nlc.hu
Aktuális
Fura kérdőíveket kell kitöltenie a gyerekeknek az Erzsébet-táborokban

Fura kérdőíveket kell kitöltenie a gyerekeknek az Erzsébet-táborokban

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete aggodalmát fejezte ki az Erzsébet-táborokban kitöltendő kérdőívek miatt.

A Véleményed kincs című, 24 pontos kérdőívet az Erzsébet-táborokban nyaraló gyerekeknek kell kitöltenie és bár a válaszadás elvileg önkéntes, a kérdőívek tartalmát aggályosnak tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyar Hang szerkesztőségéhez eljuttatott közlemény szerint. 

A lap azt írja, a PDSZ szerint már az sincs rendben, hogy „a rászoruló gyerekek táboroztatását egy az egyben egy világnézetileg határozottan elkötelezett, adófizetői pénzekből gigantikusra duzzasztott szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány végzik, miközben a civil szervezeteket Soros-bérenc közelleneségnek kiáltja ki a regnáló kormány”–  áll a szakszervezet közleményében. 

A PDSZ a Facebook-oldalán is közzétette a kérdőívet, amely, bár névtelenséget ígér a kitltőknek, a feltett kérdések alapján nem nehéz beazonosítani az egyes gyerekeket. A kérdőív ugyanis többek között rákérdez, hogy milyen településen élnek, milyen neműek, hányadik osztályba járnak, hány testvérük van, dolgoznak-e a szüleik, vagy például, hogy milyen épületben laknak. 

A PDSZ szerint a kérdőív olyan szubjektív tapasztalatokra és érzelmi viszonyulásokra is rákérdez, amelyeket nem igazán lehet felmérni egy feleletválasztós kérdőíven, arról nem beszélve, hogy az információk egy része szigorúan bizalmasnak minősül. Az egyik kérdés például 1-5-ig tartó skálán kéri osztályozni a gyerekek családját, szüleit, testvéreit, vagy épp a tanáraikat. 

A szakszervezet szerint az így kinyert adatok hasznossága minimum kérdéses, viszont marketing és propaganda kiadványok célzott terjesztésére alkalmasak, mint ahogy ara is, hogy jövőbeni – egyelőre nem ismert – dokumentumok számára statisztikai adatokat szolgáltassanak. 

A Magyar Hang felhívja a figyelmet, hogy az Erzsébet-táborokban való részvételnek nem feltétele a kérdőív kitöltése, a gyerekek szüleinek vagy gondviselőjinek kifejezetten egy erre vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatot kell kitöltenie. 

Fura kérdőíveket kell kitölteni az Erzsébet-tábor gyerekeinek

Képünki illusztráció (Fotó: Getty Images)

A PDSZ „sima adathalászatnak” nevezte a kérdőívezést, annak tartalma ugyanis nem összevethető az éves kompetenciamérések során alkalmazott hasonló kérdőívekével. 

A Magyar Hang értesülései szerint a szakszervezet az alábbi kérdéseket tette fel a kérdőívvel kapcsolatban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak:

  • Milyen kapcsolatban áll a Kopp Mária Intézet az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvánnyal?
  • Milyen szakmai testület, milyen elvek mentén, milyen céllal dolgozta ki a táborokban használt kérdőíveket?
  • Milyen formában fogják feldolgozni a kapott adatokat?
  • Mikor, milyen formában fogják nyilvánosságra hozni a felmérés eredményeit?
  • Mi történik a kitöltött kérdőívekkel?

Amíg az államtitkár nem ad választ ezekre a kérdésekre, a PDSZ törvénytelen adatgyűjtésnek tekinti a kérdőíveket, illetve olyan provokációnak, amelyről az oktatsásirányítás sem tud. 

Maruzsa Zoltán a következő választ küldte a Magyar Hang szerkeszttőségének: „Sem nekem, sem az államtitkárságnak nincs köze semmiféle kérdőívezéshez az Erzsébet Táborokban, így a kérdéseire sem tudok válaszolni. Javaslom, keressék meg a  Kopp Mária Intézetet vagy az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványt.”

További cikkeink az oktatással kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top