Aktuális

8 mutációja van már a koronavírusnak

Az új mutációk számos információval szolgálnak a kutatóknak.

A vírusokhoz hasonlóan az új koronavírus is mutálódik, már nyolc törzse van világszerte – közölték amerikai szakemberek. A jó hír azonban az, hogy ezek a mutációk nem veszélyesebbek az eredeti vírusnál – mondta Trevor Bedford, akinek Nextstrain.org nevű honlapja követi a vírus genomját azon minták alapján, amelyeket szerte a világból megküldtek nekik. 

A kutatók azóta vizsgálják az új koronavírus genomjait, hogy az először terjedt át állatról emberre a közép-kínai Vuhan egyik vadállatpiacán múlt év őszén.

„A kérdésre, hogy genetikailag változik-e, a válasz egyértelmű igen – mondta Marc Liptsitsch, a Harvard Egyetem epidemiológusa. – A kérdés az, hogy van-e ezáltal bármilyen fontos változás a vírus fertőzőképességét, vagy más, az ember számára fontos dolgot illetően – tette hozzá.

A megjelenő törzsek csak egy kicsit eltérőek, nincs változás gyilkosságát illetően – mondták a szakemberek.
„A megfigyelt mutációs ráta – havonta két mutáció megjelenése – teljesen normális a többi vírushoz hasonlóan. Az influenzának és a náthának hasonló mutációs rátái lehetnek, sőt influenza esetében akár egy kicsit gyorsabb is lehet új mutáció megjelenése” – magyarázta Bedford.

laboratórium, koronavírus

Német kutatók koronavírus-teszteket végeznek (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)

Aktuális koronavírus-hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése