Ahogy azt megírtuk, „a lakosság és a sajtó hiteles tájékoztatása érdekében” keddtől az elhunytak adatait részletesebben közli a koronavírussal foglalkozó kormányzati honlap. Így látható lesz a beazonosított koronavírus-fertőzéssel elhunytak kora és neme mellett az is, hogy a vírusfertőzés előtt is szenvedtek-e már valamilyen krónikus alapbetegségben.
Egyebek mellett tehát nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük – olvasható a tájékoztatásban. Dr. Kunetz Zsombor orvos és egészségügyi elemző Facebook-posztban reagált a hírre: „egyenesen felháborítónak és etikátlannak tartom, hogy a társbetegségeket is megjelenítették. Nem más ez, mint áldozathibáztatás”.
Rendkívül aljasnak nevezte annak a lealkoholistázott 38 éves külföldi állampolgár esetét, akiről számos fotó is megjelent a sajtóban. „Senki nem kérte az alapbetegségek feltüntetését, csak a földrajzi és életkori megjelöléseket.
Amennyiben a Magyar Orvosi Kamara nem indít hivatalból etikai eljárást, akkor én fogom kezdeményezni!” – írja.
Közben a TASZ is megszólalt az ügyben, mint írják, miközben üdvözlik, hogy az adatokat közzétették, azonban az elhunytakat be lehet azonosítani a lista alapján, ami jogsértő. “Nem elfogadható, hogy az adatokat időrendi sorrendben, sorszámmal megjelölve és minden egyes személyhez érzékeny egészségügyi információkat rendelve hozták nyilvánosságra. Mivel az elmúlt napokban és hetekben egyes áldozatok nevükkel és haláluk időpontjával már megjelentek a nyilvánosságban, néhányan az elhunytak közül beazonosíthatóvá váltak, és a szűkebb vagy tágabb környezetük, vagy akár mindenki értesülhetett a súlyos alapbetegségeikről. Ezt semmi nem indokolja, a jelenlegi megoldás tehát szükségtelen és kegyeletsértő.”
A TASZ cikkében azt is közzétette, hogyan lehetne a jelenleg rendelkezésre álló adatokat közzétenni úgy, hogy a közérdek és az egyéni jogok tiszteletben tartása is érvényesüljön.