízezer darab kedvezményes parkolóhely lesz a mélygarázsokban is, amit napi öt euróért igénybe lehet venni, a hét végére pedig már remélhetőleg a harmincezret is eléri ez a szám.

Aktuális híreink a koronavírus témájában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top