Aktuális

Megerőszakolták egy amerikai börtönben a 25 évre ítélt Berki Viktort

A férfi elektronikus úton adott interjút a Blikknek.
Megerőszakolták egy amerikai börtönben a 25 évre ítélt Berki Viktort

Berki Viktorról már korábban írt a sajtó, 2009-ben ő volt az első, aki élt a melegek élettársi bejegyeztetésével az 5. kerületben, és erről a Blikk írt is.

A férfi és párja az Egyesült Államokba költöztek, ahol egyre nagyobb zűrbe keveredtek. Először kábítószer csempészéssel vádolták meg, amit tagadott. A rendőrség azt állította, hogy egy ismerőse drogot küldött neki egy öblítős üvegben. A vádnak végül ezt nem sikerült bizonyítania, de utána azzal gyanúsították meg, hogy szegény sorsú magyar fiúkat vitt ki, majd szexrabszolgának használták őket párjával.

Viktor 25 év börtönbüntetést kapott, leghamarabb 2036-ban szabadulhat, de azt mondta a Blikknek, nem hiszi, hogy ezt megéli. A férfi elmondása szerint a floridai börtönben a többi rab napi szinten zaklatja, mert nem tartozik egyik bandához sem és megerőszakolták (ebben az ügyben nyomozás zajlik). Nemegyszer meglopták, az ételét rendszeresen erőszakkal elvették tőle.

(via)

(Kiemelt kép: illusztráció, Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top