Aktuális

Ferenc pápa: „A járvány választás elé állította az emberiséget”

A katolikus egyházfő szerint rettenthetetlenül meneteltünk, azt gondolva, örökre egészségesek maradunk a beteg világban.

Sötétséget és félelmet keltő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.

Ferenc pápa (Fotó: YARA NARDI / POOL / AFP)

Ferenc pápa (Fotó: YARA NARDI / POOL / AFP)

Ferenc pápa kijelentette, rettenthetetlenül meneteltünk, azt gondolva, örökre egészségesek maradunk a beteg világban. Hozzátette, a járvány keltette félelemben elérkezett az ideje, hogy észrevegyük, nem mehet előre mindenki külön-külön a saját útján, csakis együtt haladhatunk tovább.

 

Megemlítette a bátran cselekvő orvosokat, ápolókat, az élelmiszerboltokban dolgozókat, az idősgondozókat, a fuvarozókat, a rendfenntartókat, a papokat és a nővéreket. „Az ima és a csendes szolgálat a győztes fegyverünk” – mondta.

Ferenc pápa a hetek óta lezárt, esős Szent Péter téren, a bazilikához vezető lépcsősor tetején mondta el beszédét. Az imádság után rendkívüli Urbi et Orbi áldását adja. Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozza.

(MTI)

(Kiemelt kép: AFP)

További hírek a koronavírussal kapcsolatban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top