2020. Június 09.

Kimondom: szerintem egyáltalán nem sikertörténet a digitális oktatás

Nem lehet egyszerre dolgozni és gyerekeket is tanítani, ráadásul az utóbbihoz a legtöbb szülő nem is ért. Állandó lelkiismeret-furdalás, elmaradás a feladatokkal, a társadalmi olló meg egyre nyílik.

Belső Olga

A kormány szerint sikeresen vizsgázott, sőt, bevált a digitális oktatásra való átállás, azonban nemcsak úgy érzem, de bármerre nézek, akkor is azt látom, hogy nem, egyáltalán nem volt sikeres. Tűzoltásnak jó volt, de sikernek még a legnagyobb jóindulattal sem mondanám. Számos szülőtársammal egyetértünk abban, hogy életünkben nem voltunk ennyire hullafáradtak, és már hétfőn a hétvégét várjuk.

De ami fontos: végre létrejött a tanár-szülő egységfront. Úgy értem, olyan tanárral sem nagyon találkoztam mostanában, aki ne fohászkodna bőszen a tanév végének mielőbbi eljöveteléért. Tanár, diák, szülő, végre mindenki egy cipőben jár.

Március közepén (a koronavírus-járvány miatt elrendelt iskolazár miatt) egyik napról a másikra kiderült, hogy mostantól minden szülő alkalmas arra, hogy otthon tanítsa a gyerekét, sőt, minden gyerek alkalmas az otthontanulásra, és valamennyi tanár képes arra, hogy online tanítson. Akkor is, ha nem, mert ez nemcsak, hogy nem volt kérdés, de nem is előzte meg semmilyen előkészület. Van ugyan egy digitális oktatási kormánybiztos, de rajta kívül semmi más jel nem utalt arra, hogy fel lenne készülve az ország a digitális oktatásra. Oké, belátom, szükséghelyzet volt, senki sem akarta, hogy így legyen, a járvány kényszerítette ki, de talán lehetett volna ezt jobban, átgondoltabban is csinálni.

Otthondolgozás, otthontanítás, házipanzió

A feladat tehát szülőként az volt, hogy a tanárok irányításával a saját dolgom, úgy is, mint munka mellett, kezdjem el tanítani a gyerekeimet. Attól a naptól kezdve tudnom kellett angolul – és tanítani is, értenem kellett az oszthatósághoz és a területszámításhoz, az ionokhoz, a relatív és abszolút hangsorokhoz (mondd, gyermekem, hol van a dó, ha az előjegyzés kettő kereszt? Na, zongorázzuk csak el!) Építsünk tesire akadálypályát? Hát már hogy a viharba ne, csak várj, míg leadom a mai cikket és megfőzöm négyünknek az ebédet! Megyéket, megyeszékhelyeket megtanultad? Nem, akkor gyere ide, krumplipucolás közben átvesszük, hozd a térképet is!

Tűrjél, lányom, szülősors.

Digitális oktatás: a szülő tanítja a gyereket

Digitális oktatás: hát akkor mostantól te tanítod a gyerekedet írni. (Fotó: Getty Images)

Az első, lábon kihordott agyvérzést akkor kaptam, amikor a tévében egy szépen megvilágított riport szólt arról, hogy a sikeres otthontanítás csak helyes időbeosztás kérdése. A riport főszereplője egy olyan anyuka volt, aki munkáját tekintve óvónő – az óvodák ugyebár épp zárva voltak. Az óvónő anyuka felügyelete mellett pedig, az étkezőasztal asztal két oldalán ülve, fegyelmezetten végezték a feladataikat a gyerekek, egy-egy laptop előtt.

Innen szeretném jelezni, hogy a sikeres otthontanulás nem időbeosztás kérdése, mert aki nem a járvány első pillanatában kirúgott turisztikai szakember, vagy éppen óvónő egy bezárt óvodában, hanem dolgozik, az nem fogja tudni reggel nyolc és négy között, bármilyen okos időbeosztás mellett sem tanítani a gyerekeit.

Akkor sem, ha home office-ban dolgozik, mert ugyebár dolgozik. És persze akkor sem ér semmit az okos időbeosztás, ha három iskolás gyerek van, de csak egy laptop, és akkor is bajok vannak, ha a másfél szobás lakásban négyen laknak, és egyszerre kellene mindenkinek elvégeznie a teljesen különböző feladatait. Mondjuk, az egyik gyereknek furulyáznia kell, a másiknak matekórája van a Teams-ben, anya könyvelő és a májusi zárást végzi, az apa meg tanár és fizikaórát tart. Mármint tartana. A nagyit meg ugyebár védjük, hozzá nem mehetnek a gyerekek.

Hirtelen mindenki ért az otthontanításhoz

Edinának éveken keresztül otthontanulók voltak a gyerekei, ám a 2019-20-as tanévtől ezt a lehetőséget megszüntették. Bármennyire jól bevált nekik az otthontanulás, idén már kötelező volt iskolába járni – egészen március közepéig. „Azért elgondolkodtató, hogy idén az állam elvette a lehetőséget az otthontanulástól, most pedig mindenkit erre kényszerít. Nem mindenkinek való, nem mindenki tudja megoldani, és nem mindenki alkalmas rá. A legnagyobb lányom az iskola bezárásától kezdve mindent önállóan csinált: Classroomot, Edmodot, teszteket, játékokat, az órákat Zoomon, Messengeren. Az online tanulás kezdetének második napján már dolgozatot írtak. Igaz, reggel nyolctól délután négyig csak az ebédnél láttuk őt, de akkor sem mindig, mert általában órája volt, és megoldott mindent önállóan. Nekem pedig ott van a három másik iskolás, akiknél nagyon sokszor követhetetlen, hogy hol, mit, milyen határidővel kapnak, mit és hova kell visszaküldeni. Nincsenek online órák. Az egyik angoltanár tanít élőben, a többieknek szinte csak »olvasd el, oldd meg a munkafüzetben« feladatai vannak. És van még itthon egy hároméves, aki négy hete már csak a Sárkánylovasokon szocializálódik, mert ha még enni is akarunk, akkor rá már csak este marad idő.

Digitális oktatás: a kicsikhez főleg türelem kell, a nagyok tanításához viszont tudás. (Fotó: Getty Images)

Tegnap kémiát (ami fényévekre van tőlem, mert suliban mind a kétszer borzalmas tanárom volt) magyaráztam a hetedikesemnek. Két fejezet új anyagot kellett megtanulniuk önállóan, számolásokkal együtt, majd megírni belőle az online dolgozatot. Pedig náluk eddig olyan flottul ment minden. Lehet, hogy elfáradtak? Nem értette, így én is olvastam, tanultam, számoltam, következtettem, magyaráztam. Nem, ezt nem tartom se normálisnak, se korrektnek” – vélekedik Edina.

Zsófinak kisiskolás gyereke van (meg még rajta kívül másik kettő). Egy másodikos gyerek még nem tud önállóan tanulni, már az is csoda, ha önállóan el tudja olvasni és megérti, hogy egyáltalán mi a feladat, azt viszont már semmiképpen sem lehet elvárni, hogy megtanítsa magát írni. Zsófi ezért a home office mellett nap mint nap ott ül a lánya mellett, tanítja és próbálja motiválni a gyereket, aki csigalassúsággal ír. Hogy közben a másik kettő mit csinál, azt csak az Isten tudja, és azt sem igazán érti, hogy miért nem rúgták még ki a munkahelyéről. „Állandóan lelkiismeret-furdalásom van. Ha megszakadok, akkor sem tudok ennél többet teljesíteni. Sem a munkám nem halad, sem a gyerekekkel nem tudok eleget foglalkozni, közben a feladatok mindkét helyről csak jönnek és jönnek. Melyik ujjamat harapjam meg? Múltkor kapott a gyerek két egyest énekből, mert nem küldte vissza határidőre a feladatot. Haragszom a tanárra, mert ebben a helyzetben szerintem minden fontosabb, mit videóra venni az éneket. Haragszom a gyerekre, mert meg sem nyitotta a feladatot heteken át és haragszom magamra is, mert egy ekkora gyerektől nem lehet elvárni, hogy szisztematikusan tanuljon. De a legjobban erre a nyavalyás helyzetre haragszom, ami teljesíthetetlen elvárásokat támaszt mindenkivel szemben. A tököm tele az egésszel, ezt is írd bele a cikkedbe!” – tette hozzá Zsófi, aki még azt is jelezte, hogy ha valaki azzal mer jönni neki, hogy ősszel jön a járvány következő hulláma, azt hátba fogja vágni egy péklapáttal.

Egyre nő a szakadék a digitális oktatásban

Ez a helyzet pedig nemcsak azért baj, mert mindenki az ereje végén jár, hanem azért is, mert a PISA tesztek eredményei szerint a magyar oktatási rendszer egyáltalán nem képes kompenzálni a tanulók családi hátteréből adódó különbségeket. Vagyis, már eddig sem volt képes, most pedig, a digitális oktatásban teljesen lehetetlenné vált. Ha eddig úgy gondoltuk, hogy kasztrendszer van, az csak most betonozódik be igazán. Márta egy 13. kerületi szakgimnáziumban dolgozik angoltanárként, és határozottan látja, hogy nyílik az olló: azok a gyerekek, akik eddig megtanultak tanulni, mert a családi háttér olyan, hogy meg voltak hozzá a megfelelő körülmények és el is várták a gyerektől a kemény munkát, azok most is remekül teljesítenek.

Vannak azonban a „kézi vezérlésű” gyerekek, akiket folyamatosan motiválni kell és figyelni rájuk – nos, az ő tanításukra a digitális oktatás teljességgel alkalmatlan.

Márti szerint a digitális oktatásban eleve az eszközhiánynál kezdődnek a bajok. Szerinte úgy kellett volna hozzálátni az egész digitális átálláshoz, hogy minden tanulónak vesz az állam egy ugyanolyan laptopot, amin ugyanazok a programok futnak, és így nem azzal ment volna el az idő nagy része, hogy konvertálják egyik formátumról a másikra a feladatokat. Rengeteg családnak – és ne legyenek illúzióink, a tanároknál is – ehelyett kuncsorgással telt az első pár hét: ki tud kölcsön adni egy olyan laptopot, amin van webkamera, hogy lehessen online órát tartani.

Ráadásul a jelenlegi helyzetben, ha a tanár meg is tudja tartani az online órát, semmilyen következménye nincs, ha a gyerek nincs ott, hiszen a hiányzást, igazolatlan órát megszüntették. Illetve egy következménye van: aki nem érzi, hogy ott kellene lennie az órán, az még kevésbé fogja tudni az anyagot, mint a motivált gyerekek. Persze, ha be is ül az online órára, mert nincs jobb dolga, a tanár nem látja, hogy mikor üvegesedik ki a gyerek tekintete, mikor veszíti el a fonalat, így nem is tud tenni semmit ellene.

Mindent egybevetve Márti szerint sem egy diadalmenet a digitális oktatás, ráadásul a tanárok saját kútfőből kellett, hogy megoldják az átállást. Volt, akinek jól sikerült, mert eleve jóban van a digitális világgal és volt, akinek ez meghaladta a képességeit. És ettől nem lett jobb senkinek, sem a diákoknak, sem a tanároknak, sem a szülőknek.