nlc.hu
Aktuális

Rogán Cecília esküvője

Súlyos baleset történt Rogán Cecília esküvője után

A lagzin résztvevő volt első osztályű teniszező meg nem erősített információk szerint szállásán kiesett az ablakból, állapota súlyos.

Pénteken házasodott össze Rogán-Gaál Cecília  és Szendrei Dániel – írja a 24.hu. A lap hivatalosan nem megerősített információja szerint a lagzin résztvevő volt első osztályú teniszező a lagzi után a tihanyi szállásra érve azzal szembesült, hogy az esküvő helyszínén felejtette a szobakulcsot. Miközben barátnője visszament a kulcsért, a teniszező valószínű megpróbált beszámni az első emeleti szobába, de leesett.

Balesetbe torkollhatott Rogán Cecília esküvője

A baleset a lagzi után történhetett.

A 24.hu úgy tudja, a férfi állapota súlyos, Budapesten ápolják kórházban, és a következő 72 óra dönti el a sorsát.

A 30 éves férfi első osztályú teniszező, aki egy ideje sportpszichológusként dolgozott, például az érdi kézilabdacsapatnál, és a Budai Tenisz Centrum sportigazgatója volt. Ez az a klub, amelyben tavaly ősszel Rogán-Gaál Cecília is megjelent fontos pozícióban.

A lap kérdéseire a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta: „a július 25-én hajnalban egy tihanyi szálláshelynél történt baleset kapcsán idegenkezűségre és kábítószer-fogyasztásra utaló adat nem merült fel a helyszínen, így rendőri eljárás nem indult.”

További hírek a Rogán-esküvőről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top