Aktuális

Nem az a szokatlan, ha ledőlnek a szobrok, hanem az, hogy egyáltalán még állnak

A világ nyugati fele éppen szobordöntési lázban ég, amire sokan úgy csodálkoznak rá, mintha először fordulna elő ilyen a történelemben. Pedig dehogy.

Május 25-én, azaz alig több mint három hete meghalt egy George Floyd nevű afroamerikai férfi, miután Derek Chauvin, a minneapolisi rendőrség egyik tisztje 8 perc 46 másodpercen keresztül térdelt a nyakán. A barbár kivégzés hatalmas felháborodást keltett világszerte, és ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban milyen súlyos problémát jelent még ma is az ún. strukturális rasszizmus, illetve az ettől nem teljesen független rendőri erőszak. Az indulatok azóta sem látszanak csillapodni, sőt: egymást érik a Black Lives Matter mozgalom által szervezett,  vagy azzal rokonszenvező békés demonstrációk és a kevésbé békés utcai zavargások Chicagótól Brüsszelig, Budapesttől Tajpejig, Seattle egyik negyede meg jelenleg úgy néz ki, mintha a Robotzsaru következő részének forgatási helyszíne lenne. 

Mindeközben teljes gőzzel zajlik (vagy hát legalábbis úgy tűnik, mintha zajlana) a Nagy Történelmi Szembenézés, melynek során Amerika a konföderációs-rabszolgatartó múltjához való viszonyulását vizsgálja felül, Nyugat-Európa pedig a gyarmati örökségét: részint emiatt került le egy időre a műsorról többek közt a Waczak szálló talán legnépszerűbb és legtöbbet idézett epizódja, valamint a sosemvolt amerikai Dél csodálatos technicolor nagyeposza, az Elfújta a szél (ezekről itt írtunk hosszabban), illetve ugyancsak ennek köszönhető, hogy mostanában olyan szédítő tempóban dőlnek Nyugaton a szívdöglesztő külsejű, ám sajnos réges-rég elhunyt fehér férfiakat ábrázoló köztéri szobrok, hogy azt követni is nehéz. Amelyiket meg még nem döntötték le, az látványosan inog; vagy legalábbis összevissza van firkálva mindenféle illetlen megjegyzésekkel.

Tüntetől Robert R. Lee konföderációs tábornok richmondi szobra előtt (fotó: Andrew Lichtenstein/Corbis via Getty Images)

Tüntetők Robert E. Lee konföderációs tábornok richmondi szobra előtt (fotó: Andrew Lichtenstein/Corbis via Getty Images)

Annak, aki már – hozzánk hasonlóan – elvesztette a fonalat, itt van egy hosszú, kimerítő és valószínűleg még így sem teljes lista a május vége óta ledöntött, illetve a hatóságok által elszállított (vagy elszállításra ítélt), többnyire konföderációs ikonokat, európai rabszolgakereskedőket, vagy különféle okokból részben, netán teljes egészében vállalhatatlannak tartott történelmi figurákat ábrázoló szobrokról. A kultúrharc legnagyobb vesztese (egyúttal kábé az egyetlen ismerős név innen Közép-Európából nézve) egyértelműen Kolumbusz Kristóf, aki eddig tizenhárom darab szoborral lett szegényebb az Egyesült Államokban – és hol van még a vége (mondjuk a listán azért akad néhány megkérdőjelezhető művészi színvonalú alkotás,  pl. ezzel a szerencsétlen gnómmal tényleg a lefejezés a legjobb dolog, ami történhetett).

A közvélemény tekintélyes része – függetlenül attól, hogy egyetért-e a tüntetőkkel, vagy sem – hajlamos a szobordöntéseket, szoboreltávolításokat és szoborrongálásokat olyan sopánkodva és kéztördelve figyelni, mint valami levendulaillatú biedermeier polgárasszony, merthogy ez ugyebár vandalizmus, ami még a rabszolgakereskedelemnél  is sokkal alávalóbb tevékenység; illetve akadnak olyanok is, akik meg felemelt mutatóujjal fontoskodva szónokolnak arról, hogy nem szabad 21. századi morális mércével mérni egy 18. században élt személyt, hisz akkor még minden másként volt, a férfiak például parókában és harisnyában jártak, cserébe viszont kevesebbet zuhanyoztak. És egyébként is: a múltat nem lehet eltörölni, kiradírozni, meg nem történtté tenni, hanem fel kell vállalni, és le kell vonni belőle a nagy tanulságokat, hogy aztán együtt a fényes jövőbe tekinthessünk.

Bristol nagy jótevőjének, a rabszolgakereskedő Edward Colstonnak a szobra a tengerben végezte (fotó: Giulia Spadafora/NurPhoto via Getty Images)

Bristol nagy jótevőjének, a rabszolgakereskedő Edward Colstonnak a szobra a tengerben végezte (fotó: Giulia Spadafora/NurPhoto via Getty Images)

Ezek persze jogos észrevételek. A szobordöntögetés tényleg vandalizmus (naná, mi más lenne?!), évszázadokkal ezelőtt élt embereken pedig felesleges (vagyis: sokszor felesleges) számon kérni napjaink erkölcseit. Hát, a múlt teljes eltörlése mondjuk már sokkal bonyolultabb kérdés, szóval maradjunk annyiban, hogy 2020-ban, amikor még egy kínos videót sem lehet eltávolítani az internetről, mert fél órán belül ismét felkerül kéttucat példányban, kissé talán ésszerűtlen ilyesmiktől rettegni. Illetve az is biztos, hogy semmiféle múlt nem lett eltörölve attól, hogy Magyarország közterein nincsenek már fertelmes és nyomasztó Lenin- meg Sztálin-szobrok. 

Ugyanakkor azt mintha sokan elfelejtenék a nagy morális pánik közepette, hogy a köztéri szobrok ledöntése nem valamiféle újdonsült antirasszista-antifasiszta-progresszív-stb. hóbort, hanem épp ellenkezőleg: egy szép régi hagyomány. A szobordöntögetés – vagy tágabban a képrombolás – végső soron maga a normalitás, a tradíció, a megnyugtató változatlanság. Hisz amióta szobrok vannak (tippre úgy 5000 éve), azóta ezeket rendszeresen le is döntik – néha épp ugyanazok, akik állították. Jelentős hányaduk ugyanis egyszerűen propaganda, politikai reprezentáció, vagy ha úgy jobban tetszik, alkalmazott művészeti alkotás, és leginkább azt mutatják, hogy egy adott korszakban éppen mit gondolt magáról, a jelenéről és a múltjáról egy birodalom, egy ország, egy nemzet, egy közösség vagy egy politikai kurzus. Vagy még pontosabban: mit akart magáról közölni. Aztán van az úgy, hogy egy idő után már mást gondol (hát, vagy rosszabb esetben egy idegen, megszálló hatalom mondja meg, hogy mit gondoljon).

II. Lipót belga király összefirkált lovasszobra Brüsszelben (fotó: Thierry Monasse/Getty Images)

II. Lipót belga király összefirkált lovasszobra Brüsszelben (fotó: Thierry Monasse/Getty Images)

Tulajdonképpen nem is az a szokatlan, ha úgy hullanak a szobrok, mint a legyek, hanem az, hogy egyáltalán még szilárdan állnak a helyükön. 

Csak néhány példa, direkt a 20. század előttről:

  • Sarrukín, a birodalomalapító nagy akkád király bronzszobrát Ninive bukása után lefejezték, és úgy megcsonkították a korábban elnyomott méd és babiloni lázadók, hogy az már akár egy új műalkotásnak is tekinthető.
  • A történelem első nagy forradalmára és romantikus hőse, Ehnaton fáraó háborút hirdetett a Régi Istenek ellen, és a napkultusz mellett meglepően modern művészeti reformokat, illetve még modernebb terrort vezetett be Kemet földjén, amivel persze nem aratott osztatlan sikert. Halálát követően szobrait elpusztították, nevét pedig mindenhonnan kitörölték. Ehhez képest 19. századi újrafelfedezése óta ő az egyik legismertebb és legnagyobb becsben tartott fáraó; ennyit arról, hogy milyen egyszerű a múltat végképp eltörölni.
  • A szobordöntögetés (és a szobor-újrafelállítás) avatott mestereiről, az ókori rómaiakról végképp hosszú oldalakat lehetne írni: Marius szobrait Sulla pusztította el, Caesar szobrait a köztársaságpártiak, Nerva Domitianus, Caracalla meg Geta szobrait döntette le, és így tovább; hogy az akkoriban divatos, könnyedén és praktikusan lecserélhető fejű szobrokról már ne is beszéljünk.
  • A bizánci képromboló akciókban, valamint az európai reformációs mozgalmakban is számos dühös műkritikus vett részt: bár az indulatok nem elsősorban a szobrok ellen irányultak, azért számolatlanul döntötték azokat is, biztos, ami biztos.
  • A műpártoló reneszánszpápa, II. Gyula gigantikus bronzszobra, amelyet egy  Michelangelo Buonarroti nevű fiatal művész készített, mindösszesen három (!) évig pompázott Bolognában, ugyanis a szentatya ellenlábasa, a város elűzött, majd visszatérő ura, Annibale Bentivoglio 1511-ben leromboltatta, a darabjaiból pedig Ferrara hercege ágyút (!!) öntetett. Az érdekes tények szerelmeseinek azt is eláruljuk, hogy az ágyút úgy nevezték: Giulia.
  • 1776 júliusának elején New York-i amerikai patrióták egy radikálisabb csoportját, a Szabadság Fiait annyira feltüzelte a frissen kelt függetlenségi nyilatkozat, hogy a gyűlölt III. György brit uralkodó lovasszobrához vonultak, és pillanatok alatt szétkapták az egészet; ezzel nagyjából egy időben több más amerikai városban is hasonló jelentek játszódtak le.  
  • A nagy francia forradalom maga volt az ikonoklasztázia csúcsteljesítménye: talán egyszerűbb lenne felsorolni, hogy miket nem romboltak és döntöttek le, vagy dúltak fel a lelkes forradalmárok.  Ez tulajdonképpen elmondható a későbbi francia forradalmi megmozdulásokról is, egészen a párizsi kommünig.
III. György király szobrának ledöntése egy 19. századi ábrázoláson (forrás: Wikipedia)

III. György király szobrának ledöntése egy 19. századi ábrázoláson (forrás: Wikipedia)

És hogy mindebből mi a tanulság? Hát, legfeljebb annyi, hogy a szobrokat időnként ledöntik, ez van. Tapsolni nem muszáj hozzá, de ha a jó ég tudja hány ezer évig képesek voltunk elviselni idegösszeomlás nélkül ezt a népszokást, akkor talán továbbra is menni fog. Amíg nem kerül elő a nyaktiló, addig egyébként sincs olyan nagy gond.

Ja, nagy, szervezett könyvégetésektől nem kell tartani, az egy tök másik műfaj.

Szobordöntés és vandalizmus az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése