Aktuális

Azt mondták, ne aggodalmaskodjak, majd megjön, ha megjön – ezért nyitottak újra a szakrendelők?

Olvasónk nőgyógyászati kálváriájáról olvashattok az újranyitott szakrendelésekkel és túlterhelt, információ nélkül hagyott egészségügyi dolgozókkal.

Bár a koronavírus-járvány miatt takarékra tett egészségügyet újraindították, olvasónk, Klára komoly problémába ütközött a szakrendeléseknél.  A 39 éves nő nőgyógyászati problémával szeretett volna orvoshoz fordulni, hogy elkerülje azt, amivel korábban már sürgősségi ellátásban kellett részesülnie. Egyelőre nem sikerült neki. 

Klárának az elmúlt években több nőgyógyászati műtéte volt, a betegségei következtében pedig rendszertelenné vált a menstruációja, amit nagy nehezen, de tavalyra sikerült rendszeressé tenni. „Nagy volt az öröm az utolsó rákszűrésemen, ami negatív eredményt hozott még február elején.” – mesélte. Most viszont visszatértek a problémák és már az újranyitás előtt érdeklődött, mitévő legyen.

Hiába, mert pontos választ nem kapott. 

Mivel számos kérdés és kétely merült fel a szakrendelők újranyitásával kapcsolatban, szerdán Müller Cecília tisztifőorvos az Operatív Törzs tájékoztatóján próbálta az ügyet tisztázni.

Eszerint hivatalosan a helyzet a következő:

A szakorvosi ellátást kizárólag telefonon, előre egyeztetett időpontban lehet igénybe venni. Az egészségügyi dolgozónak ki kell kérdeznie a beteget a bejelentkezés során, ezt szakorvos bonyolítja le, telefonon keresztül. Itt dől el, hogyan irányítja majd a beteg sorsát, illetve tanácsadással is szolgál.

Ha nem kerülhető el a beteg személyes vizsgálata, akkor kell időpontot kérni. Ha egy beteg időpontot kap és megérkezik, pretriázsolás történik: azonosítják, értékelik az egészségügyi állapotát aszerint, hogy koronavírus-fertőzött lehet-e. Akinél nem merül fel a gyanú, mehet tovább a vizsgálatra. Ha gyanús, akkor külön helyiségben látja el külön személy. Az orvosnak jeleznie kell, hogy az intézményében gyanús beteget látnak el, ekkor kérheti a laboratóriumi vizsgálatot is. Minden egyéb beavatkozást csak a teszt eredménye után végezhetnek el. Ez vonatkozik a nem közfinanszírozott intézményekre is. Összegezve: amennyiben valaki személyes, intézményi szakellátásra jelentkezik, megmérik a lázát és kikérdezik, ez alapján elvetik vagy megerősítik a gyanút, hogy fertőzött-e.

Hogy miért is van ennyi kérdés? Múlt héten először még arról lehetett olvasni, hogy a szakrendelésekre jelentkezők közül mindenkinek előre rendelkeznie kell negatív koronavírus-teszttel, csak így látják el az orvosok. Kedden viszont a hvg.hu cikkéből kiderült, a szükséges tesztek elvégzésének feladatát (magánúton elég borsos ára van) az Emberi Erőforrások Minisztériuma a fogorvosi ellátást leszámítva a szakrendeléseknek adta ki, tehát tb-alapon készül, térítésmentes lesz. Az eredményre pár napot kell várni, utána lehet időpontot kérni a szakrendelésre.

A cikkből az is kiderült, hogy a szakrendelések nagy része erre egyáltalán nem volt felkészülve, a hvg.hu 12-ből egyet talált, ahol rögtön időpontot tudtak adni a tesztre.

Elmondták, még fogalmuk sincs, milyen lesz a visszaállás, még mindig egy orvos van

Klára február 15-én menstruált utoljára, és március elejétől home office-ba került a kijárási korlátozások miatt. Márciusban és áprilisban teljesen elmaradt a menstruációja, ami újra aggodalomra adott okot nála. Tudni lehet, hogy komoly stresszhelyzetekben a test bizonyos funkciói felborulhatnak, így van ez a menstruációval is. Klára ráadásul hetente 3-4-szer komolyan edzett, most viszont a karanténban ezt nem tudta ugyanolyan intenzitással végezni. „Értem én, és próbáltam magamat azzal nyugtatni, hogy az ember a jelenlegi helyzetben más ritmust vesz fel, én is sokkal többet stresszeltem, ezek mind befolyásolhatják a ciklust. Viszont, amikor még május elején sem menstruáltam, elkezdtem komolyan aggódni.”

Klára szinte kizártnak tartotta, hogy várandós legyen, még több tesztet is vett, hogy biztos legyen benne. Negatív lett.

Nyitottak a szakrendelők, de elég nagy a káosz

Nyitottak a szakrendelők, de elég nagy a káosz (Fotó: AFP)

A nőnek korábbi súlyos problémáján egy nagyon kedves, felkészült orvos segített, aki sztk-ban is rendel és kórházi háttere is van. Nyilvánvaló volt, hogy Klára szeretett volna nála érdeklődni, hogy a jelenlegi aggodalma valós -e vagy sem. Azonban csalódnia kellett, a szakrendelésen április végén azt a tájékoztatás kapta, hogy az intézmény a koronavírus miatt egyetlen orvost foglalkoztat, és ő is csak meghatározott időpontban van ott, meghatározott betegre.

Felhívtam őket még április végén, akkor azt mondták, ha a negatív a citológiám, ne aggodalmaskodjak, majd megjön, ha megjön. Ők csak kismamákat, vagy életveszélyes eseteket látnak most el. Majd érdeklődjek, ha helyreállt a rend.

Klára próbált megnyugodni, pedig harmadik hónapja maradt ki a menstruációja. Nem győzik a nők figyelmét felhívni a megelőzés fontosságára, csakhogy jelen pillanatban Klárának nem volt esélye felelősségteljesen cselekedni. Nagyon megörült, amikor múlt hét végén bejelentették, hogy bizonyos korlátozások és előírások mellett elindul a szakrendelés. Azonnal hívta újra a rendelőt. „Már ettől a procedúrától gyomorideged van mert, ha szar napja van a nővérnek a telefonba is leüvölti a fejedet. Elmondták, hogy fogalmuk sincs milyen lesz a visszaállás, náluk továbbra is egy orvos van. Azt sem tudták megmondani, hogy a telefonos bejelentkezés majd hogyan fog működni, lesz e több orvos, az én orvosom fog -e rendelni ismét. Neki egyébként írtam külön is, nagyon kedvesen, tisztelettel, de nem válaszolt. Megértem, hisz feje tetején áll az egészségügy, a dolgozóknak is most piszok nehéz. Akartam tudni valakitől, hogy mehetek e, vagy még mindig nem vagyok halálomon, annak ellenére, hogy hasonló okból már volt olyan elváltozásom, ami miatt műteni kellett.”

A válasz továbbra is az volt: nem tudják. Klára azt mondja, még szerencse, hogy a nővér türelmes volt, ugyanakkor sokra nem ment vele, mert a hangjából és válaszaiból ugyanúgy kiszűrődött a tanácstalanság. Tehát nemcsak Klára, de az ott dolgozó sem tudta értelmezni a szakrendelés újranyitását. „Még hétfőn ő azt feltételezte, hogy mivel hüvelyi ultrahangra is szükségem lenne, vélhetőleg mindenképp vinném kellene negatív covid tesztet. Hogy honnan és miből finanszíroznám, arra nem találtunk választ. Illetve bennem is megfordult az, ami másokban is, hogy ha csináltatok is, érvényes lesz -e ez akkorra, amikorra időpontot kapok. Mi garantálja, hogy addigra nem kaptam el mondjuk egy bevásárlás során?” (Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tegnap ugyanezt a kérdést kicsit kikerülve azt válaszolta a hvg.hu megkeresésére, hogy a negatív teszt jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy a páciens fertőzött legyen, de maguknak az orvosoknak és a szakrendelőknek dolga eldönteni, hogy kell -e az időpont előtt újabb vagy sem)

Még hosszabb várólisták lesznek

Klárának tehát egyelőre időpontja sincs, információja sincs. Aggódik. És nem alaptalanul. „Volt már ilyenem, tudom, hogy hová fajulhat a helyzet. Ha egy három hónapos szünetet megint egy 3-4 hetes menstruáció követ, ami nem áll el, és ezért már berohanok az ügyeletre, ahol durván letolnak azért, hogy hol voltam eddig. Tudom, hogy vannak nálam sokkal súlyosabb helyzetben lévő emberek, hogy leterheltek az orvosok, én örülök, hogy még egyáltalán dolgoznak, tudom, hogy olyan kihívás előtt állt az ország, ami előtt még nem. És demagóg, hogy ezt mondom, de eszembe jut, hogy fizetem a tb-t, bajban vagyok, félek egy újabb műtéttől. De attól is félek, hogy érdeklődöm telefonon és megint nincs megoldás csak a vállrángatás és lecseszés, hogy még nem haldoklom, akkor miért zavarok.”

azzal engedtek el telefonon, hogy örüljek, ha őszre sikerül bejutnom az orvosomhoz

Azzal engedtek el telefonon, hogy örüljek, ha őszre sikerül bejutnom az orvosomhoz (Fotó: AFP)

Klára nem engedheti meg magának a magánorvost, de lehet, kénytelen lesz oda fordulni, segítséget kérni hozzá. „Hozzáteszem, utánajártam, kevés működő, elérhető magánrendelés van Budapesten a koronavírus miatt. Vidéken valószínűleg ez még rosszabb. Egy sakkmatt helyzetben érzem magam. Ráadásul azzal engedtek el telefonon, hogy örüljek, ha őszre sikerül bejutnom az orvosomhoz. Tudom, sok orvos barátom van, sok helyen működik az ellátás. De azt is látom, hogy van, ahol nagyon nem.”

A Magyar Orvosi Kamara titkára már az újranyitáskor figyelmeztetett arra, hogy a leállás miatt az eddigi várólisták még hosszabbak lesznek, és a később diagnosztizált súlyos betegségek nagyobb kiadást és esetenként több orvosi beavatkozást és rehabilitációt jelentenek majd.

További cikkek a koronavírus helyzetről Magyarországon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése