nlc.hu
Aktuális
Egyelőre nem áll le a tömegközlekedés Budapesten

Egyelőre nem áll le a tömegközlekedés Budapesten

Bár a koronavírus-járvány miatt sokkal kevesebben utaznak a BKV járatain, a tömegközlekedés leállítását nem tervezik.

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet elrendelése óta jelentősen esett az utasforgalom a tömegközlekedési eszközökön, a BKV járatainak kihasználtsága átlagosan 30 százalékra csökkent, főleg a belvárosban utaznak kevesebben – számolt be az RTL Híradója.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a hírműsornak úgy nyilatkozott, nem tervezik a tömegközlekedés leállítását, addig járnak, ameddig járni lehet. A teljesítményt próbálják az utasokhoz alakítani.

koronavírus metró

Védőmaszkot viselő utas a 3-as metró Deák téri állomásán
(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A BKK közben arról döntött, hogy a nyugdíjas és a kisgyerekes bérletigazolványokat nem kell meghosszabbítani a veszélyhelyzet alatt.

A BKV több ezer gumikesztyűt, fertőtlenítő gélt és orvosi maszkot osztott ki a dolgozóinak, emellett a sofőröket kordonnal is védik.

A MÁV járatain is felére csökkent az utasok száma a koronavírus-járvány miatt. A vonatokat alaposan fertőtlenítik.

A taxik forgalma szintén visszaesett a járvány következtében. A sofőrök jó része maszkban dolgozik, az utasok után pedig fertőtleníti az autót. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top