
Első körben várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során, míg a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek, pünkösdig pedig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban – tudta meg a Magyar Nemzet. A nagyobb alapterületű üzletek újranyitására május második felében vagy a hónap vége felé számíthatunk.
Várhatóan mind a vásárlóknak, vendégeknek, mind pedig a velük kontaktusba kerülő alkalmazottaknak kötelező lesz majd védőmaszkot viselniük.

Valószínűleg kötelező lesz a védőmaszk (Illusztráció: Getty Images)
Számítani kell továbbá arra is, hogy a vendéglátóhelyeken szigorúan szabályozzák majd, hányan tartózkodhatnak egyszerre a vendégtérben, illetve az asztalokat is 1-1,5 méteres távolságra helyezik majd el egymástól.
A boltok nyitvatartási ideje változhat, illetve az önkormányzatok a helyi viszonyokhoz alakítják.
A 65 év felettieknek szóló vásárlási idősávot a jelenlegi háromról két órásra rövidíthetik és várhatóan korábbi időpontban végződik majd.