Aktuális

Túlterheltek a szakrendelők, alig lehet telefonon időpontot kapni

A koronavírus-járvány miatt rengeteg vizsgálat maradt el, az emberek most tömegével próbálják ezeket bepótolni. Hívnák a rendelőket, hogy időpontot kérjenek, de sokszor senki sem veszi fel a telefont.

Kitartónak vagy szerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy az ember ma egy szakrendelésre telefononidőpontot tudjon kérni, ugyanis sok esetben már odáig is teljesítmény eljutni, hogy valaki egyáltalán felvegye a kagylót.

„Kicsörög, csak nem veszik fel.” 

„Harminc próbálkozás után feladtam.”

„Egy hónap után sikerült ma időpontot kapni.”

Az alábbi kommentek a Győri Petz Aladár Kórház betegeitől származnak egy Facebook csoportban – hozta a hírt az RTL Klub.

A salgótarjáni Szerpentin úti rendelő idén májusban (fotó: MTI/Komka Péter)

A salgótarjáni Szerpentin úti rendelő idén májusban (fotó: MTI/Komka Péter)

Van rá példa, hogy valaki két-háromszáz alkalommal is próbálkozott a telefonálással, mire sikerrel járt. A kórház főigazgatója szerint a járvány miatt félmillió vizsgálat halasztódott el, és most rendszeresen 50-60 ezer ember keresi őket időpontokért. Ugyanannyian fogadják a hívásokat, mint máskor, de ilyen számban a megkereséseket képtelenség kezelni. Arról számolt be, hogy egy nap alatt 2650 telefonos előjegyzésük volt, emellett pedig van még 5-600 beteg, akit úgy rendelnek vissza, hogy tőlük kapják az időpontot.

A helyzet nemcsak Győrben ilyen, országszerte találkozhatunk a problémával. Az RTL Klub stábja például egy budapesti szakrendelőt próbált hívni, ám többszöri próbálkozásra se vették fel a telefont, és egy másik helyen sem jártak sikerrel. A tapasztalat végül az volt, hogy minden második szakrendelővel tudtak csak beszélni.

A szakrendelések és a magyar egészségügy az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top