Dávid (Németország): „Fiatal vagyok, igyekszem odafigyelni az idősebbekre”
Dávid ipari fényezőként dolgozik Németországban, Freiburgban. A munkájában nem érték túl nagy változások, főnökei óvatosan kezelték a helyzetet: megvárták megrendelőik reakcióját, s annak fényében döntöttek további működésükről.
„Nem szűnt meg a munkánk, elkezdtük ledolgozni a lemaradásainkat. Mivel kora reggeltől, a legtöbb kolléga érkezése előtt már teljes védőfelszerelésben (fújóruhában, maszkban, kesztyűben) dolgozom, nincs kontaktom a munkatársaimmal. Fiatal vagyok, igyekszem odafigyelni az idősebbekre. A szüneteket is próbálom úgy kivenni, hogy szellősen elférjünk a teakonyhában, kinti pihenőben. Szerencsésebb vagyok édesanyámnál, aki szintén Németországban él, de a szállodában, ahol dolgozik, mindenkit kényszerpihenőre küldtek. Neki hatvan százalékot fizet a munkaügy, és húsz százalékot a munkáltató.”
Dávid barátnője orvostanhallgató, most lett volna a központi vizsgája, amit a német parlamenti szavazás után elhalasztott az egyetem.
„Barátnőmnek ugrott két féléve, és egy hosszabb téli vakáció. A hallgatókat háziorvosok mellé, vagy kórházakba küldik kisegíteni. Eltűntek a vendégmunkások, szóval az sem kizárt, hogy tanulókat küldenek az idősek otthonába is. Egyébként nagyon sokan álltak önkéntesnek a helyi ellátó szolgálatoknál.”
Szerencsére sportolni, túrázni nemcsak szabad, hanem támogatott is: a szabályok betartásával mindenki kipihenheti magát a friss levegőn.
Emberek ücsörögnek a Dreisam folyó partján, Freiburgban, a járvány idején (Fotó: Patrick Seeger/dpa)
„Rengeteget járok biciklizni, így szemet szúr, milyen látványosan megnőtt a patakparton lebzselők, a túra – és bringaútvonalakon poroszkálók, és az őket ellenőrző rendőrök száma. A helyi klubba tartozó bringások is próbálják figyelemre inteni az embereket, hogy ha lehet, most ne törjék össze magukat – más betegekre kell fókuszálnia a kórházaknak.
A németek bolondulnak a grillezésért, viszonylag korán kezdik. Egész évben, még néha télen is hívnak grillpartikra, de mostanra már tilos a piknik is, így egyre trükkösebb helyeken próbálják kiélni ezt a szenvedélyüket. A rendőrök még az előkertbe, udvarokba is bemennek, ha úgymond kiszagolják, hogy nagyobb baráti társaság vagy család gyűlt össze sütögetni. Volt, hogy mindenkit igazoltattak, vajon egy háztartásba tartoznak-e, vagy kapták-e már hasonló vétségen. Ilyenkor felírják az adatokat, elsőre csak szóbeli figyelmeztetés jár, másodjára eléggé tetemes a büntetés, úgy kéthavi fizetés, amit minden résztvevőnek ki kell fizetnie.”
Dávid szerint Freiburg a németek legnaposabb, legzöldebb városa, ami régóta alternatív irányban fejlődik. Az emberek fegyelmezettek, ha valamit elrendelnek, azt a többség tudomásul veszi és betartja.
„Szegedhez hasonlóan bohém, hippi légkörrel jellemezhetném, ám mostanra úgy eltűntek innen a mindenhonnan duruzsoló-bömbölő, Bluetooth-hangszórós fiatalok gengjei, mintha sose lettek volna.”
Függőágy egy freiburgi ház udvarán (Fotó: Patrick Seeger/dpa)
Heni (Nagy-Britannia): „Megkönnyebbülést éreztem”
Heni hat éve él Londonban, egy tradicionális angol pubban dolgozik. A hely az egyik legnagyobb vendéglátóipari céghez tartozik Nagy-Britanniában, ami hatalmas biztonságot nyújt a jelenlegi helyzetben.
„Gyorsan történt minden. Aggasztóbbnál aggasztóbb híreket hallottunk a kollégáimmal. A munkahelyem kényelmetlenebbé vált, féltünk, hogy túl sok vendég jön, és zsúfolt lesz a pub. A fertőtlenítőszer kimarta az orrunkat, a kezünk kisebesedett a sok kézmosástól.
Áprilisban utaztam volna haza Magyarországra. Névnapom volt, amikor töröltem a repülőjegyet. Sok barát és családtag üzent, hogy felköszöntsenek. Estére összeomlottam. Szörnyen hiányoznak a hozzátartozóim, de nem mertem kockára tenni az egészségüket. Felöltöztem, és elmentem a munkahelyemre. A főnököm merengve szorongatott egy korsó Guinness-t a kezében (karácsonykor ivott utoljára alkoholt). A kolléganőm a pult mögött szintén szavak nélkül tudatta, hogy mit érez. Mind ugyanazt a cipőt hordtuk.”
Heni szerint a rémhírek azóta megszokottá váltak. Március 20-án megszólalt az utolsó harangszó, és minden vendéglátóegység bezárt.
„Hogy mit éreztem akkor? Megkönnyebbülést. A nagy cégnek és az állami támogatásnak köszönhetően a fizetésünk ugyanúgy érkezik, csak 20 százalékkal kevesebb – lényegében fizetett szabadságon vagyunk. Október óta először vasárnaponként is itthon vagyok. A filmeken már nem alszom el a fáradtságtól, az ablakpárkányt pedig miniatűr kertté varázsoltam. Finom és egészséges ételeket eszünk, mert van időm főzni. Végre elolvashatom az összes archeológiai cikket, amit az évek során csak elmentettem. Egyedül a testmozgás hiányzik, de az inkább a dac miatt, mivel manapság mindenki online edzős videókkal árasztja el az internetet, és ez épp az ellenkezőjét váltja ki belőlem: nem-tornázást babkonzervvel a kezemben. Eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, a számoknak hiszek hivatalos forrásból. Ha képben akarok lenni, felütöm az itteni statisztikai hivatal honlapját, ahol feketén-fehéren láthatóak az adatok, amelyeket, ha az elmúlt évekhez hasonlítunk, messze nem olyan drasztikusak, mint amiket a tévéből ömlesztenek ránk. Ettől még nem veszem a helyzetet komolytalanabbul, ugyanúgy betartom az előírt szabályokat.”
Heni kiskertje (Fotó: magánarchívum)
Benjámin (Nagy-Britannia): „A chips és az alkohol nagyon fogyott”
Benjámin január óta szabadúszó fotósként dolgozik egy londoni stúdióban. Henihez hasonlóan elmondta, hogy immunissá váltak a hírekre, tapasztalatai alapján az emberek sokkal lazábban veszik a nehézségeket, mint Magyarországon.
„Március elején kezdtük érezni a stúdióban, hogy hamarosan változások elé nézünk. Először enyhébb korlátozások voltak, bezártak az edzőtermek, mozik, a metró pedig nem állt meg olyan útvonalon, ahol nem volt átszállási lehetőség. Ekkor esett vissza a forgalmunk. Mi egészen addig dolgoztunk, amíg teljesen be nem vezették a kijárási tilalmat, vagyis csak azért mehetsz ki, ami létszükséglet. Ezt nagyon sokan a mai napig nehezen értik meg, a Hyde Park például nyüzsgött az emberektől. Emiatt rengeteg rendőr járkál az utcákon, és drónokkal is figyeltetnek minket. A tömegközlekedést többnyire csak azok használják, akik ilyenkor is kénytelenek munkába járni. Egyébként alapvetően az emberek figyelnek egymásra, sokan álltak önkéntesnek. A kétméteres lépéstávolságot mindenki betartja a boltokban, ahol összesen két vásárló tartózkodhat egyszerre. A vécépapír felvásárlása itt is megindult, a lisztet és a cukrot viszont nem vitte senki. Ellenben a chips és az alkohol nagyon fogyott.”
Benji munka nélkül maradt, de még vannak tartalékai. Az állam három hónapon át biztosítja bejelentett szabadúszóként a bére 80 százalékát. Ezek a juttatások akkor is járnának, ha időközben újra munkába állna.
„A korlátozások előtt bérletet vásároltam a tömegközlekedéshez. Használni már nem tudtam, ugyanis ezután lépett életbe a kijárási tilalom. És képzeld, az utazási társaságtól visszakaptam a bérlet árát! Lehet ezt így is csinálni.”
Szabolcs (Egyesült Államok): „Fegyverrel próbáltak védekezni a vírus ellen”
Szabolcs Floridában, Naples városában dolgozott vendéglátósként egy tengerparti étteremben. Féléves turnusokban vállalt szezonmunkát, következő állomása Michigan lett volna, de munkáltatói két héttel ezelőtt hazaküldték.
„A téli időszakban mindig nagyon sokan vannak arrafelé, mert a tehetősebb észak-amerikaiak ilyenkor szoktak leköltözni a floridai házaikba. Amikor hallottuk, hogy Európában egyre súlyosabb a járványhelyzet, először csak kivettünk pár asztalt. A munkahelyem bezárását sokáig halogatták, mert egyfajta luxus-cateringként üzemel, ahol közétkeztetés zajlik. De március közepére annyira csökkent a forgalom, hogy a munkaidő felében többnyire csak egymást néztük a munkatársaimmal. Ekkor vezették be az első intézkedéseket. Március végén pedig besétáltak hozzánk a HR-es kollégák, akik közölték, hogy a nyári szerződéssel rendelkezők azonnal hívják az illetékes munkáltatókat, s akiknek nincs, azoknak máris intézik hazafelé a repjegyet, mert az étterem bezár. Az én munkáltatóm nem tudta vállalni a foglalkoztatásomat, így haza kellett jönnöm. Indulásra készen, a csomagjaimon ülve töltöttem három-négy napot, mire szóltak, hogy mehetek a reptérre.”
Szájmaszkban utaznak a Metromover-en, a koronavírus járvány idején, Miamiban (Fotó: Joe Raedle/Getty Images)
Florida népességének több mint a fele hatvan év feletti. Szabi szerint az emberek mégsem voltak megijedve, nehezen fogadták el helyzetet, viszont március közepétől eluralkodott a pánik.
„Az amerikai ismerőseim és barátaim nagy része fegyverrel próbált védekezni a vírus ellen. Itt engedély nélkül is hozzájuthatnak, szóval a fegyverboltok teljesen kifogytak az áruból. A Wallmartokat is szinte lerabolták. Vécépapírt rendőri kísérettel osztogattak, fejenként egyetlen darab hatos csomag járt. Voltak, akik balhéztak emiatt, ezért volt szükség rendőrre. Aggódtam az otthon lévő szeretteimért, de Európa Amerikához képest sokkal szervezettebb a járványügyi intézkedéseket tekintve. Nagyobb biztonságban éreztem a családomat Magyarországon, mint magamat Floridában.”
A fegyvereket is felvásárolták (Fotó: Yasin Ozturk/Anadolu Agency via Getty Images)
Sándor (Ausztrália): „Ne számítsunk semmilyen támogatásra”
Sándor testvérével él Ausztráliában, Gold Coast városában. Egy hotel éttermében volt felszolgáló, testvére pedig étteremvezető. Most mindketten elveszítették a munkájukat.
„Remek munkahely volt, szerettük. Március elején kitört a pánik, március végén pedig bezártak a vendéglátóipari helyek. Meglepő, és szerintem nagyon rossz döntés, hogy az iskolák viszont változatlanul működnek. A miniszterelnök nem kegyelmezett nekünk, minden bevándorlót felszólított, hogy menjünk haza, ne számítsunk semmilyen támogatásra. Ez nagyjából másfél-millió embert jelent, akik ugyanúgy fizetik az itteni adót, mint a helyiek. A legtöbb üzlet polcára is bevándorlók munkája által kerülnek friss gyümölcsök és zöldségek. Jelenleg ételfutár vagyok, és néha olyan helyeken takarítunk a testvéremmel, amelyek még nyitva vannak, így legalább keresünk némi pénzt. Nyilván ezt a munkát is bevándorlók csinálják.
Így néz ki a social distancing Bondi Beachen (Sándor fotója)
A legnagyobb fejetlenség és pánik az élelmiszerüzletekben alakult ki. Az emberek tonnaszámra költekeztek. Be is vezették, hogy mindenből egyszerre egyet, maximum kettőt vásárolhatunk. Egyik alkalommal nem engedte a kasszás, hogy két zacskó darált húst vegyünk, hiába mondtuk, hogy ketten vagyunk. Épp a napokban olvastam, hogy egy ausztrál vásárló vissza akart vinni 4800 guriga vécépapírt, és 150 liter kézfertőtlenítőt, hogy adják vissza az árát. Sokan túllőttek a célon.”
A vásárlási lázon kívül nem volt nagyobb pánik. Jó idő van, az élet nem állt meg, a partok és strandok minden nap megtelnek, az idősek pedig változatlanul közlekednek.
„Nem igazán foglalkoznak a vírussal. Betartják a két méteres távolságot, de ennyi. Talán annyival lett csendesebb az ország, hogy nincsenek már hétvégi bulik. A konditermek is bezártak, így sokan az óceánpartra járnak sportolni. Megfordult a fejünkben, hogy hazamegyünk a családhoz, jó lenne velük lenni, de figyelembe véve az itteni lazább intézkedéseket, félünk, hogy csak hazavinnénk a vírust. Inkább maradunk, megpróbáljuk átvészelni. Kemény fából faragtak minket.”
Szerző: Rimóczi Ancsa, Centrál Médiaakadémia
